Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

UNALMAS GYÁSZ

Boldogság bármi áron
2015. aug. 23.
Daniel Barnz tavalyi drámája rövid időre azzal keltett figyelmet, hogy Oscarra jelölhetik érte Jennifer Anistont. És ezzel tulajdonképpen ki is merülnek a film erényei. SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA.

Trauma-feldolgozó független mozit többféleképpen lehet gyártani: sötéten, letargikusan, de olthatjuk komédiába is, vagy az arany középutat célozzuk meg, és e két hangulatból nagyjából egyenlő mennyiséget kapunk. A Boldogság bármi áron rögtön itt felsül: nemhogy bármekkora érdeklődést csiholna, jóformán egy helyben parkol. Így aztán roppant nehéz dönteni, vajon az olykor felvillanó humoros betétek szándékosan kerültek-e a cselekménybe vagy éppen ún. unintentional comedy-ként (szándéktalan vígjáték) veszik el a helyet érdemi pillanatok elől. 
Persze, mindez azért is kérdéses, mert a mozi főszereplője az, aki, és Jennifer Anistont őszintén szólva roppant nehéz drámai vénájú színésznőként elképzelni – tavalyi dobása pusztán emiatt is jobban elmegy reklámfogásnak (legkivált a már említett aranyszobor-hajrával együtt), mint valóban ígéretes szárnypróbálgatásnak: a borús hangütést szinte az első perctől maga alá temeti nőcsillagának ragyogása. 
Daniel Barnz rendező ugyan próbál neki teret engedni, a játékidő zömében ott áll Aniston, kecsegtető pillanatokkal hitegetve, ám rezdülései beváltatlan ígéretek maradnak. Ügyetlen rendezői, és a Patrick Tobin nevével fémjelzett írói koncepció révén így a Jóbarátok sztárja, valamint későbbi hollywoodi limonádék szexszimbóluma vág fájdalmasan hamis arcot, ad elő átlátszó, másodpercekre érdekes karakterpassiót. A Boldogság bármi áron legalább fele, de inkább kétharmada a megfelelő színészi gesztust kereső sztár nyűglődése, netán bármiféle együttérzésre, nagy hatásra vadászó direktor vért izzadása.
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Jöjjön be a képbe egy megváltás-indexként funkcionáló, öngyilkos barátnő szelleme vagy a halott fiatal nő joviális férje, a mozi kellemes hangütésű dramedy-ként, komédia-dráma elegyként ugyanolyan hatástalan, mint merengő, fátyolos utótragédiaként. Melodrámai túlzásai szappanoperába csapnak át, a zöld vizű medencében lebegő főhősasszony snittje abszolút tévéfilmes giccs a napjainkban már elavult ’80-as, ’90-es évekbeli színvonalon, ahogy az özveggyé lett férj és a szintén családját vesztett Aniston-figura rokonsága, lelki társasága is a klisék tengerébe fullad, de a főszereplőnő mexikói házvezetőnője is a legalantasabb könnyfacsarók vicces mellékalakjaként sertepertél – Barnz rendezése egy gyengébb Született feleségek-epizód nívóját is alulmúlja. 
Darabokra hullik a sztori, az egy-egy látogatásra, újjászületési kísérletre felhúzott, érzelmi átalakulásra koncentráló szakasz nem a főalak belső útját szemlélteti, hanem a film látványos kínlódására irányítja a figyelmet. Hiába látunk szuperközeliket Aniston viseltes, sminket nélkülöző arcáról, feleslegesen bámuljuk, amint az autóbalesetben sérült hátú Claire mozogni, hovatovább felegyenesedni próbál: a Boldogság bármi áron maga nem jön egyenesbe, legfeljebb hősnője. Onnantól, hogy a szóban forgó öngyilkos lány kísértetként jár vissza, végképp egyértelművé lesz az undok szappanoperai hozzáállás, a nagy revelációk bizarr módon nevetséges egységekké degradálódnak, közben pedig temérdek ígéretes színész vesztegel a kamerák előtt a halott kedvest játszó Anna Kendricktől a férjet alakító Sam Worthingtonon át Adriana Barraza bejárónőjéig. Egyikük sem tud kibontakozni, prezentáljanak bár hétköznapi, kisebb vagy nagyobb mértékben sérült lelkű karaktereket, nehéz úgy bólogatni velük, sorsuk iránt érdeklődni, ha jellemrajzuk Dallas-vázlatként létezik.
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
A film szimbólumrendszerére igazából nem is érdemes sorokat pazarolni: a sír fölötti faágon lógó szélcsengő, az életbeli továbblépésre reflektáló medencés terápia vagy a kínokra pontot tevő (eredeti) címben foglalt csokoládétorta hasonlóan gyermekcipőben járó okoskodások. Ne tévesszen meg senkit az A-listás stúdiólogók hiánya, lépre ne csalja a publikumot a beharangozott indie-szellemiség: a Boldogság bármi áron honi címe tökéletesen utal a cselekményt átható olcsóságra, maga az élmény kényelmetlen mozi-időutazás nagyjából a Becéző szavak (1983) érájába, de Luis Mandoki/Koltai Lajos amerikai sírós filmjei (A gyönyör rabjai, Ha a férfi igazán szeret) ugyanúgy eszünkbe juthatnak közben.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek