Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FÉLRESIKERÜLT KÍSÉRLET

A Lazarus-hatás
2015. ápr. 8.
A Lazarus-hatás már csak azért is üde színfoltnak ígérkezett a kortárs horror palettán, mert ez az első nagyjátékfilmje David Gelbnek, a Sushiálmok című pazar dokumentumfilm rendezőjének. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.
A Sushiálmok Jiro Ono séfmester életéről és munkásságáról szól, aki nyolcvan fölött készíti a világ legjobb szusiját. A maga nemében tökéletes dokumentumfilmről van szó, ami egész estés debütálásnak pláne erős, nem csoda, hogy még a hazai artmozikba is eljutott. A Lazarus-hatás alkotói közül nem csak David Gelb neve lehet ismerős: a producer Jason Blum, aki a Parajelenségekkel híresült el, cégén, a Blumhouse-on keresztül pedig azóta napjaink egyik legsikeresebb horrorfilmesévé avanzsált, miközben a személyesebb munkákat sem veti meg, hisz Oscar-díjra jelölték a Whiplash egyik producereként.

A Lazarus-hatás első látásra tipikus sci-fi horror. Egy egyetemi kutatóorvos (Mark Duplass) és csapata kikísérletezett egy szérumot, amivel betegeket hozhatnak vissza a halálból, több időt adva az orvosoknak a megmentésükre. Épp amikor áttörést érnek el, feletteseik kiveszik a kezükből a projektet, ők azonban harcolnak érte, akár illegálisan is. Amikor a kutatóorvos kollégája és élettársa (Olivia Wilde) egy laboratóriumi balesetben meghal, ő kipróbálja rajta a szérumot, amit viszont emberen még nem tesztelt, és a kísérleti állatok esetében is kísérteties mellékhatásokat produkált. 
Klisék egymás hegyén-hátán, hisz ilyesmit láttunk már a Re-Animator – Az újraélesztőben és az Egyenesen átban is. A főhős Frankenstein-féle “őrült tudós”, aki istent játszik, kísérlete pedig félresikerül. Határsértése a horrorfilmek jellemzően tanmesei cselekményének megfelelően karmikus büntetést von maga után. Gelb nem fukarkodik a napjainkra kötelezővé vált posztmodern hivatkozásokkal, kiszólásokkal sem: bár a szinkron mögött nehéz felfedezni, megidézi a Boris Karloff-féle Frankenstein „It’s alive!” sorát, a halálból visszahozott kutya baljós viselkedése kapcsán pedig a Cujót emlegetik karakterei. Egy-két momentum erejéig még saját munkásságára is visszapillant: a főcím hasonló szuperközelikkel jár körbe egy laboratóriumot, mint a Sushiálmokban a konyhát, a karakterek pedig természetesen főleg szusin élnek.
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A felszín alatt viszont A Lazarus-hatásban felfedezhetünk személyes vonatkozásokat is az alkotók részéről. E mozi fúziója Gelb és Blum profiljának és munkásságának, melyek a látszat ellenére illenek is egymáshoz, hisz előbbi egy dokumentumfilmmel szerzett nevet, utóbbi áldokumentarista (found footage) horrorokkal. A főcím előtti szekvencia egy orvosi kamerából származó kásás, fekete-fehér felvétel, a dokumentum- és a horrorfilm műfajai tehát rögvest egyesülnek. A továbbiakban egy hallgató (Sarah Bolger) dokumentálja kamerájával a kutatócsoport munkáját. Gyakorlatilag dokumentumfilmet készít, de a kutatók bakijairól már a „kulisszák mögött” werkfilmek juthatnak eszünkbe, Gelb ilyet is forgatott a Meirelles rendezte Vaksághoz. A diáklány tehát nem csak a nézői azonosulásra szolgáló újonc kívülálló, de a direktor alteregójaként is felfogható.
Duplass főhőse pedig sokban hasonlít a Sushiálmok Jirójára: mindketten ambiciózus és öntörvényű munkaalkoholisták. Jiro vadiúj fogásokat álmodik meg, a szó szoros értelmében (a film eredeti címe annyit tesz, hogy „Jiro szusiról álmodik”), míg jelen mű tudósa szintén recepteket kísérletez ki, csak a konyhaművészet helyett az orvostudomány területén. E szempontból jelen munka a Sushiálmok ellenpólusa is: a becsvágy árnyoldalát, visszásságát mutatja be. Hőse nem messiás, így a saját Lázárját sem tudja feltámasztani. A mű eleinte – a horror műfaj viszonylatában – már-már egy dokumentumfilm szintjén hiteles és realisztikus, valamint fontos kérdéseket boncolgat. A dokumentarista stílus jól áll a sci-fi zsánerének, hisz mindkettőnek tudományos hitelesség adja az alapját, ami az ezoterikusabb horrorról a legkevésbé sem mondható el. Duplass tudósa ateista, Wilde-é hívő, ami a film skizofrén műfajiságát – félig sci-fi, félig természetfeletti horror – is tükrözi. A nőt ráadásul már azelőtt rossz álmok gyötrik, hogy megtörténne a halálát okozó baleset, aminek köszönhetően van okunk remélni, hogy a karakter később valójában nem a poklot járja meg feltámasztása előtt, pusztán egy eleve pszichotikus személyiségből hozza ki az állatot a mellékhatásként agresszivitást okozó szérum.
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Noha a „talált felvétel” stílus észrevétlenül is végigkíséri a filmet egy-két biztonsági kamera felvételén keresztül, A Lazarus-hatás sci-fiből és orvosi (melo)drámából hamar átcsap természetfeletti horrorba. Ahogy az igazgatóság kiveszi a tudóscsoport kezéből az irányítást, úgy Gelb is átadja a helyét Blumnak. És ahogy a hatalomátvétel a filmben Wilde élőhalott karakterének végzetes elszabadulásával jár, úgy maga a mozi is rossz irányt vesz, a végére a sci-fi helyett immár a horror zsánerének sablongyűjteményébe fordul át. Tipikus Blumhouse-féle rémfilmmé válik, amelyből még az a klisé sem hiányzik, amit a démoni megszállottságot elsötétülő szemfehérje jelez. 
Ha már felemlegették Cujót, és lekoppintották a kutyát felvonultató horrorokat, az alkotók teljesen kifosztják Stephen Kinget: Wilde karaktere Carrie módjára használ tele- és pirokinézist, álmairól pedig a Ragyogás juthat eszünkbe. A horrormozis klisék sorában kipipálható a játékbabák és egy kislány hátborzongatónak szánt használata is, ami számos amerikai, japán és olasz rémfilmből lehet ismerős. A hősnő rejtélyes rémálmai is korábbi tragédiát, traumát takarnak, a kísértő múlt pedig ugyanúgy a műfaj egyik gyakori cselekménysablonja, mint a karmikus bűnhődéstörténet. Blum horrorjai azért is kaszáltak óriásit a mozipénztáraknál, mert minimális büdzséből készültek, de míg a Parajelenségek klausztrofób atmoszférájának jót tett a kevés szereplő és helyszín, „talált felvétel” stílusához pedig illett az alacsony korhatár, addig A Lazarus-hatás esetében mindezek inkább visszavetik a film hatását. A filmbeli szentségtelen kísérlethez hasonlóan ez a projekt is kudarcba fulladt.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek