Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SPORT AZ EGÉSZ VILÁG

Wolfgang Behringer: A sport kultúrtörténete
2015. júl. 18.
…és sportoló benne minden férfi és nő: kis túlzással ez az áthallás lesz úrrá a könyv olvasóján. A tudós szerző valóban jó dramaturgiai érzékkel és ügyesen teatralizálva mutatja be a sport történetét. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
Wolfgang Behringer alapállását az extenzív esetlegesség kissé kétséges, de mindenképp szórakoztató és élvezetesen ismeretközlő témafelfogásával jellemezhetjük. Ebben a szellemben készült magyarul ugyancsak olvasható, egészen más tárgyú munkája, A klíma kultúrtörténete (2010) is. A Saar-vidéki Egyetemen működő sokoldalú professzor (éppen e recenzió íródásának napján, 2015. július 17-én tölti be ötvenkilencedik életévét) nem rejti véka alá, hogy „inkább csak a véletlennek köszönhetően” cseppent bele a sporthistória, sportszociológia kutatásába, de mert – körbepillantva a terepen és a publikációkon – a probléma-kijelölésekben, a forrásfelhasználásban s néhány további vonatkozásban történészi hiányérzete támadt (joggal), szakmai programjába beiktatta e mű megalkotását. 
A Corvinánál kiadott könyv beváltja, amit címe és alcíme ígér: A sport kultúrtörténete – Az ókori olimpiáktól napjainkig. (Azaz a német alapszöveg megjelenéséig, 2012-ig, a londoni olimpia évéig. Így aztán például a német labdarúgó válogatott 2014-es világbajnoki győzelme már nem szólhatott bele a később még idézendő Labdarúgás című fejezet kiformálásába.) Mi a sport? – ennek a kardinális kérdésnek a megválaszolása nélkül tett szert erényeire a nagyszabású áttekintés. Behringer (többek között Szent Ágoston idő-példázatára hivatkozva: „Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom”) eltökélten és parányi iróniával lemond a lexikálisan tömör vagy részletesen kifejtő meghatározásról. E tényt már elöljáróban sejteti, az Epilógusban nyomatékosítja, és saját diszciplínáját és munkálkodását is megfricskázva nagyjából annyit rögzít: „Sport az, ami élvezetet jelent”. Nyilvánvaló, hogy ez a kijelentés önmagában nem igaz. Értelmét csak a vállaltan korlátozott módon és az öt fő egység kontextusában nyeri el. 
Wolfgang Behringer nem „sportból” írta meg ezt az ötszáz oldalt – de igencsak élvezte. Az olvasó a könnyeden szakszerű szövegezés, az apró tények garmadája, a „kis színesek” sokasága által maga is részesül a sport és sporttörténet keltette örömben. Az időrendben haladó nagy fejezetek közül az első (Az ókori játékok) a Rabszolgák és nők alfejezetéből megtudja, hogy az antikvitásban nő is lehetett olimpiai bajnok (Küniszka Kr. e. 396-ban és 392-ben, négyesfogat-hajtóként, már nem is ifjúsága virágjában), a második fejezet (Középkori tornák) időnként azt a látszatot ébreszti, hogy minden valamire való egykori uralkodó, király űzte vagy pártolta a sportot. A sportból voltaképp nem lehet kimaradni: ez a gondolat nyíltan és burkoltan is állásfoglalás, javaslat, program a könyv egészében (holott a Bevezetés élére a szerzői fintor a Churchillnek tulajdonított mondást állította: „Csak semmi sport!”).
A kötet „fordulópontja” a harmadik fejezet (A játékok reneszánsza) egyik alfejezete: A testek átprogramozása. Mind a többistenhívő, mind a keresztény testszemlélet (a részleges vagy teljes meztelenségről, a női és a férfi nem sporttevékenységeinek lehetőségeiről: azonosságáról, közösségéről stb. vallott nézetrend) hatalmas változásokon, reformokon megy keresztül, míg – negyedik egység – A sport feltalálásáig érkezünk. Innentől – és a Korunk sportja fejezetben – az alfejezetek címei önmagukért beszélnek: Intézményesülés; Professzionalizálódás; Úton az új Olimpia felé; Hagyományos sportágak; Új sportágak; Az erős emberek és a fogyatékkal élők sportja; Labdarúgás; Élsport stb. 
