A fantasztikus négyes
2015.08.13.

Röpke tíz év után rebootolták A fantasztikus négyest, az eredmény pedig nem egyszerűen az év legcsúfosabb bukása: Hollywood kiégésének roppant látványos tünete. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.

Az Álomgyárat gyakran bírálják a folytatások és remake-ek özöne miatt, pedig inkább a reboot-láz okán érdemli meg a kritikát. A sequellel és a remake-kel ellentétben a reboot új találmány, sőt az utóbbi években divattá vált Hollywoodban. Olyannyira, hogy a filmrajongók köreiben egyre rosszabbul csengő remake szót is lecserélték erre, és nem csak eufemizálnak, valóban igyekeznek rebootokat készíteni remake helyett. Míg egy remake puszta másolatot ígér, a reboot újragondolása egy ismerősen csengő történetnek, aminek az alkotói nem csupán figyelmen kívül hagyják a franchise korábbi részeit, de ki is kerülhetik azok hibáit.

A fantasztikus négyes című klasszikus képregényt 2005-ben már megfilmesítették, melynek azonban csak egyetlen folytatása készült. Az első moziváltozat egy eredettörténet, hasonlóan a korabeli képregény-adaptációkhoz, de az éra nagy sikerével, a Batman: Kezdődikkel ellentétben korántsem dramatizálták borongósra. Mi sem kompenzálta benne a képregény infantilizmusát, nem volt több habkönnyű és vicces látványfilmnél. Ma már történelem, hogy a Batman: Kezdődik lelkizős, demitizáló hangvétele sikeresebbnek bizonyult, és épp erre gondoltak jelen reboot gyártói is, hisz nyilatkozataikkal és marketingjükkel egy földhözragadtabb filmet ígértek (és meg is adták). Ez önmagában logikus taktika, hisz a borús Batman: Kezdődikre is épp azért volt szükség, mert Joel Schumacher kezében a franchise „annyira rossz, hogy már jó” szintre degradálódott, az első A fantasztikus négyes hangneme pedig hasonlóan játékos volt.

Mondhatnánk, hogy ott a hiba ebben a stratégiában, hogy ami működött a denevéremberrel, az nem feltétlenül működik A fantasztikus négyessel, hisz az előbbi képregényes pályafutása bővelkedett  éjsötét pillanatokban. De ez nem feltétlenül igaz, hisz a Pókember rebootja is baljósabb elődjénél, és meggyőzte a kritikusokat. Gondolhatnánk azt is, hogy A fantasztikus négyesből eleve lehetetlen realista szuperhősmozit készíteni, mivel a képregény is a komolytalanabbak közé sorolható a maga műfajában. Hisz a karakterek nevei alliterálnak, a szupercsapat egy láthatatlan, egy tűz-, egy gumi- és egy sziklaemberből áll, a főgonosznak pedig Dr. Doom a becsületes neve. De akkor mi magyarázza a Bosszúállók és A galaxis őrzői elsöprő közönség- és kritikai sikerét? A példaértékű hollywoodi mozi manapság a képregény reboot, így elkerülhetetlen volt, hogy ez az übermensch-család is kapjon még egy esélyt.

A projekt ígéretesen indult, hisz a rendező, Josh Trank épp arról híres, hogy Az erő krónikája című elismert debütálása alkalmával a found footage stílus realizmusával frissítette fel a szuperhősmozi roppant divatos, de épp kifulladó zsánerét. Trank ráadásul beígérte a rebootok egyik fő előnyét jelentő rendezői stílusváltást is, amikor Cronenberg elismert sci-fijei hatását emlegette. A rebootok másik fontos erőssége, hogy a jól ismert szerepeket fiatal tehetségek próbálhatják fel, és akkor sem hibáztak a készítők, amikor Miles Tellerre osztották a főszerepet.

A film posztere
A film posztere
A fantasztikus négyes bukásának oka nem abban keresendő, hogy Trank olyannyira összerúgta a port a főnökeivel, hogy végül maga is szidta a végeredményt. Hisz A Hangyát annak ellenére kedvelték a kritikusok, hogy rendezőjét páros lábbal rúgták ki. A hiba inkább ott volt, hogy az alkotók elfelejtették a Hulk esetét. Azt a filmet épp azért kellett még a Pókembernél is gyorsabban rebootolni, mert túlságosan komolyra vették a hangnemét, elég 138 perces hosszára gondolni. Az új változat könnyedebb szórakozást kínált, és kedvezőbb fogadtatásra talált.

A jelen film tanúsága szerint a reboot csapdája az, hogy alkotóinak kutya kötelessége az ellenkezőjét csinálni annak, amit az elődeik, és nem biztos, hogy az ő megoldásuk – például a komor tónus - a nyerő. A 2000-es évek szuperhősös képregényfilmjei eredettörténetek voltak, e mű alkotóinak pedig – a karakterépítés nevében – rá kellett tenniük egy lapáttal minderre, aminek köszönhetően ezúttal már a főhős gyerekkorát is behatóan megismerjük, és mire elérkezünk a történet bonyodalmához – a balul elsült kísérlet, amiben a főhősök szuperképességekre tesznek szert – már elbóbiskoltunk. A 2005-ös változat végig arról szólt, hogy a főhősök hogyan birkóznak meg a képességeik jelentette kihívásokkal, e filmből viszont ez a rész teljesen hiányzik. Látunk egy unalmas expozíciót, majd ugrunk az időben, és megkapjuk a történet megoldását Doom és a szuperhős kvartett konfrontációjával. 

Forgatókönyvírásból azt tanítják, hogy a cselekmény oroszlánrészét a középső felvonásnak kell kitennie, ami viszont e filmből teljesen hiányzik, vele együtt pedig a hősök jellemfejlődése is. Már Egri Lajos azt mondta, hogy az expozíció untatja a nézőt, így egy darabot érdemes inkább a történet közepén felütni, és folyamatos exponálással feltárni a bonyodalom előzményeit. E dolgozatnak ezzel szemben több mint a felét teszi ki a bevezető felvonás. Filmünk tehát az előző installáció tökéletes ellentéte, de ebben nincs köszönet, hisz épp ennek a mellékhatása, hogy se nem látványos, se nem szórakoztató. E mű lesz a Mortdecai fő kihívója az Arany Málnán, ami a 2005-ös installáció alkotóit igazolja.

A reboot akár üdvös jelenség is lehetne. Mivel a rendezői vízióval és a különböző színészgárdával tud újat mutatni elődjéhez képest, akár azt is mondhatnánk, ez a színház megfelelője Hollywoodban. Egyben gyógyír lehetne az egyre rosszabb folytatásokkal önmaga paródiájává váló franchise-okra, hisz a reboot gyártásának oka gyakran az, hogy egy újabb sequel ötletes cselekmény híján bukásra van ítélve. A fantasztikus négyes viszont meggyőző cáfolata mindennek. A reboot azért vált a tökéletes termékké Hollywoodban, mert a tartalom teljes egészében hiányzik belőle, hisz untig ismert, jól bejáratott és pofonegyszerű történet újrafilmesítése. A néző agyát egy pillanatig sem terheli a sztori. Mivel épp a jelen film a leginkább példaértékű kortárs hollywoodi mozi, rémes bukása akár ki is kúrálhatja az Álomgyárat a reboot-lázból.
 
Szerző: Csiger Ádám