Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„NÉHA KELLENEK ILYEN MESÉK IS”

Háy János: Hozott lélek
2015. máj. 6.
Háy János új novelláskötete erős gesztus: olyan erős, hogy a novellákat egymás után olvasva pihenőket kell tartani, ne feküdje meg gyomrunkat a reménytelenség. Z. KOVÁCS ZOLTÁN KRITIKÁJA.

A novellák öt, cím nélküli egységbe rendeződnek. A ciklusok sorszámát a Háy János korábbi köteteiből is ismerős, sajátos stílusú, kéz nélküli emberfigurák száma jelzi (az első két rész elején egy, majd kettő álló figura, a harmadikat kezdő képen a harmadik már földre rogyott és a figurák kezdenek meghajolni, így tovább). A könyv, ahogy Háytól megszokhattuk, jóval koherensebb egy szokványos novelláskötetnél. Az első ciklus, amelynek történetei között a legtöbb én-elbeszélést találjuk, tematikailag a nő-férfi viszonyt mint férj-feleség konfliktust beszéli el (házasságtörés, válás), míg a második novellái kiegészülnek a gyermekek életének megváltozásával, a szülők megromlott viszonyának következményeivel, illetve a gyilkosság és az öngyilkosság témájával. A kötet harmadik részének némelyik novellája kombinálja az addigi témákat, leghatásosabban a Látogatóban anyánál és A lány, aki hozott lélekkel dolgozik szövegek esetében. A negyedik rész az addig urbánus környezetet felcseréli falusi, illetve tanyasi helyszínekre (a nyitó, 1699-ben játszódó, a könyv egyetlen történelmi novelláját követően). A záró egység történetei azt mesélik el, hogy milyen egyedül vagy kölcsönös szeretetlenségben megöregedni. Az első rész novellái bemutatják, hogy nem lehet tiszta lappal újrakezdeni – a záró szövegek pedig azt, hogy a házasság fenntartása ugyanúgy boldogtalanságot eredményez, mint a válás.

hayjanos

A Hozott lélek roppant egységessége első olvasásra akár némi egyhangúságot is eredményezhet. A férj elhagyja családját, általában két gyermeket hagyva maga után; a feleség szakít a férjjel, általában két gyermekkel; a férj vagy feleség mégsem hagyja el családját a másik férfiért vagy nőért, de senki nem lesz boldogabb, sőt. Vagy, a városi környezetet odahagyva, a Gézagyerekhez kötődő ciklusban, a létezés peremén vegetáló falusi figurák élik a mindennapi nyomorúságot, amit időnként tragédiák (általában valamelyik szereplő halála) szakítanak meg. A szereplőknek a legtöbb novellában nincs nevük: apa, anya, fiú, lány, nagyszülők a szereplők.

Az, hogy a Hozott lélek mégsem egyhangú könyv, hanem kifejezetten izgalmas olvasmány, alapvetően a kötet kompozíciójának és szövegei elbeszélésmódjának köszönhető. A tematikai megtervezettséget és egységességet nem szétzilálják, hanem erősítik a műfajilag és témájukban is „kilógó” szövegek. Minden egységben található egy-egy, a hagyományoshoz hasonlító mese, amit az apa mond fiának kirándulás közben; ezt pedig kétszer is kiegészíti az anya lányának altatásakor elmondott, sajátosan torzított története. Majd mindegyik kötetrészben található olyan novella, amely különbözik a „hozott anyagok” tematikájától és/vagy hangnemétől. Az Alkalom szüli például nélkülözi a család, válás, öngyilkosság témakörét: a főszereplő lakását azt követően rabolják ki, hogy munkahelyéről hazaugrik bezárni a nyitva felejtett lakásajtót (igaz, az eset után összeomlik és pszichiátriára kerül). A Jubileumi koncert pedig egy Omega- vagy LGT-szerű „revival” leírásával meglepő komikumot hoz a Hozott lélekbe, hogy a novella zárlata visszatereljen a kötet világába: egy idős házaspár, egy néni és egy bácsi a nyugdíjasotthonban nézve a koncert felvételét arról álmodozik, hogy az énekessel vagy valamelyik zenekari taggal egy kórházban hal majd meg.

