Puccini: Tosca
2015.08.18.

Ha van garantált sikerű, szinte bármilyen előadásban hatásos és tetszést arató opera, akkor a Tosca okvetlenül ilyen darab. Nyári operaprodukció alapjául pedig valósággal ideális. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

Anatolij Fokanov és Béatrice Uria Monzon
Anatolij Fokanov és Béatrice Uria Monzon
A Tosca évszázados és töretlen népszerűségét nyilvánvalóan puszta szószaporítás lenne hosszan magyarázgatni. Ám annak belső, ha tetszik, technikai összetevőit tán mégsem fölösleges röviden megemlítenünk, hiszen a közönség rajongásán túl ezek is érdemben hozzájárulnak ahhoz, hogy a Tosca mindenféle idényjellegű megingástól érintetlenül, mindig ott szerepel a legtöbbet játszott operák csúcsötösében. Például és legfőként az a tény döntő jelentőségű, hogy a Tosca – oly heves érzelmi intenzitása dacára – takarékosan, megszakadás nélkül előadható opera. Főszerepei hálásak, de nem igényelnek sem példátlan állóképességet, sem extra magasságokat: Cavaradossinak nagyjából 20 percnyi énekelnivalója van, Scarpia szerepe összesen egy és egyharmad felvonásnyira terjed, s az oly hálás címszerep mindösszesen öt darab magas c-t igényel a szoprántól (s ezek egyike-másika ráadásul szinte feltűnés nélkül elsinkófálható). Tosca, Cavaradossi és Scarpia szerepei épp ezért ideális vendégjáték-szerepek, amelyeket utaztatni lehet, s a bőröndből bárhol készen előkaphatóak.
 
Giancarlo Monsalve és Béatrice Uria-Monzon
Giancarlo Monsalve és Béatrice Uria-Monzon
Jól döntött tehát a Budapesti Nyári Fesztivált szervező Szabad Tér Színház, amikor a Tosca mellett döntött: vendégénekeseket szerződtetve, s kibérelve az Opera búcsúzófélben lévő Tosca-előadását. Merthogy onnan került a Margit-szigetre a díszlet és a jelmez, a zenekar és a kórus, de még a feliratozás szövege is. (Sőt, onnan került még a színlapra nyomtatott tételek sora is, gondosan feltűntetve az angol nyelvű feliratok megalkotójának nevét is, jóllehet a szigeten nem volt angol nyelvű feliratozás.)
 
A címszerepre azonban máshonnan, méghozzá francia földről hívtak énekesnőt, Béatrice Uria Monzon mezzoszoprán személyében. A hangfaj elsőre kis meglepetést jelzett, hiszen a pásztorlányból lett díva szerepe hagyományosan a szopránok megdicsőüléséül szolgál, ám tudható, hogy azért időről időre akad egy-egy jelentős mezzoszoprán-Tosca is (pl. a boldogult emlékű Shirley Verrett). Nos, Béatrice Uria Monzon igen jól, sőt élményszerűen megfelelt a szabadtéri bemutató estéjén: alakja gusztusosan kitöltötte a szerepet, fellépése vonzó volt és kellően temperamentumos, s a hangja uralta a szólamot, sötétebb árnyalatával átszínezve azt. Az énekesnő láthatóan készen hozta a maga alakítását Nagy Viktor rendezésébe, s ez a tény olykor zökkenőket eredményezett (főleg a Scarpiával való összecsapások során, de erről majd később). S készen, beénekelve hozta szólamát is, melyből Tosca második felvonásbeli áriája, a híres Vissi d’arte augusztus 7-én megrendítően tiszta operai pillanatként ragyogott ki.
 
Anatolij Fokanov és Béatrice Uria Monzon
Anatolij Fokanov és Béatrice Uria Monzon
„Eddig szelídek voltunk, most kegyetlenek leszünk” – írta Puccini librettistáinak, e mondattal átterelve őket a Bohémélet lírájától a Tosca véres drámájához. Valami ilyesmit mondhatna a kritikus is, aki Tosca alakítójának méltatását befejezve kénytelen a produkció személyi-művészi deficitjeiről szót ejteni. Mindenekelőtt a Cavaradossi szerepére meginvitált chilei tenor, Giancarlo Monsalve fahangúan induló, majd jelentéktelenné feljavuló alakításáról, melynek még olyan bombabiztos sikerű szám is áldozatául esett, mint az opera legelső slágere, a Képária. Azután szólni kell sajnos Anatolij Fokanov Scarpiájáról is, mely szerepet a jeles, ám a színpadi természetesség ellen beoltott bariton képtelen volt bárminő reális vonással fölruházni. Így noha őszintén rokonszenvesnek érezhettük Fokanov civil idegenkedését mindennemű erőszakoskodástól, nézőként roppant kiábrándítónak kellett találnunk azt a suta és szerencsétlenkedő kívülállást, amelyet ez a Scarpia tanúsított a második felvonás majd’ minden pillanatában. S amikor azután Tosca ledöfte felettébb tartózkodó zsarolóját, Fokanov „játéka” meg a francia énekesnő színészileg indulatossá motivált lendülete olyan felemás összecsapást eredményezett, amely szándékolatlan komikumával operaparódiának is beillett volna. Tosca – két jelentéktelen férfi között: ez bizony aligha ideális képlet Puccini operája számára.
 
Az előadásnak volt még egy vendégművésze: a Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen első díjat nyert Alexandru Aghenie. A már-már tenorális hangú román bariton meglepő módon a Sekrestyés basszusszerepére kapott meghívást, ami másnak, mint tévedésnek, nemigen ítélhető. A Tosca szokott operaházi mellékszereplői becsülettel elvégezték feladataikat, mi több, Gábor Géza Angelottija még az előadásból hiányzó férfi-princípium pótlására is érdemi kísérletet tett. Kesselyák Gergely váratlanul, az optimálisnál pár másodperccel (meg tán még egy teljes próbával) korábban intette be az első felvonást, ám az Opera zenekara végeredményben így is lehozta a meccset.

Karmester:  Kesselyák Gergely,  Rendező:  Nagy Viktor,  Díszlettervező:  Vayer Tamás ,  Jelmeztervező:  Vágó Nelly,  Karigazgató:  Strausz Kálmán,  A gyermekkar vezetője:  Gupcsó Gyöngyvér,  Játsszák:  Béatrice Uria-Monzon ,  Giancarlo Monsalve ,  Anatolij Fokanov,  Gábor Géza,  Alexandru Aghenie,  Csiki Gábor ,  Busa Tamás,  Kovács Pál,  Közreműködik:  a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – az Opera együttese, a Magyar Állami Operaház Énekkara és Gyermekkara