Mozart: A varázsfuvola / Thália Színház, Armel Operafesztivál 2015
2015.07.02.

Alföldi Róbert Varázsfuvola rendezésében a tapsrendben Papageno az utolsó. Ez a hangsúlyos gesztus lezárja, miközben újranyitja az értelmezés labirintusát. Egy buffo bariton lesz az este hőse, miközben tenor és szoprán szerelmek támadnak körülöttünk. Kizökkent a világ? JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA.

Az előadás domináns díszletet hoz fel Szegedről. Innen indulva talán követhetjük az eseményeket, bár az elmegyógyintézet, mint fizikai és mentális labirintus éppen a megértés lehetetlenségét sematizálja. 


Az elhagyott Lipótmező erős képei állnak előttünk (lásd a képet balról - forrás: szellemvarosok.blog.hu), mocsok, kosz és rohadás mindenfelé, az elmegyógyintézet kényszerkezeléseinek kliséi, a zuhanytálca, a slag, a kerekes ágy, a figyelőfolyosó,  mind itt sorakoznak rögtön az államszocialista múltból. Tihanyi Ildikó tere rendkívül mozgalmassá teszi az előadást, remek tagolással helyezi el a járásokat kínáló liftet, a hátsó ajtót, a zárt szobát, s emberi léptékűnek látszik a tér, pedig a kórus is be tud tömörülni. A folyosó és a lift vertikálisan, a sok méter széles tolóajtó, a gigantikus oldalfalak horizontálisan szabdalják fel a teret, zaklatott hely ez.

Ez a zöldes rohadás a csempén konkrét, ilyen új-realista talált tereket a kortárs színházi forma egyre gyakrabban használ. Balázs Juli vígszínházi A revizor-díszlete fordult a hatvanas évek teréhez, s egy uszodaféleség építészeti múltjával engedte párbeszédbe Gogolt. A Szegedi Nemzeti Színház Mozart meséjét ereszti rá a látványában is horrorisztikus múltunk térszegmenseire. 

Nehéz másként érteni az előadást, mint a magasztosan vagy maszatosan értett szabadkőműves összeesküvés elmegyógyintézeti átiratának (a Moltopera 2012-ben indított innen). Ez egy intézet, itt főorvos a kopasz, erőteljes, a szemüvegét is gonoszul csillogtató Sarastro (Jekl László). Itt beosztott orvos, talán egy másik osztályról, a Királynő (Marlène Assayag), kis szikét ad fegyverként lányának. Itt ápolják Paminát (Kovács Éva), aki leginkább egy gót stílusú, szorongó és autisztikus spektrumjegyeket repetitíven ismétlő kislány, lila rúzzsal, vastag fekete szemkontúrral. S ide hozzák a kommandósok Taminót (Hanczár György). Papageno, és feltehetően Papagena (Szélpál Szilveszter és Gyüdi Eszter) is már itt él.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból
Az elmegyógyintézeti allegóriát simán végig lehet vinni a Schikaneder-sztorin. Egy slag tekeredik az eszméletét vesztő Taminóra, a megtisztulás a drogelvonás, az udvarhölgyek ápolók, a bűvös csengettyű egy kis doboz gyógyszer. Nehezebben illeszthető az allegória testébe a varázsfuvola, mely most egy piros szívószál.

Könnyedek és pajkosak az ilyen allegóriák, hiszen könnyű kontextust találni az át- és újraértett világnak, de mindeközben elviselhetetlenül súlyosak is, mert megmutatják a a performativitás és az illúziójáték színpadi határait. Castellucci 2014-es Orpheusz és Euridiké rendezése erős minta, de a nagyon trendi Anna Prohaska klipjei (pl. Monteverdi Lamento della nimfa) is figyelnek a mentális rendetlenségbe, szabálytalanságba és tisztátalanságba rendezett színházi forma erejére. 

Alföldi Papagenója erősebb Taminónál. Ezt nemcsak a Pamina-Papageno duettek középre rendezése állítja, de Tamino az első felvonásban végig bizony vizes ülepű nadrágban kénytelen menekülni az ápolók elől. Alföldi próbálja, miként lehet a végtelenül stilizált operai nyelven megszólalni új-realista színházi eszközökkel. S az előadás mutatja, hogy lehet, ha nem igazán vesszük figyelembe a zenét.

A vendégjáték sajátossága, hogy a zenekari árok más hangot enged fel, a fények és a relék másként kapcsolnak stb., hogy nincs idő gyakorolni a térérzékelést, s nem lehet lebetegedni. Ezért a zenekarról, a zenés részről most nem érdemes beszélni, hiszen az első felvonás ráment a közönséggel teli színház kínálta akusztika megsejtésére. Ami állandó, az a karmesteri koncepció. Gyors Gyüdi Sándor vezénylése, meglepően rapid Varázsfuvolát hozott, igaz, a prózai részek is siettek, izgalom áradt a megtört falakból is. 

Fotók: Hollósi Zsolt
Fotók: Hollósi Zsolt
Az énekesek között Kiss Tivadart volt öröm itthon hallani, nemcsak a hang, hanem a játék is igazi színházi tudást mutatott (igen, ő az egyik utolsó zeneakadémiás Kovalik-tanítvány). Fiatal a teljes csapat, kinek akadémiai felkészülés, kinek színházi jutott. Szélpál Szilveszter, Kovács Éva, Hanczár György, Gyüdi Eszter sok közös előadással, közös tréninggel és játékkal nagy csapatot alkothat. Olyat, akik képesek drogfüggőségbe taszított, onnan kitörni akaró fiatalokat is eljátszani, miközben képesek hangilag és gondolatilag egyaránt összetett formákat megszólaltatni.

Mozart nélkül az allegória működtethető, de a zene szerkesztettsége, íve, megalapozott tetőpontjai, harmóniái megbontják a csak a történetben konstruált allegóriát. Az Esz-dúr (a nyitányban) marad a szabadkőművesség zenei jelképe, többször visszatérő fúgatémája meglehetősen ünnepélyes. S mindez a ’világ mint elmegyógyintézet’ tézishez zeneileg nehezen illeszthető. A királynő 14. d-moll áriája (a négy f-es) zeneileg túl nehéz ahhoz, hogy ne várjunk egy zseniális teátrális megoldást a királynő entrée-jakor, s ezt a zenei elvárást nem oldja, ha a királynő első megjelenésekor Madonnára hajazó show-ban énekli a B-dúr hármashangzatot. „O zittre nicht”/ „Zum Leiden bin ich auserkoren”.

A mozarti Varázsfuvola a megérkezés műve, az alföldis változat az elmenekülésé. Sarastro egy injekcióval leszedálja feleségét, aki idétlen mosollyal mellette marad a nagy finálé alatt. A kórus elmebetegek karává alakul, s a párok, a földi és az idilli szerelem párjai, kimenekülnek a hátsó ajtón.