A 44. gyermek
2015.04.17.

Oroszországban bemutatták ugyan, de hamar eltűnt a forgalmazásból A 44. gyermek (csíphette a kultúrpolitika szemét), amelyről nehéz eldönteni, hogy egy sorozatgyilkos mozi a sztálini érából vagy egy sztálini korrajz, amelyben mellesleg akad egy sorozatgyilkos is. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Leo Dimitrov (Tom Hardy) a Szovjetunió hőse. Ott volt Berlin elesténél, mi több, ő volt az a vörös katona, aki kitűzhette a Reichstagra a győzelmi zászlót, kinyilvánítva ezzel, hogy a szövetségesek megnyerték a második világháborút. A kép bejárta a (világ)sajtót, a férfi karrierje természetesen és nyílegyenesen vezetett innen az állambiztonságiakhoz, ahol tovább építette a szocializmust, magyarán, sorra fülelte le a rendszer ellenségeit – nem éppen visszafogott szolgálati módszerekkel. A film első harmadában fény derül arra is, hogy Leo valójában ukrán, és abban az időszakban jutott még gyermekként árvaságra, amikor Sztálin szisztematikusan küldte az éhhalálba a honfitársait: hősünket magyarán a sztálinizmus nevelte (át), és tette elkötelezett kommunistává. Ez így felvezetésnek kifejezetten érdekesnek tűnik (mihez is kezd Hollywood Kelet-Európa sötét múltjával és egy identitásában zavaros főszereplővel?), mi több, még egy házassági dráma lehetősége is felsejlik ugyanebben a harmadban: a boldog férj egy asztaltársaságnak meséli nagy elánnál (valószínűleg sokadszor), hogyan ismerkedett meg Rajszával (Noomi Rapace), a nejével, aki azonban elég kényszeredettnek tűnik az anekdotázás alatt.

Tom Hardy
Tom Hardy

Ám mire beleélnénk magunkat abba, hogy pár órán keresztül alászállunk a pokolba, és megnézzük, miért volt a sztálini éra olyan borzalmas, hogyan mozgatta a fortélyos félelem a hatalmon lévőket és az egyszeri állampolgárt – rettegett például mindenki attól, hogy egy elejtett mondat miatt ő lesz a következő, akit elvisz a fekete autó (jobb esetben csak egy nevenincs kisvárosba, rosszabb esetben Szibériába) –, a film váratlan fordulatot vesz, és átcsúszik a klasszikus sorozatgyilkos zsánerbe. Méghozzá újramesélve a rosztovi rém, Andrej Csikatilo (ragadványnevén: X polgártárs) sztoriját, aki ugyan 1978 és 1990 között követett el 53 gyilkosságot, de mennyivel jobban hangzana, ha mindezt a legsötétebb kommunista években tette volna, abban az időszakban, amikor a gyilkosság kapitalista csökevénynek számított a Szovjetunióban, hiszen mint azt a film mottója és a szereplők többször is a szánkba rágják: a paradicsomban nincs gyilkosság.

A 44. gyermek adaptáció, méghozzá egy könyvtrilógia első darabjának filmváltozata, amelyet eredetileg Tom Rob Smith vetett papírra 2008-ban, egyszóval semmi sem ment meg minket attól, hogy idővel ne lássuk a folytatásait is (a második rész 1956-ban játszódik, így a magyar forradalom is szerephez jut benne). Persze csak abban az esetben, ha a bevezető rész eleget tesz a gyártók (egy cseh-angol-román-amerikai kooprodukcióról beszélünk) elvárásainak. Az alapanyag tulajdonképpen adott hozzá, ahogy a főszereplő, Tom Hardy személye is, aki tényleg remek a filmben – a bevezető rész mégsem lett különösebben meggyőző, ami főként annak köszönhető, hogy a különböző történetszálak sorra oltják ki egymást.

Gary Oldman (A képek forrása: port.hu)
Gary Oldman (A képek forrása: port.hu)

A rendező (Daniel Espinoza) még Richard Price forgatókönyvíróval (a Drót szkriptjéért felelt) az oldalán is képtelennek mutatkozott arra, hogy közös nevezőre hozza a korszakrajzot, a szereplők jellemábrázolását és a sorozatgyilkos sztorit. Hol az egyiket érezzük fajsúlyosabbnak, hol a másikat; pontosabban: az egész sorozatgyilkos szál (még úgy is, hogy megint örülhetünk Gary Oldmannek Neszterov tábornokként a volszki helyszínen, ahol hősünkkel karöltve ered a rosztovi rém nyomába) hajánál előrángatottnak tűnik. Ebben a képekben és operatőri munkában erős (ez Oliver Wood érdeme) antisztálinista propagandafilmben mellesleg egy szexuális ragadozó is akad, aki sorra öli a gyerekeket a rosztovi vasútvonal mentén. Főszereplőnk pechjére a 44. áldozat épp az ő keresztfia.

Az alkotókat tehát sokkal jobban izgatta a korszakrajz és a főszereplő személyes sorsa, vagyis az, hogy miként packázik vele az állam, mint a sorozatgyilkos-vonal, ami viszont a film javát kiteszi/kitenné, ha nem nyomnák rendszeresen agyon olyan mellékszálakkal, amelyek magát a rendszert jellemzik. (Ilyen például Rajsza és Leo visszaútja Moszkvába nyomozás címszó alatt, amely azonban sokkal inkább lesz Rajsza tanártársának, az Ivánt alakító Nikolaj Lie Kaasnak a nagyjelenete.) A sorozatgyilkos-szál elvarrását épp a fentiek miatt érezzük nem csupán elkapkodottnak és elnagyoltnak, de kényszeredettnek is; a magyarázat a szörnyeteg tetteire pedig majdhogynem képregényes magasságokat/mélységeket ér el a film végén, a rosztovi rém eredetsztoriját – Dimitrovéhoz hasonlóan – az ukrán éhínségből levezetve. 
 
Rendező:  Daniel Espinosa,  Író:  Tom Rob Smith,  Forgatókönyv:  Richard Price,  Zeneszerző:  Jon Ekstrand,  Operatőr:  Oliver Wood,  Producer:  Michael Schaefer, Ridley Scott, Greg Shapiro,  Vágó:  Dylan Tichenor,  Szereplők:  Tom Hardy,  Gary Oldman,  Joel Kinnaman,  Noomi Rapace,  Charles Dance,  Vincent Cassel,  Jason Clarke,  Sam Spruell,  Paddy Considine,  Fares Fares,  Tara Fitzgerald,  Nikolaj Lie Kaas