A Hozott lélek szövegeinek legfőbb ereje az elbeszélésmódban rejlik. Az elsődleges elbeszélő vagy a főszereplő, vagy pedig olyan külső narrátor, aki az elbeszélés túlnyomó részében a szereplők gondolatait és szavait idézi, hol függő, hol szabad függő beszéd formájában. („Én nem vagyok olyan, mint a többi lány, mondta a lány, értve ez alatt, hogy neki bármilyen bizalmas dolgot el lehet mondani…”, kezdődik a könyv első, Nőnek lenni című szövege.) Háy történeteinek elsődleges elbeszélője nem minősít, nem ítélkezik, ez a szereplők feladata marad. A szereplők nézőpontjához köti az elbeszélt történeteket, megakadályozva az élet, a világ egyetemes nyomorúságán való önsajnálkozó értelmezést. Ugyanakkor azzal, hogy szereplői vélemények révén férünk hozzá a novellák világához, az olvasó mégis bevonódik a Hozott lélek szövegeibe, mégpedig az értelmezés feladata révén.

Az egyhangúság ellen hat az is, hogy kötet szövegei több magyar és világirodalmi klasszikust megidéznek, újraírnak, illetve visszautalnak Háy János pályájának legutóbbi tíz évében megjelent műveire. Arany János Ágnes asszonyát idézi meg a Tiszta lap című novellában, míg Kosztolányi Dezső Pacsirtáját a Szülők dolgozza bele a kötet házassági tematikájába. A Hamlet képlete is előkerül az Ophelie-ben, az egyik, szereplő által elmondott mese előzményeként pedig A fából faragott királyfi idézi meg Balázs Béla azonos című művét. A kötet több ponton is kapcsolódik Háy korábbi köteteihez, sőt a Gézagyerek novella-dráma kötetéből három szöveg is átkerült a Hozott lélekbe.

Nem véletlen, hogy a középső ciklusban, nagyjából a kötet közepén olvasható, a kötet címéhez a leginkább alapul szolgáló novellában (A lány, aki hozott lélekből dolgozott) egy ideig úgy tűnik, az egyik szereplő az elsődleges elbeszélő, ám a szöveg végén ő is lefokozódik idézővé, vallomást tévő elbeszélővé. A novellában egy pszichológus idézi fel a lány történetét, aki részben anyja történetét ismétli meg, majd ahogy korábban apja is, öngyilkos lesz. Amikor a novella végén a rendőr kérdőre vonja, hogy akkor mire volt jó a kezelés, a pszichológus elgondolkozik: „Talán ezzel hosszabbította meg egy évvel a nő életét, gondolta, s hogy ennek lett következménye, hogy a nő gyerekei most egy évvel kevesebbet lesznek árvák.” A terápia tétje nem a szereplő vagy az olvasó megmentése, hanem a késleltetés, az elbeszélés és/vagy az olvasás idejére. Ahogy nincs isteni nézőpontú, ítélkező elbeszélő Háy kötetében, úgy nincs megváltás sem. Az olvasó sem találhat megoldásokat, legfeljebb, ahogy a pszichológus fogalmaz, „mintatörténeteket”, olyan, a mindennapokból ismerős eseteket, amiket, Az írónő című novellából idézve, „már egy közepes szintű novellában sem lehet leírni.” Ezek az esettanulmányként is értelmezhető történetek nem mentenek meg senkit a boldogtalanságtól, mégis, a mintaszerűség és ugyanakkor az irodalmiság (alapvetően az elbeszéléstechnika, kisebb részt a cselekmény fordulatai) révén lehetőséget biztosítanak a boldogság számára, amely éppen a Hozott lélek világához képest válhat elképzelhetővé. Ahogy az apa és a fiú beszélgetése zárul a havasigyopárról elmondott mesét követően: „Ez elég unalmas volt, mondta a kisfiú, semmi kaland, csak ez a virágügy. Néha kellenek ilyen mesék is, mondta az apa. Mért, kérdezte a kisfiú. Hogy tudjuk, melyik az igazán izgalmas mese.”

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek