Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KÖZÉPIDŐ

25. THEALTER, Szeged / 4-6. nap
2015. júl. 23.
A fesztivál középső napjai hoznak régi és új fellépőket is; kicsi, finom, vacakolós színházat látunk, meg nagy, falakat rengető erőt és bolondozást, több méretben. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
Néhány Metanoia Artopédia élmény után elfogulatlan rajongóként megyek a tudatom alá a Grand Caféban Perovics Zoltánnal és a színészeivel, hogy megtörténjen idén is: „Te azonban ott ülsz ablakodban, és megálmodod, mikor eljön az este.” A leplek, a fényfátylak, a zene, a túlvilági beszédhangok által lebbenő maya érzete történik meg velünk – most valami füst is bevon minket a játék terében –, hogy az illúzió mögé, ahol tudjuk, az igazság van, vaksin bepillanthassunk. Hogy tényleg este van, jelentőséggel bír (Kafka se véletlenül mondja, naná), a napszak ugyanis eleme ennek a színházi rituálénak, hogy a napi fáradtságunk is dolgozzon rajtunk, az életnyűg formálóerő, hogy a billegő félálom-figyelmünk sajátos dramaturgiával fogadja be, amire képes. Az Én tökéletes vagyok – tudattalan történet központi figurája a fátylak mögött van, nem látjuk, amikor bemegyünk a térbe, szemben a két, fehér kendővel letakart fejű figurával, akik a játéktér előtt/elején állnak szobormozdulatlanul. 
Én tökéletes vagyok
Én tökéletes vagyok
A kezdő zene, nem emlékszem, hogy ennyire azonnal berántott volna korábban: buddhista szertartás hangjai szólnak, amivel együtt egy régi felvételen Honthy Hanna dala csúszik, és néha bekiabálja valaki: „az is geci”. A két zene érzéki módon kínálja fel, hogy éljük át a keletet, nyugatot, alattit, tudatot. Ez az egyben is külön szóló zene élménynek őrületesen erős, egész este elhallgattam volna. A fel-le és két oldalra is mozgó fátylas függönyrendszer elején egy kettéhúzható szögesdrót „függöny” (henger – a szögesdróttekercs látványa ugyancsak indukálja a néhai fizikaórákon tanultakat a mágnesen mező örvényléséről) is az installáció része – aminek az ismert, aktuális problematikája megjelenik szövegekben is, a történelmi viszonypontokat is kijelölő felvezető után. Erdély Perovics Andrea mind térben, mind szerepként dramatikusan kiemelt szereplője a játéknak – amelyben a kezdés után a játéktérbe hátravonuló Rutonic Róbert és Ruscsák Péter arctalanítva, burka szerű jelmezben vesz részt –, így elsősorban tőle halljuk például Nietzsche, Kafka szövegrészleteit, amelyeket többek közt médiahírekkel vegyítenek. 
A szöveganyagból – pláne ezzel a zenei szerkesztési móddal (ahogy a fő-, és visszatérő motívumokat, témákat kezelik) – profánul két tartalmi momentumot emelek ki, a szövegfolyam elejéről, majd a később bekapcsolódó és felerősödő szólamból: eleinte a családon belüli erőszakról esik szó, majd mindinkább a határ-kerítésállításról. Utóbbiról aztán rögtönzött közvélemény-kutatást is tart Erdély Perovics Andrea, megszólítva a közönséget, rámutatva emberekre, kommentálva a szavazatokat. Ledermedek, hogy akkor most végleg felfüggesztették-e az áramló maya-élményemet, nem is tudok mit kezdeni azzal a civilséggel, amiből a színésznő levezényli a játékszavazást, és nagyon lassan találok vissza az egészbe, de már a végéig azon aggódom, látom-e jelét a közönséggel való interakció előkészületének. Értem az okát, egyetértek a felrázás szándékával, mindennap ezt élem, éljük, de ebből a súlyos, gyönyörű rituális színházi játékból nem lehet kilépni anélkül, hogy a színész ne rúgjon fel pár védőistent – ahogy az enyémmel megtörtént.
Bakfitty
Bakfitty
Rómának nincs két órája, mondja a nemcselekvő nyertesek elégedettségétől kedvtelve Nagypál Gábor, a k2 Színház és Stúdió K Romuluszaként, az iktatáshangulatú Salgó fémpolcrendszerrel berendezett császári villában. A fesztiválközönségének van, kicsivel több is. A szellemesen kommentált előadáscím, a Bakfitty, ahogy számos nyelvi fordulat is jelzi: a társulat nemcsak Mohácsi János szellemisével találkozott, hanem vele is, így megtanulták ezt a dialektust. Nekem egy kaposvári előadás a viszonypontom az anyaghoz, amelyet mindenképpen igyekszem arrébb rugdalni, a tisztábban látás kedvéért. Ugyanakkor nem érdektelen, hogy 25 éve, ennek az emlegetett Mohácsi rendezte előadásának az évében indult a szegedi THEALTER, akkor még nemcsak a kőszínházakon kívül lehetett veszetten útkeresni, hanem itt-ott még belül is – az akkori kaposvári társulat összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben volt, mint a mostani k2. Még (már) létbiztonság volt, amibe a legbátrabbak biztonsága (főleg korábban) ugyan nem tartozott bele, és ettől valójában mégiscsak ócskább volt az a létbiztonság. 
