Vasvári Csaba színész, a Teátrumi Társaság alelnöke, a Színházművészeti Bizottság elnöke
2015.04.17.

A Színházi Kritikusok Céhe Csáki Judit színikritikust jelölte az idei POSZT zsűrijébe. Jelölését a Magyar Színházi Társaság támogatta, a Magyar Teátrumi Társaság indoklás nélkül elutasította, ezt a Magyar Színházi Társaság tudomásul vette. A Céh néhány kritikusa bojkottot hirdetett, amihez szolidaritásuk jeléül a szakmán belülről és kívülről azóta sokan csatlakoztak. Vasvári Csaba színész is aláírta a tiltakozást. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Vasvári Csaba: Többen kérdezték az elmúlt napokban, miért írtam alá. Nehéz elmondani, hiszen ha ezt el kell magyaráznom, az azt a gesztust oltja ki, amiért aláírtam. Olyan színházi erőtérben zajló történet ez, ami performatív gesztusokkal sűrű. Egy ilyen petícióhoz való csatlakozás minden aláíró részéről performatív gesztus.

Revizor: Lehet, hogy nem értem. Aláírásának pikantériáját az adja, hogy bár színészként írta alá, de ön egyben a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, a Színházművészeti Bizottság elnöke.

VCS: Ez csak annyiban különbözik a többi aláírástól, hogy ennek kapcsán felmerül az én egyfajta – első látásra esetleg nagyon másfajtának tűnő – minőségem kérdése. Én is több különböző minőségben működöm, mint mindannyian.

R: Különválasztható?

Vasvári Csaba
Vasvári Csaba. Fotó: Nyárí Attila

VCS: Valószínűleg nem lehet ezt vegytisztán megosztani, de az ember mégis törekszik arra, hogy tudjon disztingválni. Hívő emberként erősen hiszek a hierarchizált rendszerekben. Amilyen maga a teremtés. Nekem imponál, ha valaki nem sajnálja a fáradságot, hogy példát vegyen a teremtőről, aki a különbségtétellel indította munkáját. Elválasztotta a sötétséget a világosságtól. Az elsőre még oly elválaszthatatlannak tűnő minőségekben is lehet elemeket szétválasztani.

R: A POSZT tulajdonosainak döntésével miben nem értett egyet?

VCS: Fontosabb kérdésnek tartom, hogy mivel ért egyet az ember, mint azt, hogy mivel nem. Előbbi halmaz ugyanis jobban behatárolható. Azért írtam alá, mert ez egy petíció. Szerencsére sokan aláírták.

R: Ilyen alapon annyi mindent aláírhatna.

VCS: Ehhez a kérdéshez közöm van. A történetben exponálva vagyok. És volt benne ösztönösség is. Ha egzakt módon próbálnám megmagyarázni, miért írtam alá, azokat a kérdéseket, megfejtési lehetőségeket szűkíteném, amelyekkel az elmúlt napokban találkoztam. Ha ezt behatárolom, kevésbé izgalmas.

R: Makacsul próbálom megérteni. Az a Vasvári Csaba írta alá, aki elnöki, alelnöki minőségében színházaknak megítélendő pénzről tárgyal. Szerepe volt egyes független társulatok, például a Krétakör támogatási keretösszegének csökkentésében.

VCS: Ez olyan közszájon forgó megfogalmazás, amit nem magától hallok először, de érdemes ezt is pontosítani és alaposabban körbejárni. A miniszter tanácsadó testületének, a Színházművészeti Bizottságnak vagyok jelenleg a vezetője. A testület nem határozza meg az előadó­-művészeti szervezetekre szánt keretösszeget. Ez nem a mi feladatunk. A mi feladatunk az, hogy a keretösszeg felosztására adott esetben javaslatot tegyünk a miniszternek, aki aztán a legjobb belátása szerint dönt az összeg felhasználásáról és javaslatainkról. A bizottságunkból senki nem tett azért, hogy a függetlenek pénze kevesebb legyen. Sajnálatos tény, hogy ez a keretösszeg, nem csak a függetlenek pénze, 12,6 százalékkal kevesebb az idei évben. Minden lehetséges fórumon azon dolgozunk, hogy ez több legyen.

R: Mindeközben több független társulatot sikerült ellehetetleníteni. Schilling beleírta magát az előadásukba, beszélt az ügyről.

VCS: Az előadást sajnos még nem láttam, de Schilling az interjúiban nem fogalmaz pontosan. Színházi alkotóként elcsúsztathat, kiemelhet, átszínezhet, de felelős színházi vezetőként egy interjúban egy ilyen egzakt kérdésről érdemes pontosabban fogalmazni. Ha valaki például azt állítja rólam, hogy igazgatóként csődbe vittem egy színházat, érdemes megnézni, hogy az a színház valóban csődbe ment-­e.

R: Ha Schilling ezt állította önről, akkor akár igaza van, akár nincs, úgy néz ki, hogy az ön részéről némi személyes sértettség is lehet a Krétakör elleni döntés mögött.

VCS: Személyes sértettség legföljebb Árpádban lehetett, hiszen a Krétakör támogatásának csökkentése megelőzte az indulatos nyilatkozatokat és magát az előadást. Vagyis először kevesebb lett a Krétakör pénze, majd megszületett a Lúzer és azok a pontatlan mondatok, melyekről beszéltem.

R: Tett azért, hogy ezek a társulatok a működésükhöz elegendő pénzt kapjanak?

VCS: Egy kuratórium, illetve a Színházművészeti Bizottság tesz javaslatot a miniszternek, s ezt figyelembe véve dönt az államtitkár. Jelen esetben a Színházművészeti Bizottság a kuratóriumétól eltérő javaslatot tett a Krétakör támogatását illetően. Erről annak idején több írás megjelent. A bizottság álláspontja szerint több olyan tényezőt nem vett figyelembe a Kuratórium, amit érdemes lett volna. Például azt, hogy míg a Szputnyik és Pintér Béla és Társulatának nézőszáma, s összes feladatmutatója jelentősen javult, addig a Krétakörről ezt nem lehetett elmondani. Ezért gondoltuk azt, hogy Pintér Béla és Társulata többet érdemel.

R: Tud erre számadatokat mondani?

VCS: A konkrét számokra nem emlékszem, de visszakereshetőek.

R: Ezek a mutatók dilettáns politikusoknak valók – a színházi szakembereknek komplexebben kell néznie a különböző feladatokra, projektekre fókuszáló független társulatokat. A Nemzeti Színház esetében, bár láthatóan csökkent a nézettsége, ez nem járt a támogatottsága csökkentésével, sőt, az a duplájára nőtt.

VCS: Éppen a kérdés komplexitása, a Krétakörrel összemérhető többi független társulat teljesítménye sarkallta annak idején a bizottságot a módosító javaslat megtételére. A Nemzeti Színház állami támogatásával kapcsolatban viszont nem vagyok illetékes, ezzel kapcsolatban a bizottságnak nincs javaslattételi kötelezettsége, merthogy a közvetlenül a minisztérium alá tartozó intézmények támogatásáról a minisztérium dönt. Ilyen az Opera, a MÜPA, a Pesti Magyar Színház, s a többiek mellett maga a Nemzeti Színház is.

R: Az én olvasatomban azzal, hogy aláírta a tiltakozást, szembement a maga által is vezetett Teátrumi Társasággal. Mit szólt hozzá a Társaság vezetősége? Beszélt azóta velük?

VCS: Azt gondolom, hogy mivel színészként, nem a társaság alelnökeként írtam alá, így nem kellett velük egyeztetnem. Az elnökségből egy ember keresett meg azóta azzal, hogy nem érti, s próbáljam neki megmagyarázni. Ezt magánlevélben megkíséreltem. Nem érzem, hogy az aláírásommal kicsaptam volna a biztosítékot náluk.

R: A Teátrumi Társaság a POSZT egyik tulajdonosa. Az aláírás a POSZT­-tal kapcsolatos ügyben történt. Nem dorgálták meg emiatt? Mit szólt ehhez Vidnyánszky Attila? Felmerült magában, hogy ezek után lemond alelnöki posztjáról?

VCS: Vidnyánszky Attilával nem beszéltem sem az aláírást megelőzően, sem az aláírás óta. Nem kérdeztem, ő sem kérdezett.  Nem gondolom, hogy ennek kapcsán le kellene mondanom.

R: Az aláírása egyfajta közeledést jelent vagy csak egy gesztus marad?

