Ted 2
2015.07.15.

Seth MacFarlene utólag tán már nem is örül annyira annak, hogy beszólogatós-kanos-drogos-ivós plüssmackója akkora sztár lett 2012-ben. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Mert hát annyi pénzt kerestek ők együtt, hogy kötelező volt a folytatás. Ötletek, szív, de leginkább ütős poénok nélkül viszont Ted csak egy végtelenül idegesítő léhűtő, akit még hablatyolva is lenyomnának a minyonok.

Van egy jelenet a nemrég multiplexekbe került Törtetők-mozifilmben, ahol Mark Walhberg (aki egyébként ezer szállal kötődött a sorozathoz, de ez most mellékszál), összefut a fiktív hollywoodi főszereplőkkel a folyosón, s a szokásos arcoskodós jópofizás közepette elmeséli a srácoknak, hogy épp a Ted 3. utómunkálataival van elfoglalva, s ironikusan megjegyzi, ő bizony addig csinálja ezt, amíg van benne lé. 

Hát, meglehet, Wahlberg úrnak új franchise után kell néznie, mert Amerikában nem épp úgy fogadták a második részt, mint ahogy a Universalnál szerették volna, így aztán korántsem biztos, hogy trilógia lesz a haveri alapokra helyezett trágárkodásból. (Állítólag Walhberg az első Ted készítésekor egyébként még nem volt annyira oda azért, hogy partnere egy CGI-medve, és ő csak másodböfögő lehet a buliban, de aztán persze megbékélt a gondolattal – van az a pénz, tesó, hát már hogyne lenne, gyújthatnánk rá a szokásos gondolatmenetre ezen a ponton.)

Hogy a tengerentúli közönség miért nem ölelte magához a repetázó Tedet a remélt vehemenciával, annak persze számos oka lehet. Úgy is lehetett volna őrületes siker, ha sokkal rosszabbul sül el a medvekámbek – de az kétségtelen, hogy nagyon érezni rajta: MacFarlane csakis a kötelező köröket futattja. Miközben Ted és Wahlberg futkorászik a gandzsázás, a piálás és a csajozás körül, persze bekavar a bazdmegelős ökörködésbe valamiféle sztori is a családról, a polgárjogokról, geekségről, meg még pár ügyről, amelyeket pont annyira provokatívan és szemtelenül tol az arcunkba MacFarlane, mintha valóban lenne kedve ehhez az egészhez. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Ám sajnos nagyon átlátszó, ahogy kamuzik, hiszen ez a MacFarlane nem igazán hasonlít a Family Guy kreátorára, vagyis arra a pasira, aki úgy mesélt a Ted-ben magányról, férfibarátságról, popkultúráról és úgy általában, az életnek nevezett elmebajról, hogy az ember az egyik kezével tényleg a hasát fogta a nevetéstől, a másikkal meg vadul keresni kezdte gyermekkori plüssbarátját, hátha valahogy az is megszólal, s együtt mehetnek vadulni az éjszakába. Nem, ez a MacFarlane inkább egy olyan filmesre hasonlít, aki a Ted után beégett a második filmjével (Hogyan rohanj a veszTEDbe), s bizony titkon maga is elismeri (ha mással nem, hát a végeredménnyel), hogy minden benne volt az első részben, amit ki lehet hozni ebből a medvéből. De nem baj srácok, gondolhatta titokban, épp most hallottam pár jó viccet, belerakom azokat is, hátha elég lesz valamire. Ha meg nem, hát még mindig megforgathatom a karaktereimet a spermatengerben, elvégre azon tutira nagyokat röhögnénk a forgatáson. Ilyenekkel meg csak eltelik az a fránya játékidő.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
És tényleg, a játékidő az telik, néha még olyan érzése is van az embernek, hogy örül ennek a Ted 2-nek: például, amikor a címszereplőnél vásárol egy nagyon népszerű akcióhős, vagy amikor MacFarlane figuráival megüzenve – már-már prófétikusan – hajlong az idei nyár egyik nagy kasszarobbantója előtt, vagy esetleg akkor, amikor Morgan Freeman megkapja Tedtől pályafutása legnagyobb nyíltszíni bókját. 

Ezek kétségtelenül frankó pillanatok, de attól nagyon messze vannak, hogy indokolttá tegyenek egy egész mozifilmet. Tévésorozatként, hetente húsz percben még szeretni is lehetne az ilyesmit – de ahogy leírtam ezt, már meg is bántam: maradjon csak MacFarlane a bejáratott pályánál. Legalábbis addig, amíg újra nem ad neki egy igazi, eredményekben gazdag nyelves csókot a szélesvászon múzsája. Ted most már maradjon nyugiban a foteljében és tévézzen csak a családjával. Jó lesz az mindenkinek.