Makrokozmosz – Babos Gyula koncertje / Zsidó Kulturális Fesztivál
2015.09.07.

Meglehet, a jazzben már nem lehet újat mondani, de a jazzen keresztül továbbra is elmesélhető minden. Az Üveghegyen is túl, de a Kárpát-medencén még innen. ASZÓDI MÁRK ÍRÁSA.

Imponáló, közel fél évszázados szakmai múlt az övé, a hathúros jószág hazai doyenje műfajában. Az obligát történelemlecke részletes felmondását most átugornánk (csak címszavakban: Futurama, Kex, Rákfogó, Saturnus, illetve saját nevével fémjelzett, mintegy féltucatnyi formáció, öt szólólemez, neves zenésztársak és elismerések sora, valamint jelentős zenepedagógusi pálya). Fontosabbnak tartjuk megállapítani, hogy Babos Gyula muzsikája a mai napig releváns, noha az élő legenda státusz – mint tudjuk - a legritkább esetben hat ebbe az irányba. Körülbelül egy éves, tehát relatíve friss formációját, a Makrokozmoszt élőben hallgatván rögtön két tippünk is akadt a miért megfejtésére.

Babos Gyula
Babos Gyula

Egyrészt jazzgitárosként sikerült elkerülnie az örök csapdát: hogy ti. a magyar Joe Pass, George Benson vagy Pat Metheny legyen – vagyis egy szimpla epigon, nagy külföldi elődök afféle honi utánérzése csupán. Hiszen, mint ismeretes, a ’90-es évek második felétől Babos figyelme egyre határozottabban fordult térségünk zenei hagyományai felé, így teremtve egyedi, jellegzetesen közép-európai megszólalásmódokat azóta is. A Babos Project Romani nevű korábbi csapata a tradicionális roma folklórt ötvözte a jazzel, friss formációja, a Makrokozmosz pedig (amint az a névből is sejthető) „a bartóki úton járva a magyar és a környező országok, elsősorban a bolgár, a szlovén és a szlovák népzene jellegzetes elemeit integrálja az improvizáció révén”, hogy a művész saját megfogalmazását idézzük. „Egész Közép-Kelet-Európa olyan különleges, furcsán egzotikus monofon dallamvilággal rendelkezik, aminek ritmikai bonyolultsága illetve egyszerűsége eltávolítja a latin vagy afro zenéktől” – foglalta össze Babos tűpontosan másutt (van annak már tíz éve), hogy miért is oly nehéz ezen atmoszféra eredetisége, és persze hatása alól szabadulni.

Ha úgy vesszük, maga a koncepció kézenfekvő, mondhatni: kéznél lévő, sőt, kézre álló, hiszen mégiscsak a Kárpát-medencében vagyunk, és a bartóki összhangzattan fejleményei nélkül (kvartakkordok, szintetikus skálák, stb.) a modern jazz mai formájában eleve nem létezne. A végeredmény mégis revelatív lett, miután a két zenei dialektus násza még a vártnál is izgalmasabb hangulatokat eredményezett.

Czirják Tamás
Czirják Tamás

A gitáros talpig feketében, sötét gitárral, fekete háttér előtt, hogy a muzsikáé legyen minden figyelem. Pörgős, „bele a lecsóba” típusú, intenzív kezdés a szórakoztató módon Rózsa Sándor fantázianévre keresztelt opusszal, mondhatni bebopos betyártánc a javából. A nívó rögtön az első pillanattól belőve. A jazzben általában szokottnál talán riffközpontúbb, olykor banálisabb, ha úgy tetszik: rockosabb közelítésmód mindvégig az este során, amely a recenzens számára leginkább Miles Davis fúziós korszakát, illetve Joe Zawinul világát idézte olykor. Bár e két analógia is legalább olyan sánta, mint az a bizonyos bolgár ritmus, az akszak („sánta”), amely jellegzetesen aszimmetrikus és komplikált metrumával ihlette meg mind Bartók Mikrokozmoszának záró darabjait, mind pedig a zenekart most. Szellemes kiszólásában Babos meg is kérdezte a közönséget, hogy felismerték-e a bartóki motívumokat – sietve hozzátéve, nagyon reméli, hogy nem, mert az örökösök igen kényesek arra, hogy csak az engedélyükkel hangozhassanak el Bartók-szerzemények színpadon. Noha a poén remek, itt persze direkt feldolgozásokról szó sem volt, csak többszörös áttéteken keresztül jelenlévő inspirációról.  

A másik fő ok, amiért Babos produktumai valahogy képtelenek unalmassá válni, az állandó vérfrissítés maga körül. A különböző generációk, és ebből fakadóan: eltérő tapasztalatok, temperamentumok és szemléletek találkozása - egyazon formáción belül. A Makrokozmosz tagnévsoránál semmi nem példázza jobban ezt a világosan kivehető ambíciót, hiszen Winand Gábor (szaxofon, fuvola, scat) az ötvenes éveibe lépett épp, Fekete-Kovács Kornél (trombita, billentyűk) a negyvenes évei derekán jár, míg Orbán György (bőgő) a harmincas évei második felét, Czirják Tamás dobos pedig a húszas évei elejét (!) tapossa. Ezerszer bizonyított mesterek és feltörekvő tehetségek pompás szinergiája, s mindnek alkalma volt megcsillogtatni hangszeres tudását bőven. Azért egy nagy különbségre is felfigyeltünk a csapat és a nagy múzsa közt; Bartók beemelte a folklórt a műzenébe, Babosék viszont zsigerből kerülték a műzenét. Az övék mindvégig igazi volt.

Szerző: Aszódi Márk
Helyszín:  Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga,  Időpont:  2015. szeptember 1.