A MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje
2015.06.26.

A MÁV Szimfonikusok három orosz zeneszerző, Rimszkij-Korszakov, Csajkovszkij és Sosztakovics műveit hozták a Zeneakadémiára. CSABAI MÁTÉ CIKKE.

Rögtön egy rövid kitérő: Solti Györgyről emlékirataiból tudjuk, hogy a bérletes közönséget egyáltalán nem szívelte – ők azok, mondta, akik akkor is eljönnek, ha nem érdekli őket a koncert vagy jobb dolguk is lenne, csak hogy ne vesszen kárba a jegy. A MÁV Szimfonikus Zenekar Erdélyi Miklós-bérletének záróhangversenyén viszont nem ez történt, pedig megvallom, sűrű cukorkabontogatásokra és köhécselésre számítottam

Irwin Hoffman
Irwin Hoffman

De nem ok nélkül említem a brit lovaggá ütött magyar dirigenst: a karmesteri pulpituson ugyanis egy olyan úriember állt, aki már Jean Martinon mellett – tehát Solti György előtt – a Chicagói Szimfonikusok karmestere volt, s akit Koussevitsky tanított a Juilliard Schoolon. A 91 esztendős Irwin Hoffman egyébként jó néhányszor dirigálta már a MÁV zenekart is.

A maestro kora azonban egy pillanatra se állt a megszólaló zene útjába. Rimszkij-Korszakov Nagy orosz húsvét című nyitányát 1888-ban írta három ortodox egyházi éneket dolgozva fel benne. A darab a szokottnál is lendületesebb tempókon indult a fafúvósokon, ami azonban semmit nem csökkentett a rájuk felelő vonósok finomságán. Kiváló, precíz hegedűszólót hallottunk, de különös érzékenységgel szólalt meg a cselló, illetve a fuvola is. A kiváló összhatást legfeljebb a néhol fakó hegedűkar ronthatta, de dicsérendők a harsonaszóló alatt telten zengő csellók és a triangulum ízléses kezelése. Bár a Poco sostenuto feliratú nyugalmasabb részeknél mintha felületes lett volna a zenekar, de annál fényesebb fortékkal kárpótolt később a tuttiknál és a fanfároknál. A szólóhegedű utolsó visszatérése után pedig nagy energiával jutott el a záró Alla breve ütemekhez, megtartva a lendületet a közbeékelt páratlan lüktetésű (3/1) ütemekben is.

Csajkovszkij egészen fiatal volt a Rómeó és Júlia nyitányfantáziájának komponálásakor, mindössze 28 éves, és már a Moszkvai Konzervatórium tanára. A nyitányt viszont Balakirev intenzív mentorálása mellett írta, akinek a mű szerelmi témája annyira tetszett, hogy rendszeresen játszotta zongorán és „legszívesebben megölelte volna érte” a fiatal zeneszerzőt. A MÁV zenekara sem szégyenítette meg a művet, sőt. Már az elején figyelemreméltó könnyedséggel modulált A-dúrból Asz-dúrba, majd a hárfa finom kezelésének lehettünk tanúi. Bár az egyik mély sforzandóba a csellók csúnyán belekaptak, a dallamot a fafúvósok kellő ívességgel játszották vonóspizzicatókkal kíséretében. Hogy Irwin Hoffmann vagy a zenekar érdeme-e, azt csak ők tudják, de mindvégig feszesen és fegyelmezetten tért vissza a nyitány jellegzetes ritmusképlete. Meg kell említenem a vonósok mindvégig szenvedélyes játékát is – ebben a műben már nyoma sem volt a korábbi fakóságnak.

Az első játékrész két nyitánya után egy nagyformátumú darab volt terítéken. Sosztakovics 5. szimfóniájának már a keletkezési körülményei sem érdektelenek. A szovjet (bocsánat: orosz) zeneszerző 1937-ben úgy fogott hozzá a szimfóniához, hogy tisztában volt vele: nagy súlya van, akármit is komponál. A Kisvárosi Lady Macbeth kiváltotta a Pravda, sőt a nagy Sztálin haragját; a kegyvesztéstől félő komponista előtt Mahler Negyedikjének mintája lebegett, aki összeegyeztette a gyermeki egyszerűséget a szimfónia grandiozitásával. Az utókor persze akármit belehallhat az októberi forradalom 20. évfordulóján nagy sikert arató műbe: azt, hogy a III. Largo tételben a szenvedő orosz nép sír, éppúgy, mint hogy a disszonáns akkordok ismétlése az erőszak értelmetlenségét illusztrálja a zárószakaszban. Noha messze áll tőlünk Sosztakovics műve, annál érdekesebb lehet. Főleg, ha olyan jól kiszámított indulatisággal tolmácsolják, mint a MÁV együttese. Az első tételben különösen kiegyensúlyozottan és pontosan játszott a zenekari hangszerré váló zongora, de a fuvola is a hegedűk egyszerű akkordjai felett; a zárlat felső orgonapontjáig pedig a cseleszta kúszott fel éteri szépséggel. A II. Allegretto tételben groteszkebb hangzást vártam a fafúvósoktól, a csellók és a nagybőgők viszont remekül biztosították a tétel abszurd és súlyos tónusát. A harmadik tétel érdekessége, hogy teljes egészében mellőzi a rézfúvósokat. És hogy valóban az orosz nép segélykiáltása lenne (a sztálini Szovjetunióban a nyilvános sírás rendszerkritikának minősült, és tilos volt!), arról lehet vitatkozni; tény, hogy Sosztakovics három családtagja is a diktatúra áldozatául esett a bemutató évében. A tétel figyelemreméltó mozzanatai az oboa- és a klarinétszólók, mindkettőt remekül interpretálták a zenekar művészei. A zárótétel vegyes összetételű, hol agresszív, hol tragikus zene. Kiváló üstdobjátékot hallhattunk, Irwin Hoffmann pedig fiatalokat megszégyenítve kormányozta a záró ütemekig a szimfóniát.

Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2015. június 19.