Vasvári Csaba Szűcs Gábor rendezővel és Libor Katalin díszlettervezővel
Vasvári Csaba Szűcs Gábor rendezővel és Libor Katalin díszlettervezővel Erkel Ferenc: Hunyadi László című operájának próbáján. Reviczky Zsolt felvétele.

VCS: Örülök, ha ezt gondolja. Mármint, hogy közeledést jelent. Az is öröm, hogy sokan kérdéseket tesznek fel ezzel kapcsolatban. A kérdés mindig a válaszok kutatását jelenti. Ha semmi más eredménye nincsen ennek, csak annyi, hogy emberek kérdeznek, mérlegelnek, már az jó dolog. A lemondással kapcsolatban egyébként azt gondolom, hogy a legutóbbi tisztújító közgyűlésen a tagság komoly szavazatszámmal újra alelnökké választott. A Teátrumi Társaságnak alapítása óta alelnöke vagyok. Amíg ezt vállalom, addig alelnökként a társaság érdekeit kell képviselnem. Azt gondolom, hogy működőképes dolog, ha egy szabadnak óhajtott ország magát még szabadnak álmodó állampolgára azt teszi egy ilyen ügyben, amit szeretne. Ha ez egy szervezeten belül is kérdéseket vet föl, az meg kifejezetten jó. Én nem hiszek a bekerítésekben, amikor valamilyen témával kapcsolatban valakit rátolnak egy bizonyos terepre, s onnantól kezdve őt oda akarják látni, anélkül, hogy tényleg ránéznének. A társaságnak természetesen az az érdeke, hogy a POSZT körüli botrány ne eszkalálódjon.

R: Eszkalálódott. Több társulat jelezte, hogy a versenyprogramban nem vesz részt.

VCS: Igen, a szokásostól eltérő történések zajlanak a POSZT körül, ami egyrészről logikus, hiszen a fesztivál minden évben más.

R: Leginkább azóta, amióta a Teátrumi Társaság ráült a POSZT nyakára.

VCS: Igen, azóta mindenképp. Ugyanakkor az alapítás óta minden évben más vagy mások válogatnak, mások ülnek a zsűriben. Lehet a Teátrumi Társaságot úgy is értékelni, hogy új családtag érkezett a POSZT életébe. Több éhes gyerekszáj osztozik a reggeli fölött, s többen örülnek a családi kirándulásnak. Ez most egy más helyzet. Több a szakmai szereplője. A Színházi mellé belépett a Teátrumi Társaság is, melynek taglétszáma mára összemérhető a Színházi Társaságéval.

R: Ez az éhes gyerekszáj érdekes hasonlat... Az új gyerek ugyanis lesöpörte az asztalt, és tetszése szerint osztogat morzsákat. A Teátrumi Társaság nem tekinthető szakmai szereplőnek. Nyíltan politikai alapon szerveződött, azóta is politikai alapon működik, politikai alapon jut előnyökhöz. A Színházi Társasággal szemben, politikai szempontból hozza döntéseit a kuratóriumokban, politikai szempontokat érvényesít a színházigazgatói kinevezéseknél. Attól, hogy színházak vannak benne, még nem szakmai csoportosulás.

VCS: Elfogadom a megítélését, hiszen ez is egy álláspont. A Magyar Teátrumi Társaságot lehet nem szeretni, lehet mindenfélét gondolni és állítani róla, mint minden csoportosulásról, de a vélemények kialakításánál itt is érdemes a felszín alá kukkantani. A Társaság 2008-ban pont ezért jött létre, mert legalább 15 társulatvezető úgy látta, hogy az akkor működő egyéb szervezetek és társaságok nem hallgatták meg véleményüket a színházi törvény szakmai vitája során. Az akkori kormány szakmai szervezeteket kért fel ennek a vitának a lefolytatására, melynek során sok olyan felvetést átgondolás nélkül söpörtek le az asztalról, melyek talán megfontolásra lettek volna érdemesek. Ekkor létrejött egy olyan szervezet, a Teátrumi Társaság, melyet színházi szakemberek alapítottak, s alapszabályából is kitűnik, hogy nem politikai párt, hanem szakmai szervezet. Ha politikai szerveződés lenne, nem lennék a tagja, merthogy nem szeretek párttag lenni. Nem voltam eddig egyetlenegyszer sem, s a jövőben sem tervezem. Ennél sokkal többre becsülöm a vélemények sokszínűségét. Amúgy ha ebben a kontextusban kezdünk gondolkodni, felmerül a kérdés, hogy szakmai hozzállás lenne-é megkérdőjelezni Zsámbéki Gábor, Babarczy László, Marton László, Székely Gábor s még sok más, maga mögött komoly életművet tudó, méltán elismert szakember jelenlegi avagy hajdani pozícióját pusztán azért, mert a pártállami időkben működő Színházművészeti Szövetség, vagy az annak jogutódjaként létrejött Színházi Társaság kizárólagos működése idején mutattak fel művészi eredményeket, s kaptak vezetői megbízásokat? Azt is érdemes számba venni, mielőtt a Teátrumi Társaság mindenhatóságáról beszélünk, hogy az utóbbi idők vezetői pályázatai során hány színházigazgatói székbe ült bele a társaság támogatottja. Persze, lehet a társaságot politikai szervezetnek nézni, hiszen ahol kettő embernél több jön össze, az már politika.

R: Több társulat éppen ennek az ügynek kapcsán lépett ki abból a Színházi Társaságból, amely csendben maradt.

VCS: Sajnálom, hogy a Kritikusok Céhe és az Örkény Színház így döntött. A Színházi Kritikusok Céhe a szakmának egyik fontos szervezete. A kritikusi szakma a színházi erőtérben nagyon fontos elem jelenleg, így sajnálatosnak tartom, ha kimarad a kollektív érdekérvényesítés munkájából. A szakmai érdekképviselet, még ha olykor döcögős is, sokszor eredménytelennek tűnik is a működése, mégis azt gondolom, hogy jó dolog, merthogy véleményt fogalmaz meg.

R: Az aláírása sokakat azért döbbentett meg, mert nem ebben a színházpolitikai térben gondolkodott eddig. Megváltoztak a maga körüli erőterek?

VCs: Mindenki körül változnak az erőterek. A kérdésében egyébként az is benne van, mintha én ebből személyes tőkét szeretnék kovácsolni, mintha más erőtérben szeretném magamat feltüntetni. Meg persze benne van az is, hogy magának van képzete az én elmúlt időszakomról. S itt megint érdemes elidőzni azon, hogy miből teremtődik meg ez a képzet?

R: Az ön által vállalt szerep nem képzet, hanem tény.

VCS: A MASZK, a Színész Szakszervezet tagja is vagyok. Annyi fajta minőségem van még. Apa vagyok. Szerető vagyok. Egyeseknek mumus, másoknak barát, s ki tudja még, mi. Azért érdemes ezeket a minőségeket a lehetőségekik számba venni, mert ezek a minőségek mind hatnak egymásra. Ezekből állok össze azzá, aki vagyok.

R: Amikor a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói székéből annak lejárta előtt leváltották, úgy nyilatkozott, nem jó, ha a szakmai szempontokat a politika felülírja. A POSZT­nál most ez történt.

VCS: Maga szerint a politika írta ezt felül?

R: Szakmai szempontok döntöttek?

VCS: Az idei POSZT előkészítésében nem voltam aktív, de tudomásom szerint a POSZT két szakmai tulajdonosa, a Színházi Társaság és a Teátrumi Társaság egyeztetett a felmerülő kérdésekről. A két szervezet nem politikai, szakmai szervezet. Székesfehérváron politikusok döntöttek. Itt szakmai szervezetek hoztak döntéseket, nem politikusok.

R: A Színházi Társaság képviseletében elmondták, hogy támogatták a céh jelöltjét. A Teátrumi Társaság részéről szakmai érv nem hangzott el. Felmerül, hogy e társaság, mely kormányhű, politikai képződmény, döntését nem szakmai alapon hozhatta.

VCS: A kormányváltás előtt két évvel létrejött kormányhű és politikai képződményről már beszéltem korábban. Azt pedig nem tartanám szerencsésnek, hogy a zsűri összetételét meghatározó egyeztetésről nyilatkozzam – még ha erről más információim is lennének. Ez az egyeztetés a POSZT két tulajdonosa közt zajlott le az adott körben, így a döntésért mindkét társaság felelősséggel tartozik.
Szerző: Marton Éva