Artus: Kifordított szoba, avagy Embernövények a nappaliban
2008.07.14.

Az Artus új bemutatójára fokozottan érvényes, hogy megtekintése előtt bárminemű beszámoló elolvasása ellenjavallt: az a legszerencsésebb, ha a néző kapaszkodók és előzetes tudás nélkül lép be az előadás koherens, kívülről megbonthatatlan világába. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.

Réti Anna és Szász Dániel meztelenül, egy hatalmas dézsába derékig beásva, lehunyt szemmel állnak egymással szemben. Karjuk apránként csúszik le a virágkaróról, lassan egymásba fonódik. Egy másik virágcserépben palánták: karok és lábak hajladoznak a fény felé. Oldal István egy sötét tévé képernyőjével szemben üldögélve apró széket farag. Időnként meglocsolja, gyengéden letisztogatja az ember-növényeket, szétválasztja a már-már arcukkal is összesimuló példányokat, a karokat visszahelyezi a karókra. Aztán kezdődik minden elölről.

Jelenet az előadásból. Fotó: Bozsits József
Jelenet az előadásból. Fotó: Bozsits József

Némán lép a terembe Kocsis Gábor, és a nappali szőnyegét a nézők kíséretében a másik terembe viszi. Leül és vár. A „kifordított szobá”-ban hátborzongató terepasztal: sötét földdel megtöltött, négyzet alakú medence, középen apró felhőkarcolók makettjeinek metropolisa. A medence körüli sávban hosszú pálcákra erősített apró, fehér bababútorok százai. Lassan megremeg a föld: a város alatt egy meztelen nő, egy ősanyaszerű alak (Nagy Csilla) fekszik. Teste, melyre a makettek vannak felerősítve, centiméterről centiméterre válik láthatóvá. Guggolva-kuporogva jut el a medence széléig, ahol apránként kiegyenesedik, és néhányszor megfordul a tengelye körül. Majd visszafekszik középre, és Kocsis Gábor – aki a szőnyegről lép a medencébe – visszatemeti. Távirányítóval ventillátorokat kapcsol be, mire a bababútorok hajladozni kezdenek.

A Ludwig Múzeum két termében, párhuzamosan zajló Ember-növények a nappaliban és Kifordított szoba első látásra emberanyagot felhasználó, szürreális installációnak tűnik. Ám a táncosok lassú elmozdulásaiból, apró mozzanatokból körkörös, egymásba csavarodó történések bontakoznak ki, melyek tér, idő és anyag tekintetében is elválaszthatatlanok egymástól.

A múzeum természettől való elidegenedettsége, steril, fehér falai és a fekete föld, az előadás civilizáción kívülre igyekvő képei között mérhetetlen ellentét feszül. Ugyanígy távol esik egymástól a nappali otthonossága és a másik terem, a „világ” szorongást keltő teljessége. Azonban a két tér számtalan ponton kapcsolódik egymáshoz, melyek között a kifordított szoba őre a szőnyeggel és a közönség vezetésével biztosítja az átjárást. A nappaliban farigcsáló férfi pedig talán valamelyik felhőkaroló-makett lakója.

Az előadás alig hosszabb húsz percnél. A kifordított szobában megáll az idő, évezredek sűrűsödnek egy pillanatba. Amíg meztelen nő képében megmutatkozik a világ, amíg Nagy Csilla, akár a Föld, körbefordul tengelye körül, amíg hegyeket mozgat meg (egy göröngyöt helyez a medence sarkába), a kis házban lakó emberek számára csupán egy pillanat telik el (hiszen a jelenés alatt a ventilátor nem működik, s bútoraik is csak alig mozdulnak). Ugyanakkor mindkét teremben megmutatkozik az állandóság, a születés-teremtés és a visszaállítás körkörössége. A faragó férfi minduntalan visszahelyezi a karókra az embernövény-kacsokat, s a másik terem őre régészhez illő alapossággal temeti vissza a nőt.

Két anyag, a föld és a fa visszatérő elem az előadásban. A kísérő zörejzene mintha fából ácsolt bárka recsegését idézné. Az embernövényekből lesznek egyszer a fák, melyekből a faragó férfi majd széket, s növényeket fegyelmező karókat készít. A kifordított szoba fabútorai fákként hajladoznak.

A férfi magától értetődő természetességgel, gyengéden gondozza a növényeket. Viszont borzasztó kegyetlenségnek tűnik, amikor elválasztja egymástól az összefonódó karokat, hiszen a néző nem tud elvonatkoztatni a növények emberi formájától. Vajon a férfi miért ilyen vak? Mit látnak a lehunyt szemű embernövények? Vajon tudatában vannak, hogy tétován egymáshoz közelednek?

És amikor éjszaka hazamegyünk, és bezárkózunk szobáinkba, már csak azt fogjuk látni, amit a nappali szoba rutinos lakója? Észre sem vesszük majd, hogy a világ felkel és megmutatkozik?

Szerző: Rádai Andrea

Cím: Kifordított szoba, avagy Embernövények a nappaliban, Koreográfus: Goda Gábor, Tánc: Bodóczky Antal, Gergely Attila, Goda Gábor, Kocsis Gábor, Nagy Csilla, Oldal István, Réti Anna, Szász Dániel, Téri Gáspár, Virág Melinda

Támogató: Táncművészeti Kollégium