Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HAMU ÉS GYÉMÁNT

Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál
2014. aug. 23.
Augusztus 16-át olasz napnak nyilvánította a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

Ez azt jelentette, hogy a délelőtti koncerten csupa olasz zenét adtak elő, az esti hangversenyen pedig, amelyről a jelen beszámoló szól, ugyancsak minden zeneszám olasz volt – kivéve persze azokat, amelyek nem. A program kedves színfolttal, a tavalyi Koncz János Hegedűverseny korcsoport-győztesének, a hatéves Veér Lilinek a fellépésével kezdődött: egy Paganini-szonátát adott elő José Gallardo kíséretével. Talán nem utoljára muzsikáltak együtt.

Roman Kim
Roman Kim

Ha Liszt Ferenc a zongora Paganinije volt, akkor a párizsi Conservatoire-on a 19. század második felében évtizedeken át tanító és ott kornett- (piszton-) tanszéket is alapító Jean-Baptiste Arbant joggal nevezhetjük a kornett Paganinijének. Virtuóz hangszeres tudását példaképei nyomán népszerű operarészletek rendkívüli nehézségű átirataival, illetve azok eljátszásával bizonyította. Eme átiratok sorába tartozik a Norma témáira komponált variáció-sorozat is, amelyet – trombitán – Szergej Nakarjakov, az ez évi fesztivál egyik legérdekesebb muzsikus-egyénisége adott elő a Gallardo mellett az idei program legkiemelkedőbb kamarazenész-zongoristájának, Maria Mejerovicsnak a kíséretével; a kíséret finom érzékenysége különös módon harmonikusan olvadt össze Nakarjakov masszív virtuozitásával.

A kuriózumoktól a szubsztanciálisabb zenei élmények felé történő átmenet jegyében ezután Tartini „Ördögtrilla” néven ismert g-moll hegedűszonátája következett a rendkívül fiatal Roman Kim előadásában. Kim, aki a fesztiválon – később ezen a koncerten is – amolyan Paganini-klónként funkcionált, ezúttal kifejezetten meggyőző zenei teljesítményt nyújtott, és ráadásul kottából játszott! Szenvedélyes hangsúlyai illettek Tartini vulkanius egyéniségéhez, intonációja kifogástalan volt, és zenei karakterek sorát különböztette meg. Volt ugyanakkor valami különös ebben az előadásban: a kottában nem szereplő díszítések egyáltalán nem keltettek spontán, rögtönzésszerű benyomást. A ma már ritkán hallható, omniprezens, nagy amplitúdójú vibrato, a hang mindenáron való elsúlyosítása az Ojsztrah-iskola szép emlékeit ébresztette fel bennünk; a jobb sorsra érdemes Gallardo az eredeti continuo-szólamnak valamely rég elhunyt közreadótól származó, összhangzattan-gyakorlatszerűen aszketikus „realizációját” volt kénytelen lenyomogatni a zongorán; a cadenza pedig hajszálra úgy festett, ahogyan ötven vagy száz évvel ezelőtt a 18. századi cadenzát, Paganini szellemében, elképzelték. Vagyis érdekes időutazásnak lehettünk tanúi, amelynek az előadó ifjú kora adott különös színezetet.

Nagy várakozással tekintett mindenki a négy év után ismét Kaposváron fellépő Rados Ferenc, illetve Kokas Katalin (hegedű) és Rohmann Ditta (gordonka) előadásában meghirdetett Schubert-remekmű, a B-dúr trió előadása elé. A produkció azonban valahogyan szárnyaszegetten hatott, szinte sehol sem idézte fel a darab kivételes, már-már eksztatikus intenzitását, s a legtöbb kaposvári előadás sodrását, koherenciáját sem: a várt kinyilatkoztatás elmaradt. Rados Ferenc a részleteket rendkívül gondosan, sőt tökéllyel megformálva, de roppant visszafogottan, már-már kedvetlenül játszott. Kokas Katalin kristálytiszta hangon hegedült, és nem is egy plasztikusan formált dallammal, intenzív pillanattal ajándékozott meg minket (így a lassú tétel téma-visszatérésében), ugyanakkor a hang mégiscsak valahogyan vékony, a jelenlét visszafogott volt; a máskor oly erőteljes kisugárzással játszó Rohmann Ditta pedig ezúttal kifejezetten félénknek hatott, s a dallamok hangsúlytalan hangjainak egyszerűen nem volt testük, nem egyszer szinte azonosíthatatlanná váltak. Az eredmény egy dinamikailag lapos, és időnként álló vagy széteső benyomást keltő előadás volt.

Szergej Nakarjakov
Szergej Nakarjakov

A szünet után Debussy fantasztikus, kései remekének, a fuvola-brácsa-hárfa-szonátának Ittzés Gergely, Bársony Péter és Kriesch Barbara általi nagyszerű előadása viszont felüdülést hozott lelkünknek. A mű varázslatos atmoszféráját, fantasztikus színeit-képeit tökéletes összecsiszoltságban és rendkívüli művészi erővel jelenítették meg az előadók; ahogy mondani szokás, nem is egyszer „megállt a kés a levegőben” a kaposvári hangversenyteremben. A három egyaránt kiváló hangszeres közül hadd emeljem ki ezúttal Ittzés hangjának magvasságát, vonalvezetésének tökélyét és az idővel való precíz, egyszersmind sokatmondóan szabad bánásmódját. Az első tételben Monet vízililiomainak rejtélyes térbeli lebegése jelent meg képzeletemben; a másodikban egy varázslatos és földöntúli mesevilág gomolygott elő a hangokból, s a harmadikban is megigézően hatott az álomszerű lassú epizód.

Roman Kimet ismét José Gallardo kísérte a Traviata bordalából készített saját átiratának előadása során. Az a helyzet, hogy az effajta, mindenfajta boszorkányos tremolókból, flageolet-futamokból és balkéz-pizzicatókból összeállított kompozícióknak akkor van létjogosultságuk, ha lehengerlő perfekcióval és magabiztossággal adják elő őket. Kim azonban olyasmit ír, amit csak majdnem tökéletesen tud lejátszani; és ez nagyon nagy különbség. A pódium ifjú csillaga ráadást is adott (szokatlan gesztus egy olyan programban, amely nem a saját estje, és két ízben is megszólalhatott benne): mint saját művében, a ráadásban is megcsillogtatta specialitását, a foggal megszólaltatott pizzicato hangokat. Sapienti sat.

Az est utolsó számaként Miklósa Erika lépett a pódiumra, hogy Gallardo kíséretével végre egy kis igazi 19. századi olasz operát is hallhassunk. Míg Donizetti Don Pasqualéjából Norina áriáját egy szövegmondás szempontjából kissé homályos, de tiszta, intenzív és életteli „színpadi” jelenlétről tanúskodó, legömbölyített előadásban hallhattuk, Verdi Traviatájából Violetta I. felvonásbeli áriája már ennél jóval többet hozott: a formálás, a dallamépítkezés, a zenei idővel való gazdálkodás nem mindennapi biztonságát, s mindenek fölött hitelesen átélt líraiságot. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek