Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

VIZIONÁLÁS

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva / Újvidéki Színház (a Tháliában)
2015. máj. 18.
Modell és szemléltetés. A totalitárius hatalom a művészetek terén is szabadságtipró működésének modellje és a meyerholdi biomechanikus játékmód rekonstruáló szemléltetése, alkalmazása. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Romániában 1989 előtt vizionálásnak („megtekintésnek”) nevezték egy-egy készülő színházi előadás a főpróba táján történő hivatalos, szakbizottsági szemügyre vételét (cenzúrázását), amelynek eredményeként a különféle állami, párt- és művészeti szerveket képviselő személyek – esetleg kisebb-nagyobb változtatásokkal – engedélyt adtak (vagy nem adtak) a mű bemutatására. 
Krizsán Szilvia
Krizsán Szilvia
A Franciaországba települt, francia nyelven író román szerző, Matei Vişniec darabjában el is hangzik a kifejezés, az ezerkilencszázharmincas évek szovjet színházára adaptálva. A valós életrajzi, színháztörténeti tényeket ugyan módosító, de a középpontba állított nagy rendező, Vszevolod Emiljevics Meyerhold végzetes vesszőfutását és kemény kínzás utáni agyonlövését (1940) hitelesen rekonstruáló színmű a zilált tudat és atomizálódó lélek síkján játszatja le, amit a cím az éppen készülő produkcióra vonatkoztatva előre bocsát: III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből
Ma fizikai színháznak, mozgásszínháznak nevezik inkább azt a színpadi nyelvezetet, jelrendszert, amelyet az Újvidéki Színház társulatával a vendég dirigens, Anca Bradu felfogása szisztematikusan követ a már hosszabb ideje sikerrel játszott (a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje alkalmából május közepén a budapesti Tháliába is elhozott) vízióban. Az időnként a szellemvilág (és az őrültekháza, a börtön) hangulatát ugyancsak megidéző jelmezeket – ám inkább silány konfekcionált ruhákat, néha pedig többfunkciós, szimbolikus, militáns öltözékeket – tervező Mihai Pacurar m. v. díszletében a középütt sokszor megforgatott, fekvő őrlőkerék arra szolgál többek között, hogy állandó mozgásban tartsa a jeleneteket, centrifugálja és centripetálja a szereplőket. A nagy sziklafalakra és gyűrött papírlapokra egyként hasonlító kulisszák kísérteties fényeket fogadnak magukba. Valóság és játék – például a meyerholdi koncepció és a Shakespeare-tragédia próbatöredékei –, szárnyaló elképzelés és parancsuralmi intézkedések rafinériájával kierőszakolt torzó keveredik egymással. 
Huszta Dániel
Huszta Dániel
A színészek, akik nemegyszer párosával, hármasával vagy karként, bábszerű ikerüléssel működnek közre, értik és hajlékony testkultúrával szolgálják annak a rendszernek a továbbgondolását, amely Meyerholdtól a biomechanika nevet kapta. Kimondott szó és cselekvéssor egymással megütközve forr össze a jelentés érdekében. Egy poharat visszatenni a helyére: nem egyetlen mozdulat. Négy-öt lendítés, billentés, koppantás, szemvillanás alatt. S már nem kezet, nem poharat látunk – inkább egy értelmezendő, elvont-konkrét zárványt. A stilizált mozgásfázisok groteszk-morbid, mélyből gőzölgő humora szorongató is: az elembertelenedett világ részben shakespeare-i allúziójú, szatirikus kifejeződése. 
Meyerholdot például mintha a saját anyja szólítaná fel „a néphez hű”, „kritikai” III. Richárd-rendezésre, ám az anyák hárman vannak, mint a Macbeth vészbanyái, és öntudatos proletárasszonyok kórusos képét öltik. Minden gesztusuk a furfangos önkény összerakósdija, egymás szavait folytatják, fekete halálmadarakként reppennek a szín egyik pontjáról a másikra, sakkban tartva áldozatukat. Ugyanígy tesz Meyerhold hasonló rémálomi küldetéssel felbukkanó, a „helyes utat” militánsan kijelölő „jó káder” apja, valamint – legijesztőbben – árnyjátéki megszületése után azonnal pionírnyakkendősen erőszakoskodó mitugrász fia, ez a potenciális Richárd (Huszta Dániel szórja a térbe gyilkos energiáit a sztálinizmus jótanulójaként. Maga Sztálin a Fővezér alakjában manifesztálódik: Sirmer Zoltán lassított-gyorsított karikaturizálással montírozza egymásra ezt a figurát és az imént említett apát).
Magyar Attila
Magyar Attila
A nyájas, vállveregető biztatástól a munka ellehetetlenítésén át a megsemmisítésig egyenes út vezet, melynek vélt kanyarjaiban, kitérőiben hiába keresne enyhülést, menedéket az elképzelése, előadása érdekében már-már túlzott kompromisszumokra is kész főszereplő. Balázs Áronnak nehéz a dolga, mert ami bensőjében lejátszódik, az kivetül a mozgássorokra, látomásokba, effektekbe. Így számára néha csak az marad, hogy kezébe temesse arcát, leroskassza a művészt a mind kivédhetetlenebb erkölcsi, fegyelmi csapások, majd a terrorisztikus erőszak nyomása alatt. Ennek ellenére a középnemzedékbeli alkotó értelmiségi ellehetetlenülése megképződik játékában. Végső soron mellékes (a Fővezér szempontjából mindenképp), hogy Richárdot azért állítaná be pozitívan, mert az ideológiamentes „tiszta gonoszság” ekként akár rokonszenvesnek is vélhető fenoménjét látja benne. Mellette őt cserben hagyó színészét, III. Richárdját Magyar Attila rezonőri kígyózással, kicsit szaporázó beszéddel jeleníti meg, hogy később ő legyen a Börtönőr, aki kegyetlenségét, primitívségét, az entellektüelek elleni analfabéta dühét érzelgős állatszeretet mögé rejtené. Vişniec nem idegenkedik a kézenfekvő, devalválódó motívumok párhuzamaitól. Országomat egy lóért… – a minapi Richárddal azonos küllemű Börtönőr fütyül megszökött lánya sorsára, neki a tíz, kolhozosított lovából megmaradt egy a mindene.
Fotók: Srđan Doroški. Forrás: Újvidéki Színház
Fotók: Srđan Doroški. Forrás: Újvidéki Színház
A két fontos nőalak, Meyerhold múzsái kissé belevesznek a jelképességbe, mely a mozgás szférájára is kiterjed. Krizsán Szilvia méltósággal – egyszer-egyszer a rendező által túladagolt jajveszékeléssel – reflektálja Tánya a sokáig megszülni nem tudott, túlhordott, marcangoló magzat miatt is elnehezült testét; a hat hónapja egy baleset folytán gipszbe kényszerült, színésznőből súgóvá lefokozódott másik, ifjú nőalak légies sántítását, majd a gyógyulás vészjóslóan túlpörgetett, zeneileg is csúcspontot képező extázisát Ferenc Ágota oldja meg.
A főleg testnyelvre, színpadi ritmusokra koreografált szünet nélküli két óra nem csupán hivatkozik például Majakovszkijra, de táplálkozik is az 1920, 1930 körüli szovjet modernizmus képzőművészeti, színházi és fényképészeti tradíciójából. Anca Bradu tudatosan szolgál olyan impulzusokkal, mint az előadás szagossága, hiszen ez is bio. Cigaretta és pipadohány füstje, elégetett papírdarab, megfelezett-szétfacsart citrom illata lengedezik. Amikor a diktátor – egy talicskán betolva – Richárd levágott fejét kínálja lakomául a színészeknek (megeteti Meyerholddal és társulatával, amit főztek), mintha megcsapná orrunkat a megskalpolt koponyából tányérokba kimert és elnyalogatott velő, annak a kannibalizmusnak a jeleként, mely tízmilliók sorában a Vszevolod Emiljevics Meyerhold nevű színházi zsenit is gyilkos mohósággal felfalta.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek