Hézag / PLACCC Fesztivál 2015
2015.10.12.

Jól elhelyezett aktuálpolitikai szurkapiszkáktól sem mentes a PLACCC Fesztivál miniatűr (tánc)produkciókat felfűző, amúgy üdítően kellemes és friss városi sétája. Művészet mindenhol – földön, vízen, levegőben. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.

Kegyes volt hozzánk az időjárás: egész álló nap zuhog, de késő délutáni találkánk idején a József Attila Színház előtt, ahonnan másfél órás felfedezőtúránk indul, már szitálni is elfelejt az eső. A projekt szimpatikus házigazdája és mentora, Kitt Johnson dán táncos-koreográfus vezetésével vágunk át a közeli aluljárón, hogy a tér átellenes pontján felbukkanva és bemasírozva a lakótelepi házak közé máris az első állomásra érkezzünk. 

Valencia James
Valencia James
Egy frissen felújított pihenőrésznél fiatal nő fekszik mozdulatlanul, oldalt fordulva a hideg, vizes kövezeten. Valencia James – merthogy őt látjuk – előbb csak alig észlelhető apró kéz- és karmozdulatokat tesz, majd nem törődve semmivel, ami elé kerül vagy az útjában áll, iszonyatos lassúsággal végiggörög a kiépített „vízfolyáson” és a földes gyalogúton át a bokros részekig – végül futva eltűnik a szemünk elől. Egyszerű és szép ez az összesimulás a környezettel, az átnedvesedő ruhára tapadó földdel, törmelékekkel, száraz levelekkel. Ahogy James képletesen és valóságosan is szinte magához szorít valamit az ittből és a mostból, amit ebben a cudar időben mellette csak mi és a magányos kutyasétáltatók látnak és éreznek.

Utunkat folytatva belső merengésünkből egy a dombgerincen feltűnő, fától fáig futó, rejtőzködő terepruhás, símaszkos férfi (Frigy Ádám) éktelen kiabálása riaszt fel: „Menjetek tovább! Támadás! Támadás!” Hirtelen nem tudjuk, hol vagyunk, vagy inkább hova kerültünk: ki ez a senkivel hadakozó, egyenruhás fura alak, aki olyan váratlanul, ahogy jött, fel is szívódik hirtelen? Vagy hát nagyon is jól tudjuk: elég csak beleolvasni, belehallgatni a napi hírekbe, hüledezni a közbeszéd morális színvonalán, vagy „értelmezni” a kormányzat országot beterítő újabb óriásplakát-kampányát. Valakik, valahol nagyon szeretnék, ha minden bokorban és fa mögött ellenséget látnánk, hogy „megvédhessenek”.     

Sarlós Eszter Flóra
Sarlós Eszter Flóra
A következő helyszín egy a panelházak közrefogta kis árnyas tér, közepén magányos porolóállvánnyal, amit Sarlós Eszter Flóra funkciójától megfosztva, de korántsem funkciótlanul használ performansza során. S bár nem tükör, hanem (frissen tartó) fólia által látunk homályosan, mivelhogy az oszlopok közé kifeszített és azokra sűrűn rátekert átlátszó anyag mögött, illetve között játszik, mozog, s vesz fel kifacsart testhelyzeteket a táncos – valószínűtlenül különösnek hat ez a lebegős, az alak és a mozgás körvonalait elmaszatoló, föloldó játék ebben a valós, konkrét, nem színházi környezetben. Alighogy belefeledkezünk a látottakba, máris egy segítő ugrik elő a semmiből és éles sípjelzésekkel terel tovább bennünket.

A kihalt lakótelep belsejéből a forgalmas(abb) Váci út felé vesszük az irányt. Egy mellékutca torkolatánál a Tűzmadarak és Freak Fusion Cabaret ismert „újcirkuszosai”, Zoletnik Zsófia és Kiss Gergely rendezik és játsszák be otthonosan a teret és az ott található szokatlan tereptárgyakat: két a földből kivezető gigantikus szellőzőnyílást és közvetlen környékét. A magnóból lágy zene szól, a kötélen mosott ruhák lógnak, az áttört betonépítmény tövében üres és teli sörösüvegek sorakoznak. Egy párkapcsolat kicsinyes hétköznapi játszmáinak eltáncolt, elmozgott, „elakrobatikázott” jelenetszilánkjait látjuk: lent a földön, például viráglocsolás közben, és fent a magasban – a szerepektől függetlenül is teljesen egymásra utalva. A nem ritkán komoly veszélyekkel is bíró látványosság köré a járókelők is odagyűlnek, még adomány is landol az odanyújtott kalapba egy a piros lámpánál várakozó autóstól.

Újra nekiindulunk, és csak a Forgách utcai metrómegállónál, egy hipermodern irodaház lábánál állunk meg. A köztéri performanszokkal kísérletező kortárstánc-csoport, a SAPP (Street Art Project Performances) előadásában dúl a konstruktivizmus: konkrét színek és merev formák adnak találkozót egymásnak, hogy kereszteződésükből valami „felemás” szülessen. Ezt az egyszerű képletet egy fekete és egy fehér ruhás táncosnő fordítja le a mozgás nyelvére (előbbi láthatóan állapotos), akiket az elején még egy forgóajtó választ el egymástól, a végére azonban közénk pottyan közös „szüleményük”, a fekete-fehér (!) ruhás lány, aztán szétválnak útjaik. Az úgy annyira kissé morbid, mint didaktikus narratíva mentén szerveződő jelenet amúgy ügyesen visszahozza a tér szimmetriáját a mozgásfázisokban, és olyan egyszerű és letisztult formákkal operál, amelyek a terület építészeti kialakításában is megjelennek.

Jobbról Frigy Ádám. A képek forrása: PLACCC Fesztivál
Jobbról Frigy Ádám. A képek forrása: PLACCC Fesztivál
Mindig mosolygós útikalauzunk, Kitt Johnson ezután visszavezet minket a mellékutcák dzsungelébe. Ipari jellegű épületek mellett haladunk el, amikor egy magát biztonsági szakértőnek kiadó fess, öltönyös fiatalember (Frigy Ádám) utánunk rohan és (ön)védelmi termékeket ajánlva egy szögesdrótkerítéshez terel. Röviden ecseteli a könnyen és gyorsan telepíthető „65 x 65-ös szemméretű horganyzott fémfonat” biztonsági előnyeit és hatékonyságát, s miközben határozott kézmozdulatokkal kijelöli az irányt, hova lenne még tanácsos felállítani, egyre összébb és összébb zsúfolja zokszó nélkül engedelmeskedő kis csoportunkat. A végén úgy állunk egymás mellett, mint a heringek – minden oldalról láthatatlan szögesdrótkerítéssel körülvéve.

Városi sétánk utolsó, vagyis inkább levezető stációjaként egy lepukkant III. kerületi bérház udvarán egy pohár bor mellett melegedünk. Az italt és friss gyümölcsöket kedves gesztussal a szereplők szolgálják fel. Besötétedett, de az éjszaka még messze. Reméljük, soha nem is jön el.     

Szerző: Králl Csaba