E logikus sorból nem hiányzik, de a kívánatos súlyt nem mindig kapja meg a politika és a sport manipulatív összjátéka, a versenysport „circenses” vonatkozása, a dopping problémája. Behringer sportfelfogásának rokonszenves jellegére, demokratizmusára utal, hogy – mint egy fentebbi fejezetcímből kitűnt – a nehézsúlyú ökölvívást (személy szerint az ikonikus egyéniség Cassius Clay/Muhammad Ali reprezentatív klasszisát) és a parasportolók világát egyazon kérdéskörön belül tárgyalja.
Sajnos igen kevés a magyar vonatkozás. Ezt a könyv eklektikájáról egyértelműen árulkodó, önmagában pazar Névmutató (mely életévszámokat is tartalmaz, így aztán persze nem hibátlan és nem hiánytalan) ugyancsak tanúsítja. Büszkén bukkanunk rá a kétszeres olimpiai bajnok Takács Károly nevére, de (végül is nem indokoltan) a fogyatékkal élő sportolókról szóló részben. Ő jobb kézfejét egy baleset folytán elvesztette, megtanult ballal írni és lőni, így nyert azután két aranyat. Ha már a fogyatékkal élésre terelődik a hangsúly, az ugyancsak kétszeres ötkarikás első Halassy Olivér vízilabdázó, úszó példája specifikusabb, eklatánsabb (gyerekkori baleset következtében egyik lába csonka volt). Természetesen nem hiányzik a Labdarúgás meglehetősen esetleges mezejéről az 1954-es világbajnoki döntő (NSzK–Magyarország 3–2) felidézése. A – német szemszögből – „berni csoda” a történész klaviatúráján „Németország háború utáni rehabilitációjának” egyik fontos tényezőjeként örökítődik meg, míg Behringer, a mesélő felsorolja, milyen juttatások és jutalmak illették Fritz Walteréket (többek között a Maggi ajándékkosara). Ritka szöveghely: a szerző kissé unja, annyian szóltak már erről a váratlan eredményről. Itt kevés a lehetősége új szemszög, új fénytörés, új adalék megvillantására.
Ahol a sportoló (gladiátor és felkelés-vezér) Spartacusról folyik a – nem kevés – szó, talán jobb is, hogy hazánk kimarad: „Oroszország, Bulgária és Szlovákia számos sportegyesülete vette fel és viseli mindmáig Spartacus nevét, mint pl. a Szpartak Moszkva labdarúgócsapata” (e névadás nálunk is sűrűn előfordult). Lusta szakdolgozatírók figyelmébe: a könyvhöz hatalmas bibliográfiai függelék csatlakozik; de vigyázat: ennek tekintélyes hányada nem a sporthoz, hanem az általános kultúrtörténethez kötődik.
A vonalvezetés kacskaringóit és megszakításait érzékelve, kellő tárgyilagossággal követve A sport kultúrtörténete remek és hasznos összegzés. Győri László plasztikus fordítása itt-ott átveszi Behringer sportszótári aspektusból nem a legszakszerűbb kifejezéseit, másutt alighanem (bár a német eredeti nincs birtokunkban) finoman korrigálja a verbális elkalandozásokat. Szívesen időznénk a tenisz szó eredeténél, a FC Bayern-jelenségnél, a Messner Mountain Museum hálózatnál. Ragadjunk ki egy – a modern sport tágasságáról és érdekszféráiról is tájékoztató – mondatot a híres hegymászó (hiszen a hegymászás ugyancsak sport) Reinhold Messner piaci megfontolásból létesített múzeumai kapcsán: „Messner mindenkinél hamarabb megértette, hogyan teheti az általa művelt extrémsportot a maga feltételezett határélményeivel az egyéni önmegvalósítás módjaként a szélesebb nyilvánosság szemében is vonzóvá”
.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek