Valami vadság / Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 2015
2015.04.19.

A Titanic egyik új szekciója, a Valami vadság a Napos oldalt váltja, bizonyítva, hogy a felhőtlen vígjáték a multiplexbe való, egy fesztivál kínálatába pedig inkább fekete komédiák illenek. CSIGER ÁDÁM ÍRÁSA.

A két szekció közti hasonlóság a vígjáték műfaja, a különbség a sötétebb hangulat. Az összeállítás legkonvencionálisabb fekete komédiája a Hétköznapi vámpírok, melyben a címszereplő horrorszörnyek is igyekeznek úszni a fősodorral. A honi cím annyiban találó, hogy valóban gyarló, földhözragadt, vicces jellemhibákkal megvert vámpírokat látunk, a zsáner pedig vámpírfilm-paródia. Kiveszett viszont a címből az eredeti titulus iróniája (What We Do in the Shadows, avagy Amit az árnyak közt csinálunk), hisz a címszereplő árnyékvilág négy együtt lakó vámpír magánélete, ami viszont itt komikus miliő. A film áldokumentum is, mint azt a honi alcím is jelzi (Koporsóba zárt felvétel). Az alkotók viszont nem veszik komolyan magukat és ezt az elbeszélésmódot, pusztán cselekményszervező koncepciónak használják, logikai következetlenségüket pedig önironikus humorforrásként aknázzák ki.

Miközben a címszereplők coming outolnak egy filmstáb közvetítésével, groteszk világban találjuk magunkat. Jemaine Clement és Taika Waititi író-rendező-főszereplők betéve ismerik a vámpírfilmeket, de nevekkel és címekkel való rajongói dobálózás helyett a mitológiát parodizálják. És ebben aranybányára leltek, filmjük az elejétől a végéig non-stop gegparádé. Az alapkoncepcióban oly sok a potenciál, hogy az egy tévésorozatra is elegendő lenne, de így jártunk jobban, hisz e másfél órás filmben már-már egy teljes évadra való komikum van. Miután bemutatták a címszereplők életét, az alkotók újabb remek bonyodalmakkal állnak elő. A vámpírok egyik áldozata átváltozik, és nem csak a transzformációt sínyli meg, de az újdonsült lakótársaihoz való alkalmazkodást is, miközben igyekszik megismertetni a modern érát koros és régimódi mentoraival. Az új fiúnak arra is rá kell ébrednie, hogy a világ nem csak az övék: ahogy korábban több vámpírsagában, idővel ezúttal is tiszteletüket teszik más horrormonstrumok is vérfarkastól zombiig.

Szintén zárt szituációra és albérlői viszonyokra épül A bunkerbe zárva humora is. A címszereplő létesítmény egy erdő mélyén fekszik, benne egy háromfős család él teljes elszigeteltségben, de csak amíg ki nem adják az egyik szobájukat egy diáknak. Aki persze nem azt a nyugis albit találja, amit keresett, hisz ugyanolyan belterjes és morbid közösségbe kerül, mint a Hétköznapi vámpírok emberhősei. A szülők azért élnek remeteként, mert gyermeküket óvják a külvilágtól. Miután a bérlőt felkérik az elkényeztetett és gyengeelméjű fiú magántanárának, az elhatározza, hogy megszökteti. Négyszereplős kamaradarab, mely felütése és külcsínje alapján a nácizmust is felhánytorgató társadalmi szatírának és családi rémdrámának tűnik, ám valójában e mozi is fekete komédia, mely a korántsem hétköznapi családból és a horrorfilmes kísértetháznak is beillő lakjukból nyeri humorát. Ahogy a diák is nagyot néz új szállása és annak lakói láttán, metaforikus drámára számítunk, de szürreális vígjátékot kapunk, a komikumot tehát a kiszámíthatatlansága fokozza tovább. Mire már épp hozzászoknánk a bizarr hangnemhez, a humor egyre visszafogottabbá válik, abszurditások helyett kreatív vizuális poénokat látunk. A film a végére ráadásul azzá a mondanivalót is közvetítő drámává válik, amit eleve ígért, jutalmazva a művészmozik közönségét is.

Az R100 főhőse ugyancsak rossz társaságba kerül: a férfi úgy menekül sivár életéből, hogy igénybe vesz egy szadomazo szolgáltatást, mely szerint egy éven keresztül meglepetésszerűen keresik fel dominák, amikor és ahol jónak látják. Hősünk élvezi a látogatások kiszámíthatatlanságát, valamint az azokat megelőző feszültséget és paranoiát, ám a játék egyre inkább eldurvul, és nincs kiszállás. Az alapötlet főleg arra szolgál, hogy narratív keretet biztosítson a futószalagon érkező szadomazo gegeknek. Ahhoz képest, hogy S&M a téma, se gore-t, se explicit szexualitást nem látunk, e vígjáték sem válik tehát izzadságszagúvá. 

Hitoshi Matsumoto munkája modern börleszk, de a túlspilázás helyett az öniróniára voksol. Opuszába a játékidő múlásával egy abszurd szál kapcsolódik: kiderül, hogy egy „film a filmben” privát vetítésén járunk és néhány szakmabelivel együtt nézzük a művet. Ami egy százéves direktor életmű-záró darabja, melyet az alkotó szerint senki nem érthet meg, aki fiatalabb nála. 100 éven aluliaknak nem ajánlott, innen a cím. E mozi meta-thriller, melyben a matuzsálem rendező és a szadomazo guru Matsumoto szócsövei, a mi (mint közönség) alteregóink pedig a vetítés résztvevői. Utóbbiak ízekre kritizálják a mozit, de az új szál hozadéka inkább az, hogy a film ettől kezdve még kiszámíthatatlanabb. Eddig csak azt nem tudhattuk, hogy mi valóság és mi az S&M játék része, de innentől már azt sem, hogy mi lesz a következő snitt. Az író-rendező eddig dráma és fekete komédia, ettől kezdve viszont műve világa és a filmbeli film közt váltogat. Munkája thriller-paródia is egyben: az ilyen műfajú filmek kedvelői és a főhős egyaránt tapintható feszültségre, szokatlan és felkavaró izgalmakra vágynak, de e hedonizmus könnyen visszaüt, mert teret engedhet egy kéjenc rendezőnek. A főhőshöz hasonlóan mi is rázós menetre fizetünk be, de számunkra is megéri.

Az R100 a végére trashfilmbe megy át, a Dyke Hard viszont az első percétől az utolsóig perfekt szennymozi, és nem csak rajongók számára. A műfaj road movie-musical-komédia, de az abszurd cselekményben van még harcművészet, sci-fi és horror is, amit el is várunk egy deklarált fércműtől. A címszerepben egy leszbikus punkbanda, akiknek erőltetett menetben kell odaérniük egy tehetségkutatóra. A film esztétikája egyszerre trash és camp, előbbit a vállaltan „annyira rossz, hogy már jó” stílus, valamint a rétegműfajok és alantas attrakciók használata képviseli, utóbbit melegfilmes érzékenység és mondanivaló, na meg teátrális és ironikus hangnem. A legtöbb snitten van valami nevetnivaló, legyen az túljátszott alakítás, övön aluli poén, egy csúf szereplő, gyomorforgató geg vagy lejárt szavatosságú csavar (a film stílszerűen a ‘80-as években játszódik). Az alkotó, Bitte Andersson le se tagadhatná, hogy a képregényes színtérről és a Troma háza tájáról érkezik. Ez a diplomafilmje, és ha így folytatja, példaképei, John Waters és Lloyd Kaufman felköthetik a gatyájukat (utóbbi cameózik is).

A Valami vadság csupa ütős mozit kínált, de felróható hibaként, hogy a szekció a Napos oldal ellentétébe ment át, annak pedig már ott van a Sötét oldal. Ráadásul sikerült négy olyan filmet kiválasztani, ami egy éjféli vetítésekből álló szekciót is szépen kitett volna. Az éjféli vetítéseknek nagy kultusza van az USA-ban, a midnight movie egyesek szerint műfajjá érett. Ha van olyan, hogy „éjféli film”, hát ezek azok, hisz a „nappali”, azaz a mainstream mozi ellenpólusai. A midnight movie-k közösségi és ellenkulturális élményt nyújtó kultfilmek, így a fesztiválokon vannak csak otthon igazán.
Szerző: Csiger Ádám