Piazzolla: Nagyvárosok Máriája / Sufni
2015.07.03.

Utolsó tangó a Sufniban... Persze reméljük, hogy nem, ám nem tudván semmit a jövő zenéjéről a Katonában, szerencse és – stílszerűen – egyben csoda, hogy eljutottam Piazzolla Nagyvárosok Máriája címen előadott tango-operitájának idei utolsó előadására. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA.

Láng Annamária
Láng Annamária

A darabot nézve, a zenét hallgatva párhuzamként Kodály Székely fonója juthat eszünkbe. Hiszen ahogyan Kodály és Bartók beemelték a parasztzenét a műzenébe, jobban mondva ahogyan a népzene lett a műzene alapja, ugyanúgy tett Astor Piazzolla a tangóval, ami nagyjából az argentin zeneszerző és harmonikaművésznek köszönhetően vált a magaskultúra részévé. Persze a hasonlat távoli, még zenei tekintetben is, de az elv, a cél azonosnak mondható, hiszen ahogyan a Székely fonó népdalokból áll, ugyanúgy áll a María de Buenos Aires egymás után fűzött tangókból. A szándék mögött ott húzódik a meggyőződés, hogy a nép zenéje a legmélyebb, legőszintébb érzelmek kifejezésére képes. Piazzolla zenéje is elementáris erővel hat, amit a színház tulajdonképpen csak még inkább felerősít. Ezt az erőt fokozza a szöveg, a koreográfia, a rendezés, de mégis a zene marad előtérben (teszem hozzá, gyakran látványban is, amikor María a zenészek mögött játszik és énekel).

A Sufni szűkös, de azért meghittnek nem mondható sötét terében a közönség mintha beavatási szertartás részesévé válna az előadáson, amelynek műfaját, főképp a jelenlegi változatban a „besorolás alatt”, vagy még inkább a „besorolhatatlan” megjegyzés érzékeltethetné leginkább. Ebből sikerül előnyt kovácsolnia Láng Annamáriának és a Mezítlábas Zenészek csapatának (a színpadon balról jobbra: Dóczi Áron – hegedű, Bartek Zsolt – klarinét, szaxofon, Koltai Katalin – gitár, Szatzker Zsanett – harmonika, Fervágner Csaba – bőgő), ami nem kis feladat. Már eleve a most előadott változat kialakítása sem, hiszen Piazzolla egyetlen operája eredetileg többszereplős, a muzsikusok száma is nagyobb, Horacio Ferrer szövegének pedig jelentős része narráció, hosszas spanyol próza, amit a jogutódok szerint nem szabad lefordítani semmilyen nyelvre. Az unalom és a hatalmas nagyjogdíjak fizetésének elkerülése végett a Katona József Színházban hallható-látható verzió tulajdonképpen keresztmetszet, ráadásul monodráma, magyar nyelven. Monodrámából jó színházat csinálni pedig nehéz, még akkor is, ha a zene segíti a színész-énekesnőt. De a rendező, Rába Roland és a Máriát megtestesítő Láng Annamária számára nem okoz különösebb nehézséget a feladat.


A Katonás verzió megszületésében oroszlánrészt vállalt Koltai Katalin gitárművész, hiszen mint megtudtam, azon felül, hogy remek hangszerelést készített, amely még ütőhangszer híján is erősen ritmikusan szól, s hol drámaian szikár, hol líraian lágy, még a jogörökösökkel való csatározás jelentős részét is magára vállalta. Úgy szól egységesen a zenei anyag, hogy közben a muzsikusok egyenként is megmutatkozhatnak a gyakori szólisztikus részeknek köszönhetően. A zenészek játéka kifejezetten koncentrált, néha énekelnek is, a játékosság és a humor sem hiányzik előadásukból. A klarinétos-szaxofonos Bartek Zsolt még szólóban is énekel, sőt némi prózai szerepet is kap, s bár szövegét néha pátosszal adja elő, cseppet sem marad hiányérzet az előadás után, hogy miért nem játszik inkább több igazi színész a darabban. 

Závada Péter és Zöldi Gergely fordítása mélyen irodalmi, a dalszövegek lendületesek, ritmusuk kiválóan illeszkedik a zenéhez, bár ennek néha az az ára, hogy nem ültetnek át mindent magyarra, ahogyan például María bemutatkozó dalában is hallhatjuk: „María Tango, María, a telivér / María Noche, María, ki neked él / María del Amor! Pokoli nő vagyok én!” De ezek a mozzanatok egyáltalán nem zavarnak. Ahogyan a fordítás egy-két aktualizálása sem, hiszen az elején Ferenc pápát említik meg a jelenések kapcsán, és hát akár véletlen, akár nem, ő maga is argentin, valamint kifejezetten jót nevetünk azon, hogy Maríánk jelenleg a II. János Pál pápa téren dolgozik. 

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Azért sem válik unalmassá a monodráma, mert a műfajok kavalkádja, sokszínűsége teremt egésznek, teljesnek ható elegyet. Amikor nincs ének vagy próza, hanem csak tiszta zene, Rába Roland akkor is kedves ötlettel áll elő, amely szintén magára vonja a figyelmet, hiszen a nagyjából 6-7 perces zene alatt (mely a darabnak közel egytizedét teszi ki!), María épp kiragasztgatja a falra papírlapokon mind a harminchárom nyelven – amelyeken tudja –, hogy Szeretlek. A színpadi játék jelzésértékű: Mária járkál, ha kell, leül és mesél, egyszer lelkes, máskor cinikus, számos arcát villantja felénk Láng Annamária, aki ezzel a rengeteg színnel varázsolja a darabot hol pörgőssé, hol kontemplatívvá. Szerepformálásából legerősebben a kacér, de mégis kislányos, naiv oldal marad meg emlékezetünkben, és ettől a kontraszttól lesz igazán drámai, tragikus az ő alakja. Láng ráadásul éppoly erős énekben, mint prózában, az érzelmek közvetítését tekintve (persze ne operai hangot képzeljünk el, mert Piazzolla sem olyat akart). María rögtön a darab elején lelkesen, magával ragadó módon mesél nekünk Mária-jelenésekről, majd a büdös Buenos Airesről, ami jó levegőt jelent, és ahol minden lányt Maríának hívnak, akik közül a legtöbb utcalányként végzi, a nagyvárosi Máriák, azaz a prostituáltak életéről, szerelemről, anyaságról, vagyis a szexualitás kettős oldaláról: az egyik bűnös, ördögi, a másik áldott, égi. A kép, amelyet Ferrer, Piazzolla és az ő Máriájuk láttat, igen komplex, ráadásul blaszfemikus. A párhuzam erős: úgy jelenik meg látomásként Szűz Mária a városiaknak, ahogyan a mi Máriánk a férfiaknak. És ez a világon mindenhol így van, ezért találó a magyar cím, hiszen nem őrzik meg Buenos Aires nevét benne, hanem bármelyik nagyvárosban játszódhat a történet. A darab végére még azt is megtudjuk, hogy milyen is igazából egy jelenés. Csak ne felejtsük el (jól) kinyitni a szemünket!
Szerző: Tóth Endre
Zene:  Astor Piazzolla,  Szöveg:  Horacio Ferrer,  Fordítás:  Závada Péter, Zöldi Gergely,  Rendező:  Rába Roland,  Játssza:  Láng Annamária,  Zenészek:  Dóczi Áron, Bartek Zsolt, Koltai Katalin, Szatzker Zsanett, Fervágner Csaba,  Jelmez:  Nagy Fruzsina,  Zenei rendező:  Koltai Katalin,  Dramaturg:  Török Tamara