Nagyjátékfilmek / 12. Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál, Miskolc
2015.09.23.

A CineFest versenyprogramját a pályájuk elején járó rendezők munkáiból válogatják, ilyen nívós viszont még sosem volt a mezőny. Colin Farrell és Kevin Bacon szokatlan szerepben térnek vissza, de láthattuk a Saul fia operatőrének friss remeklését is. CSIGER ÁDÁM BESZÁMOLÓJA.

Nem pusztán érdekesség, hogy a James White című filmet is Erdély Mátyás fényképezte. E filmben nyújtott operatőri munkájáról elsőre talán keveseknek jut eszébe a Saul fia, valójában szinte ugyanazt a stílust használja. Ezúttal is készít hosszú, kézikamerás felvételeket, melyekben a címszereplő arcára összpontosít, képkereten és fókuszon kívül hagyva a külvilágot. És most sem öncélúan brillírozik. Mindkét film a főhős nézőpontjából, brutális rögrealizmussal ábrázol egy olyan kálváriát, aminél rosszabbat nehéz elképzelni. James White anyja rákos, és egyre romlik az állapota. Senki másuk nincs: a családfő rég elhagyta őket, nemrég meg is halt. A huszonéves címszereplőnek ráadásul magának is segítségre van szüksége: önpusztító hedonista, iszik, drogozik, balhézik, anyja hanyatlása pedig csak olaj a tűzre. Se munkája, se céljai, se pénze. Anyja egyedül nevelte, nem tudtak kellően elszakadni egymástól. A film bonyodalma ugyan melodrámai (az anya betegsége), de Josh Mond rendező sokkal inkább a mai fiatalok „életkezdési” válságára, megkésett felnőtté válására koncentrál.

Az operatőri munka pedig tökéletesen közvetíti a főhős életérzését. A nyitó jelenetben például a Saul fiában látott kameramunka White részeg mámorát adja át, utána pedig ugróvágás érzékelteti találóan, ahogy hősünk „hazateleportál” a dorbézolás után, azaz kiesik neki a hazaút a taxiban. E filmnek azonban nem csak a fényképezése bravúros. Nem formalizmus, hanem csak egy eszköz az író-rendező kezében, ahogy illik. Felnőtté válásról szóló filmet és melodrámát sokat láttunk már, de ilyen minimalistát még alig. A történetet hónapokra osztották fel (fejezetek formájában), és a részletgazdag cselekményt látva könnyű elhinni, hogy ez egy személyes, önéletrajzi ihletésű darab az eddig producerként dolgozó, most debütáló direktortól.

A film aluldramatizált, de nem dramatizálatlan. A mozi cselekménye nem az anya megbetegedésével kezdődik, hanem később, James apjának temetésével, amire aztán később a finálé is visszautal, stílszerűen. A főhős pokoljárása már tart, amikor bekapcsolódunk, a direktor tehát a közepén üti fel a történetet, nem az elején, „ilyen volt, ilyen lett” hatásvadászat helyett az anya-fiú kapcsolatra fókuszálva. Kézenfekvő fordulat egy betegségről szóló melodrámában, amikor a beteg állapota ideiglenesen jobbra fordul, Mond azonban ezt sem a hatás kedvéért játssza ki, hisz nála ez a cselekmény elején érkezik, hogy aztán a film csak a visszaesésről szóljon. A Szex és New York-sztár Cynthia Nixon élete alakítását nyújtja a szerepben (ezúttal is a Nagy Almában), Christopher Abbott pedig hasonló elemi erővel játszik a címszerepben, mint Röhrig Géza.

A CineFesten nem ritka a teltház, de A homár premiervetítésére annál is többen voltak kíváncsiak, még az erkély lépcsőin is ültek. A Cannes-ban a zsűri díját elnyert film egy abszurd, szatirikus disztópia: univerzumában mindenkinek párt kell találnia, akinek pedig huzamosabb ideig nem sikerül, azt beutalják egy intézetbe a többi notórius szingli közé, ahol másfél hónapjuk van szerelembe esni, különben büntetésül állattá operálják őket. Ahogy az várható, a diktatúra kitermeli a maga antitézisét lázadók és terroristák képében: a főhős (Colin Farrell) az intézetből való szökése után beáll egy radikális szingli kommunába, ami viszont nem kevésbé veszélyes, a „magányos farkasok” utáni embervadászat ugyanis sportnak számít e világban. A magányosoknak ellentétesek a szabályaik, mint a kollektivistáknak, de ugyanolyan diktatórikusak: tilos a párkapcsolat és a szex, de még a flört és a tánc is, a maszturbálás viszont kötelező.

E film egy kifordított szex- és romkom is egyben. Antiszociális, mizantróp hősünk ugyanis talál egy magához illően frigid nőt az intézetben, akivel pusztán a túlélés ösztöne kovácsolja össze, ám a karakter végül épp a szinglik között talál rá a szerelemre. E mű tanulsága szerint szerelmi életünk kontrollálhatatlanul ösztönös, és ez így van rendjén. És valójában számos nagyszerűen megírt disztópia szól erről, az 1984-től a Huxley Szép új világát parafrazeáló A pusztító című filmig.

Ami pedig e koncepció kidolgozását illeti, nem kérdés, hogyan sikerült Yorgos Lanthimos görög rendezőnek olyanokat megnyerni filmjéhez, mint Farrell, Rachel Weisz és Léa Seydoux. Talán a remek forgatókönyvvel, hisz a történet olyan ötletes, részletgazdag és átgondolt, mintha regény lenne: csordultig van kreatív világteremtő fantáziával, frenetikus szituációkkal, profán humorral és vad csavarokkal. A film hátulütője is az, hogy nagyregényes, azaz túlságosan történet-központú. Ugyanakkor az író-rendező maga is kifigurázza filmjének ezen oldalát: előfordul, hogy a történetet mesélő hangalámondásos narráció olyasmit ismétel el, amit épp előtte hallottunk egy párbeszédben, az alkotó tehát repetitív stílusából is viccet csinál.

Rendőrautó olyan, mintha Beavis és Butt-head egy Coen-thrillerbe csöppentek volna. Két vidéki kisiskolás elcsatangol, majd elkötnek egy elhagyatott rendőrautót és nagy felfordulást csinálnak vele. Ami azért is rossz ötlet, mert a kocsi tulajdonosa egy mocskos zsaru, aki épp hulláktól szabadult meg, amikor a gyerekek keresztülhúzták a számításait. Az ártatlan, bár nem túl eszes fiúk így egy véres leszámolás kellős közepén találják magukat. 

Amilyen találóan Jon Watts rendező ötvözi a gyerekfilm zsánerét a profán fekete komédiával, valamint egy végig fordulatos, feszült és véres thrillerrel, az már önmagában is vicces. A mondanivaló hiánya sem róható fel, hisz a rendőrautóból szerzett puskákkal játszadozó gyerekek láttán nehéz egyetérteni az amerikai délvidék fegyverpártiságával. Kevin Bacon számára főnyeremény ez az antihős szerep: remekül áll neki, pedig semmi különöset nem csinál. E három film is bizonyítja, hogy ambiciózus és motivált kezdő rendezők hozhatják el a nagy visszatérést szebb napokat látott sztárszínészek számára.
Szerző: Csiger Ádám