A MI MONUMENTALISTÁNK

Jól választott Aba-Novák Vilmossal a debreceni MODEM, mert úgy teljesíthette a szakmai feladatokat, hogy közben eseményszámba menő rendezvényt is produkált. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Ez a kérdés az Achilles-sarka az utóbbi évek múzeumi, és az annak kötelékeibe nem tartozó nagy kiállítótermek programjának: megtartani a szakmaiság nívóját úgy, hogy közben a látogatók hadát is magukhoz vonzzák. A trendet célként kitűzni azonban jóval könnyebb, mint konkrét kiállításokkal beteljesíteni; nem kis próbatétel ez a hagyományait lazítani kénytelen múzeumok számára, de a látogatottságot jobban szem előtt tartó galériáknak sem könnyű mindig eltalálni az arany középutat. Ez még a legfiatalabb, kétéves debreceni művészeti központnak sem sikerült rögtön. Tavaly a stratégiai megfontolással színre vitt Leonardo-kiállítással viszont egycsapásra ismertté lett az egész országban, s egyúttal látogatottsági rekordját is felállította. Ezután már jóval könnyebb és ígéretesebb volt szakmai igényességét és ízlés-orientációját vállalni Ámos Imre, Bukta Imre és Kepes György műveinek bemutatásával. 

Aba-Novák Vilmos: Gémeskút

Aba-Novák Vilmos kiállításának sikerét tehát megalapozta az intézmény, a többi a jó döntésen múlt. A művész húzónév a nagyközönség számára; máig stabil, magasan kvalifikált helyét falkép-megbízatásaival szerezte - a jelek szerint elévülhetetlenül. Ez talán szubjektív észrevétel, de az nem az, hogy a hosszú szünet, a két emberöltőnyi idő, ami Aba-Novák legutóbbi gyűjteményes kiállítása óta (Magyar Nemzeti Galéria, 1962) eltelt, nyilvánvalóan fokozza az életmű iránti kíváncsiságot. Ismereteinket eddig az itt-ott elcsípett – különböző múzeumi gyűjteményekben őrzött, és aukciókon felbukkanó –, szórványos megjelenésű művekből, a ritkán rendezett kamaratárlatok - legkönnyebben elérhető és ezért ismétlődő - anyagából, továbbá a szélrózsa minden irányában található templomok, kapuk, kápolnák falképeiről, illetve az ezek restaurálásáról szóló híradásokból szerezhettük. Ha ehhez hozzátesszük Supka Magdolna személyes (vagy szenvedélyes?) elfogultságot nem nélkülöző, 1966-ban megjelent könyvét, össze is foglaltuk azokat a forrásokat, amelyek eddig a szélesebb közönség benyomását megalapozhatták Aba-Novákról.  

Aba-Novák Vilmos: Cirkuszi kikiáltó

A debreceni gyűjteményes Aba-Novák kiállítás bármely állami múzeum vagy galéria díszére válna, olyan gondosan és teljességre törekvően gyűjtötték össze a MODEM munkatársai a szétszóródott anyagot. A tárlat sikerének egyik záloga a rendezés elegyes koncepciója, ami két megoldást ötvöz: a kronologikus és a tematikus csoportosítást. A MODEM teljes harmadik emeletét lefoglaló tárlat indító termében ugyan még az időrend az úr, de nem sokáig. Az itt látható korai képek máris meggyőzően ígérik az egyre karakteresebb formaértelmezéssel és színépítkezéssel kibontakozó gazdag életművet. Még nem összetéveszthetetlenül abanovákosak, de a festményekben már ott az elementáris tehetségű művész. A hazai avantgárdhoz igazodó irányvétel, s - a legfőképp Berény Róbert műtermében megszerzett - modern szemléletmód jellemzi a pályakezdőt; egymás mellett sorakozik táj, akt, portré, életkép, mintegy útbaigazító tartalomjegyzékként a következő termekben részletezett életmű elé.

Aba-Novák Vilmos: Körhinta

A második teremtől érvénybe lépő (az időrendet is lefedő), a földrajzi egységeket alapul vevő tagolás külön szakaszokban mutatja be a Zugligetben és Erdélyben, majd a Somogy megyei Igalon készült alkotásokat, a többnyire szabadtéri, kerti- és mezei jeleneteket. Ekkor még olajjal fest, és leköti a tájban való szcenírozás, ami egyébként élete végéig jellemző lesz rá. Hatásos tömbszerűségben komponált zsánerek, kubista érintettséget mutató félalakok, önarcképek, város- és tájképek követik egymást.

Aba-Novák Vilmos: Ebédelők

A Fürdőzők (1927), és az ugyanebben az évben festett Konyha című művek szinte Cézanne-tanulmányok, amelyeken nem csak a festésmód és a kompozíció, hanem a téma is visszaköszön. Amellett, hogy autentikus Aba-Novák művek, őrzik a stílusgyakorlat nyomait, amelyek azonban nem az útkeresés bizonytalanságáról, épp ellenkezőleg, a mérték tudatos kijelöléséről szólnak. Aba-Novák a képépítő elveket, vagyis a formát szerkezetessé tevő szemléletmódot magáévá is teszi, de az ő műveiben mindez nem cél, csupán az adekvát nyelv megtalálásának eszköze.

Némely tájképe Egry József fénypászmás műveit juttatja eszünkbe, de Aba-Novák keményebb nála, sűrűbben, konkrétabban fogja fel a természeti tájat. Míg Egrynél a fény által transzcendens harmóniába olvad minden, Aba-Novák drámaibb és látványosabb hatásokkal él, ő nem a kegyelmi állapotot, csupán a kinyilatkoztatás-szerű pillanatot éli át.

Aba-Novák Vilmos: Kosztolyániné fiával, Ádámmal

Aba-Novák ízig-vérig monumentális festő, elvégre a monumentalitás nem csak méret kérdése, hanem a gondolat nagyszabású közlésének módja. Ez a szemléletmód Aba-Novák valamennyi kompozíciójában, tablószerűen kimerevített jeleneteiben, de még egyalakos képeinek modellbeállításán is megmutatkozik. Ebből következik, hogy vitathatatlan, sőt virtuóz tehetsége kevéssé párosul elmélyültséggel, s ebből adódik az is, hogy képei némely esetben befejezetlennek tűnnek.

A Rómában töltött évek alatt munkamódszerének vehemenciája fokozódik, s ehhez technikát is vált, a gyors száradású temperával kezd festeni. Képein Itália városai lehangoló, szürke falú erődkomplexumok, a mediterrán tenger és ég riasztóan viharos és hideg, a trattoriák barátságtalan hodályok. Portréi, figurái ugyanakkor megmagyarázhatatlanul vonzóak, pedig rajtuk egyéniség és típus összegabalyodik. Mélysége ezeknek a figuráknak sincs - csak karaktere, de az nagyon -, s megjelenítésük inkább epikus, mint személyiséget megragadó, Az okarinás, Mérges Giovanni és a többi bohém, csavargó olasz lump mégis a művész védjegyévé, s legerőteljesebb műveivé vált. A következő termekben sorakozó cirkuszos képek a dekorativitás nagymesterét mutatják: biztos kézzel elrendezett jellegzetes figurák és példaszerű színegyensúly jellemzi e társulati évadzáró fotókhoz hasonlító műveket.

Aba-Novák Vilmos: Önarckép

„Kimondom, ahogy gondolom, a jövő piktúrája a fal” – idézi a falképek terveit, rekonstrukcióit és mozgóképi dokumentációját elénk táró kiállításrész címadó táblája Aba-Novák szavait. Mintha a későbbi mexikói monumentalistákat hallanánk, mert jól illene ez a kinyilatkoztatás Rivera és Siqueiros szájába is. Csakhogy ők egyfajta közösségi művészet megteremtését álmodták falra forradalmi lelkesültséggel, Aba-Novák viszont a konzervatív római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként tanulmányozta a két világháború közötti Magyarországról eljőve a freskófestészet technikáját, hogy hazatérve a keresztény- hazafias eszmék jegyében festhesse falra a kor grandiózus vízióit. Neki is látott 1931-ben Szegeden, elsőként a Dömötör-torony belső terét kifestve, majd a jászszentandrási templom falképei után egymás után jöttek a megrendelések és pályázati tervek. Köztük olyan - a témát és a vonatkozási pontokat illetően váratlan – nekirugaszkodások, mint a VI. György angol király koronázása.Mindezzel együtt mégis ő volt a korszak legkiemelkedőbb falképfestője, mert római akadémiás társai legfeljebb a templomi szentképek hagyományát élesztették újjá, miközben ő zsigereiben hordott nagyléptékű szenvedéllyel alkotta emlékművek sorozatát. Ezen munkák mentén érünk a végkifejlethez, az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjának méretarányos falkép-reprodukciójához, s a bekeretezett Grand Prix-hez, amivel anno ezt a művét jutalmazták.

Az igazi és sokféle Aba-Novákot látjuk hát a MODEM nagyszabású tárlatán, akinek festői életműve egy sor grafikával egészül ki, továbbá kortársak és követők munkáival, s végül egy szórakoztató kalanddal: néhány hamisított mű bemutatásával.

 

A kiállítás 2008. július 20-ig volt megtekinthető.

 

Vö. P. Szabó Ernő: Vásznain árad az élet
Rózsa Gyula: Tanult profi
Rockenbauer Zoltán: Barbár-e a zseni?
Barta Boglárka: A barbár zseni