Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AKI TÚL SOKAT TUDOTT, DE NEM ELEGET

Víkend
2015. szept. 10.
Se nem sárgább, se nem savanyúbb, de a miénk. Mátyássy Áron sok éves munkája a Víkenddel magyar viszonylatban sajátos eredménnyel zárult: sikerült egy lényegében teljesen átlagos hollywoodi filmet leforgatnia. Hogy ez most miért jó, az nem világos. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA.
A Víkend kétségtelenül elemezhető a rendező korábban már használt motívumai felől: a vidék, az erdő, az idegen, az erőszak körkörös spirálja. Azonban a szerzői önkifejezés ezúttal alárendelődik a hollywoodi elvárásokat kielégítő zsánernek, ami kérdésessé teszi a készítők szándékait. Egy ilyen egy a százból rétegfilm sem a Filmalap által kitűzött félmillió nézőt, sem a szintén kitűzött fesztiválsikert nem hozza meg. Mindamellett, félretéve ezt a kontextust, el kell ismerni, hogy a Víkend egy közepesen jó, egyszer nézős thrillernek teljesen megfelel. Ha a cél annak a bizonyítása volt, hogy mi, magyarok tudunk ilyet is, akkor a célt többé-kevésbé elértük.
Gryllus Dorka
Gryllus Dorka
A cselekmény középpontjában három jól szituált értelmiségi áll: István (Lengyel Tamás), az ügyvédje, Márta (Gryllus Dorka) és Márta férje, László (Simon Kornél). Hőseink Erdélybe utaznak, hogy egy vadászattal ünnepeljék meg István felmentését a bíróságon, ám már ekkor nyilvánvaló, hogy hármuk viszonya nem teljesen felhőtlen. 
Márta öntörvényű és erőszakos természetével elnyomja férjét, ráadásul érezhetően nagyon is közel került megbízójához, Istvánhoz. Mátyássy ráadásul már rögtön a film elejétől különböző múltbéli, és az erdőben játszódó párhuzamos szálakkal teszi homályosabbá és sejtelmesebbé az eseményeket, mígnem váratlanul történik valami nagyon is konkrét. Márta véletlenül lelő egy vadidegent. A kiszolgáltatottságot elviselni képtelen nő a hatóságok értesítése helyett eltüntetné a holttestet és titkolná a történteket, ám a gyilkosságnak egy szemtanúja is akad.
Ettől kezdve hol kiszámítható, hol eredeti fordulatok következnek. Mátyássy javára írandó, hogy karakterei többségében emberiek, akikért lehet izgulni, és úgy tartja fent a feszültséget, hogy közben nem lesz hatásvadász. Még az olyan, első ránézésre pusztán zsigerinek szánt jelenetek, mint például a kikötözős szex a pajtában, a dramaturgia integráns és kifejező része tud maradni. Ugyanakkor az akciókon már érződik néha a visszafogottabb költségvetés. Ráadásul mind a karakterek árnyaltsága és koherenciája, mind a cselekmény logikája végül mégis csak zátonyra fut a fordulatok egyre erőltetettebb halmozásán.

A film, a klasszikus thrillereknek megfelelően, folyamatosan játszik a szereplők többlettudásával és tekintetével. A vadászpuskák célkeresztje, a rejtett kamera és a telefon képernyők folyamatosan emlékeztetnek a leskelődés és a látás hatalmára. Ez a hatalom, és vele az antagonista szerepköre szekvenciáról szekvenciára megy körbe a szereplők között. Márta hamar továbbadja a „gonosz” szerepet, hogy ártatlan áldozat legyen, és így tovább. A néző pedig hirtelen azzal azonosul, akitől korábban félt, és talán ebből is fakad, hogy a finálé nem lehet igazán felemelő: a gyanúsítgatások, a gyilkosságok és a gyilkossági szándékok bonyolult káosza után csak az lenne megnyugtató, ha az összes szereplő megbűnhődne. A film végső üzenete, hogy a bűn kiirthatatlan, a jó ügyek ugyanúgy szükségszerűen megkövetelik az igazságtalanságot, mint a rosszak.
Lengyel Tamás
Lengyel Tamás
Gryllus Dorka és különösen Lengyel Tamás alakítása dicséretes, élővé teszik a szerepeket. Lengyel törtető magabiztos üzletembere hitelesen válik hol vadásszá, hol vaddá. Simon Kornél ellenben bukdácsol a keménykedni akaró elnyomott férj szerepében, a váratlan érzelmi fordulópontok az ő esetében kevésbé hihetőek. Mellettük fontos szerep jut a helybelieknek, még ha a mellékszálakat nem is varrták el rendesen. A vadászatot lebonyolító, majd a gyilkosságba belekeveredő vadőr (Szabó Domonkos) története egy külön filmet is megért volna. Ám sorsa, akárcsak a többi falubelié, végül sematizálódik. A társadalom peremvidékén élő emberek afféle természeti erőként lépnek fel a film végére, és mint a tenger, rázúdulnak a vétkesekre. Az Utolsó idők, Mátyássy korábbi nagy játékfilmje, éppen ennek a közegnek az érzékeny árnyalásával tudott igazán erős lenni.
Az, hogy magyar műfaji film egyáltalán létezhet-e, bonyolult kérdés, a bűnügyi filmnek mindenesetre vannak szép hagyományai. A kísérletezés fontos, de nem tűnik valószínűnek, hogy a rétegeknek szánt, hollywoodi műfajok másolása vezetné vissza a közönséget a hazai filmekhez, minden magyaros vonatkozás nélkül. Arra ott van Hollywood, sok pénzzel és sok lehetőséggel. A Víkend pedig lehetett volna több is, mint egy hétvégi szórakozás.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek