A kém
2015.06.04.

Egyszer már forgattak Budapesten kém-komédiát (Én, a kém), de a mostanira már büszkék is lehetünk. Ez lehet az év egyik legjobb vígjátéka. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.

A kém felütése ötletesebb nem is lehetne, még a trailert is erre hegyezték ki. A nyitány elegáns kémtörténetet ígér Jude Law-val a főszerepben, viszont a film minden átmenet nélkül, egy éles kanyarral átmegy Bond-paródiába. 

Nem először figurázzák ki a zsánert, hisz ott van három Austin Powers- és két Johnny English-mozi, a jelen film azonban egészen más irányt vesz a karikaturisztikus kezdés után. Mike Myers és Rowan Atkinson említett munkáit a kémfilm zsánerének kifáradása termelte ki, hisz amikor egy (al)műfaj divattá válik, mindig megjelennek a paródiák: a slasher horror felvirágzását mindkét alkalommal kísérte egy efféle vígjáték (Student Bodies, Horrorra akadva). A kém annyiban hasonlít csak a fenti két Bond-paródiára, hogy egy sztárkomikus az első számú szerzője: ezúttal Melissa McCarthy, aki Rebel Wilson mellett korunk leghíresebb dundi komikája.
 
A nyitó jelenet csattanójaként kiderül ugyanis, hogy a film főhőse nem Law sármos szuperkémje, hanem az ő „telefonos segítsége” a CIA egyik irodájában, azaz egy túlsúlyos szobanövény (McCarthy alakításában). Az Austin Powers-filmek talán legjobb poénja az volt, amikor láthattuk, hogyan gyászolják hozzátartozói az egyiket a miriád pribék közül, akik meghaltak a szuperkém sátáni főellensége szolgálatában. Ezúttal is ötletes csavarás a műfajon, hogy a macsó szuperkém helyett az örök statiszta kerül reflektorfénybe, aki ráadásul nő. Sőt a szerepek immár teljesen felcserélődnek: miután egy kettősügynök kiszivárogtatja az összes terepen dolgozó veterán kém azonosságát, Susan Cooper aktakukacból végre álmai ügynöknőjévé avanzsál. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A bonyodalom nem csupán táptalajt teremt egy valószínűtlen és kezdő kém kalamajkáinak, hanem még metaforikus szinten is rímel e mozi apropójára: a férfiakat felvonultató kémfilmek egyeduralkodók, ideje volt hát a vérfrissítésnek. E mozi tehát nem paródia, hanem női válasz a vígjáték egyik alműfajára (kém-komédia), és nem az első a maga nemében: Paul Fieg író-rendező és McCarthy két szubzsánerrel is megcsinálták már ugyanezt, a Koszorúslányok esetében a legénybúcsús, a Női szervek alkalmával a rendőri berkekben játszódó buddy movie-val.
 
Ennek megfelelően e film Bond-lány helyett Bond-pasit vonultat fel Law személyében, Dr. Watson megformálója ráadásul meglehetősen kelekótya és nárcisztikus figurát alakít, az ő karaktere viszont már Bond-paródia. A hősnő tökéletes ellentétéből ráadásul nem is csak egy van: egy angol úriembernek korántsem nevezhető, de annál macsóbb ügynök lelép a Cégtől, amikor megtudja, hogy egy titkárnőt küldenek helyette a terepre, és a saját szakállára igyekszik felfedni a tégla kilétét, valamint levadászni egy terroristavezért, aki épp szert tett egy tömegpusztító fegyverre. Aki pedig – mint a film főgonosza - szintén Cooper ellentéte, hisz modellalkatú jégkirálynő játssza (Rose Byrne a Koszorúslányok után ismét McCarthy ellenlábasaként tűnik fel). A férfiállat ügynököt pedig az akciósztár Jason Statham alakítja, aki nem csak a nevettetésben bizonyul meglepően tehetségesnek, de öniróniában is, hisz e filmben gyakorlatilag a saját hanyatlását énekli meg: karaktere macsóságával egyenes arányban kókler is. Mindkét szuperügynök elveszne az őket támogató irodista nők nélkül.
 
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
A film humora elsősorban a három főhős jellemhibáiból fakad, másodsorban abból, hogy erősen felnőtt korhatáros, hasonlóan Fieg és McCarthy előző két közös munkájához. Egyik geg sem annyira durva, mint amikor McCarthy egy csapba könnyített magán egy ételmérgezést követően a Koszorúslányokban, de azért itt is látunk például merev péniszeket, sugárban hányást egy hullára és összemocskolt alsóneműket. Az altesti poénokat a kontextus teszi jóvá, hisz mindegyik a macsóság és a kémfilm műfaj karikírozása. A toaletthumort indokolja még a női szemszög is, hisz a gyomorforgató komikum és a feminin témák ötvözésével lehet a legjobban kiborítani a régimódi vagy szexista közönséget. És McCarthy jobb, mint valaha: miután a Koszorúslányok és a Női szervek alkalmával egy női Torrentét alakított, ezúttal már kevésbé szorul a sokkolásra, finomabb oldaláról mutatkozik be komikaként. Filmje humora ráadásul egyszerre bőséges minőségben és mennyiségben. Míg sok vígjáték trailere azt a kevés poént is lelövi a filmből, ami van benne, A kém előzetese gegek helyett inkább a történetre van kihegyezve, e mozi komikuma tehát jobb, mint amilyennek ígéri magát.
 
Elnézve az olyan komédiákat, mint a Csábítunk és védünk, számos alkotó alighanem úgy gondolja, hogy a vígjáték zsánere mentesíti a jó történetmesélés szabályai alól és a lezser forgatókönyv önmagában is „annyira rossz, hogy már jó” humort teremt. Nem így vélte viszont Fieg és McCarthy. E film drámailag is majdnem olyan jól megírt, mint a kém-műfaj másik nagy új dobása, a Kingsman: A titkos szolgálat, márpedig az a műfaj posztmodern apoteózisa (mint a horrornak a Sikoly). Akcióban, feszültségben és látványelemekben sincs hiány A kémben, bár ebben már nem ér fel férfi párdarabjához. A fő hátulütője inkább az, hogy míg egy decens filmnek egyre növekvő minőséggel kell fenntartania a játékidő múlásával egyre fáradó közönség figyelmét, A kém nem lesz egyre jobb a cselekmény kibontakozásával. Ahogy az eleinte szolid és tesze-tosza McCarthy egyre jobban belejön a kémesdibe, a stílusa is profánabb lesz, ami ugyan szerves része a film humorának, de kevés újdonságot nyújt az alkotópáros korábbi filmjei után.
 
A kém viszont még így is jobb film, mint Johnny English és Austin Powers kalandjai, vagy akár az Én, a kém, így aztán (stílszerűen) női diadal a férfias zsánerben. Férfi vágyteljesítés helyett nőfantázia, helyesen egy olyan főszereplővel, akit sosem láthattunk meztelenül egy férfimagazinban. Az pedig már csak számunkra hab a tortán, hogy e filmet nem csak Budapesten forgatták, de részben itt is játszódik, ezúttal tehát nem csak a szebbik nem, de fővárosunk is megkapja a neki járó játékidőt.
 
Szerző: Csiger Ádám