Most csak létbiztonság nincs, amire a k2 minden munkájával fittyet hány. Ezt nagyon lehet szeretni és ez minden általam látott előadáson jön is át ez a felvetett fejű vagányság. A Stúdió K-val jól mutatnak együtt a színpadon – túlélőművészek, ha találkoznak, ugye. Jó nézni a kócos anarchizmust, ami ügyesen kibabrál a hivatalnokvilággal – színházba szórakozni járunk –, miközben pillanat alatt összerántják a drámát: ehhez az apához képest a fiatal jegyespár önként lemond a szabadságáról, tekintettel az államérdekre. Nézem, és tényleg fejbe vág, hogy ezt éljük, az úgynevezett szabadságba született generáció ideológiákat keres és pénzes állást. Az értelmezésük, a játékuk igazsága elfedi a néha túltolt káromkodást, ahogy azt kommentálják is, a bátorságuk megnyerő – vártam is, hogy nadrágügyben előálljanak valami ütőssel (nem, nem kalapácsra gondolok), ha már Dürrenmatt végül elfelejtette, pedig jól előkészítette. Ahogy az előadásvégi Odoaker-jelenetet nagyon lehet szeretni, így lép egyik birodalom a másik nyakára: amikor az emberek szemtől szemben állnak, kiderül, nincs tere a hősies, szoborhazug hatalommutatványnak.
Messécske a Csodatévőről
Messécske a Csodatévőről. Fotók: Révész Róbert. A képek forrása: THEALTER Fesztivál
A néhai Hólyagcirkusz Társulatból lett Közmunka Színház Danyiil Harmsz varietét ad elő Messécske a Csodatévőről címmel, zenés őrülettel – mesélik a sztálini elmegyógyintézetben éhen halt szerző zseniális történeteit, és a játékukkal is megteremtik azt a bolondériát, amit Harmsz szövegeit olvasva élvezhetünk. És hogy meg tudják jeleníteni ezt, az rendkívüli: Szőke Szabolcs már magában egy harmszi figura, mintha a szerző helyett feküdne hanyatt a világ élhetetlenségében, Nagy Bianka cárizmus óta lehasznált slafrokban haló öregasszonya alapfigura, vonatkozási pont. Szabó Vera tébolyultan gyönyörű, bűbájosan játékos nőjébe muszáj beleszeretni, annyira, hogy Rácz Attila orosz polgári létmaradványok alól kimászó, szovjet vodkákkal rémálmodó figurájával meg is történik ez. Az előadás világát persze a zene építi, Szőke Szabolcs rátalált Okazaki Masatora, aki Japánban magyar szakos volt, és zenész, a hatalmas kürtjét is előhúzza néha, de alapvetően egy fűrészen hegedül. Nem lehet elmondani, mennyire lökötten szép világot mutatnak az élhetetlenről, az ember kívánkozik bele, miközben tudja, mert az is látszik, hogy ez az élhetetlen létöröm a gyilkos sztálinizmusra reflektáló nyomoron virágzik. Vigaszszínház.
Ahogy a Kohlhaas is az, egészen másképp, mindent szétrúgó ifjonti alkotóerővel. Hegymegi Máté rendező első nagy munkájával bedobta a magyar színház ilyen-olyan udvarába a kinyűtt fákat, mint valami Fehérlófia (Fehérló: Horváth Csaba). A volt osztálytársai mellé hívott színészek úgy dolgoznak együtt, mintha lett volna közös, hosszú szakmai előéletük – valójában persze nem csodálkozunk, mert tudjuk, hogy vannak színészek, miattuk járunk színházba. A rendezővel jól együttgondolkodó Gábor Sára szikár, tiszta és pontosan mai szövegváltozatot készített, amellyel játszanak is, a nézőket megkérdezve: a dráma keretbe helyezése kicsit könnyít a néző helyzetén ezzel, miközben életbevágóan valódi, amit élünk az előadással. Fekete Anna, Oláh Tímea teátrális gyönyörű terét – egy küzdőtérnyi bokáig érő víztömeg, nyers akác rudakkal – nem artisztikusan szépelegve használják, hanem felerősítik vele kleisti állításaikat. A Szkéné Színház, a Zsámbéki Színház Bázis és a MASZK Egyesület támogatásával megszületett előadáson érezhető a csapat bizonyossága.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek