Van ilyen. Egressy Zoltán sok színdarabot írt, adaptált és dramaturgként is színpadra segített megannyi szöveget, vagyis az a fajta ritka példány, aki nélkülözhetetlen, alázatos és profi munkása a színháznak. Ír, ír és ír, és olykor kiszalad a gépéből egy Portugál, amelyet tizenhét éve teltházzal játszanak ott, ahol az ősbemutatója volt, a Katonában, és amelynek a Port szerint tizenhét magyar nyelvű bemutatója volt, a határon innen és túl. És végigsöpört a színházakon a Sóska, sültkrumpli, meg a 4×100 is – méltán.
 Jelenet az előadásból. |
A Halál Hotel nem fog. Horror-abszurd, illetve krimi-komédia lenne, ha sikerült volna jól megírni, de az alapötleten és néhány járulékos gegen nem jutott túl a darab. Az alapötlet amúgy jó is lehetne: van egy hotel, a Halál Hotel, amelyben egy Agatha Christie Étterem, valamint egy Ravatal Rádió üzemel, és ahová meghalni járnak azok az emberek, akiknek elegük van az életből. Az előadás elején éppen a Ravatal Rádió nyomja szokásos beszélgetős-betelefonálós műsorát; paródiaféleséget látunk, s ha belekapaszkodunk az egy-két vicces vagy találó fordulatba, még reménykedünk is egy jó folytatásban. Itt, a rádió stúdiójában, egy gigantikus dörgés-villámlás-sötétbe borulás alkalmával történik egy gyilkosság, melynek földerítésére megérkezik Frank nyomozó, aki enyhén szólva „nem százas”, de hát nem százas itt senki. Sem az apáca a piros tűsarkúban, sem a lány és a fiú, akik külön-külön érkeznek meghalni, de aztán együtt meggondolják magukat; sem a szakács, sem a szállodaigazgató, sem a szállodatulajdonos.
Ha nem százas, legalább gyanús. Gyanús itt mindenki, aki piros színű valamit visel, vagy halálterhes könyvet olvas. Márpedig mindenki visel valami pirosat – ebben egyébként ötletes Cselényi Nóra jelmeztervező: a cipő szegélye, esetleg fűzője, vagy egy nyakkendő, egy póló pompázik észrevétlenül, vagyis krimihez illően nem feltűnően a gyanús pirosban; és mindenki „halálos” könyvet olvas: Halál Velencében, A nyolcadik utas a halál, és így tovább. Úgy képzelem, Egressy Zoltán írhatott egy listát az ilyen könyvekből, és szépen kiporciózta a szereplők közt.
 Kútvölgyi Erzsébet. Fotók: Sarudi Gyula |
Krimit ígér a kellemes nyári este, ezért nem ildomos elmesélni a cselekményt, akkor sem, ha végül krimi nem, legföljebb a krimi-dramaturgia működik egy kicsit, amennyiben a nyomozó egymás után hallgatja ki a jelenlévőket, akiknek ilyenformán módja nyílik egy frappáns kis színi portré felskiccelésére.
Hát akkor átadnánk magunkat a szórakozásnak, elvégre a portrék erre még jók lehetnek – legalábbis ha nem hasonlítanának ennyire egymásra. Nem a figurák, hanem az ábrázolásuk módja. Kérdés-válasz, sok ismétléssel, mert a nyomozó kicsit gügye; ezért aztán lassan araszol előre az előadás, pedig alig másfél óra az egész. A közönség kínosan és észrevehetően unatkozni kezd…
Senki nem tehet semmiről, summázom a végén, ez egyszerűen ilyen lett. A színészek túlnyomórészt a Magyar Színház tagjai, a rendező a színház volt igazgatója, Őze Áron, aki egy kis szerepet – hát, szerepnek talán nem is mondanám, percnyi jelenlét – játszik is az előadásban, aztán ott van Auksz Éva, talpig feketében, bőrszíjakkal és egyéb trendi cuccocskákkal ékesítve, rádiós műsorvezetőként, Holecskó Orsolya és Losonczy Kata a fiatal lány és a szállodaigazgató szerepében. A szakács-pincért maga Göttinger Pál adja, Damoklészt, a tulajt Takács Géza; Horváth Illés a fiatal lány párja.
A nyomozó lenne az a figura, akitől abszurddá kéne válnia az egésznek, mármint ha volna minek abszurddá válni itt: Cserna Antal igyekszik, a saját lábában is elbotlik, de ebből csak skicc lesz, figura nemigen. És akkor a sztár, mert bármilyen nyáresti egy színielőadás, sztár és húzónév kell bele: Kútvölgyi Erzsébet a rejtélyes apáca szerepében, többnyire kedvesen mosolyog, sejtelmesen takargatni látszik valamit, de sosem derül ki, hogy mit (a végén legföljebb egy halvány kis utalás látható, de lehet, hogy az nem is az). Ha jól láttam, maguk a játszó személyek sem gondolnak sokkal többet erről a produkcióról, mint én: nem sikerült. Remélhetőleg a hőséggel elmúlik. Van ilyen.