Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NEKED KI AZ ANGOLTANÁROD?

Nemes Csaba: Nem művészeti közeg / Knoll Galéria
2015. ápr. 6.
A kiállítás címe ismerősen cseng, de nem holmi plágium miatt, hanem az aktuális magyar kulturális élet ismeretében: naprakész, honi helyzetjelentésre számítunk, de kiderül, hogy mindaz, ami a képeken van, máshol történik, legalábbis papírforma szerint. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
Nemes Csaba legújabb, Knoll Galériában látható kiállítása külföldi élmények hatására (is) készült festményeit mutatja be, de ennek nincs nagy jelentősége (vagy nagyon is), mert ami a képeken van, az több mint ismerős. Azért több, mert a képek egy részén munkások dolgoznak, arc és személyiség nélküli alakok, vagyis pont olyanok, amilyeneknek a keményen dolgozó kisembereket kell elképzelnünk mostanság. 
Donátorok terepasztala
Donátorok terepasztala
Pedig amikor ez a régi-új szóhasználat bekerült a hazai mindennapokba, vagyis amikor a politikai elit bedobta legújabb álszolidáris műegyüttérzési retorikáját, Nemes Csaba éppen messze járt, előbb Amerikában, aztán Rijekában. Persze magyar híroldalakat éppen olvashatott, de ez tényszerűleg lényegtelen, hiszen ő mindig is azonnal reagált a magyarországi neurotikus eseményekre, amit azért fontos megjegyezni, mert ebben alig van társa a hazai képzőművészetben.
Ő volt az, aki a 2006-os őszi zavargásokat, köztük a tévészékház elleni ostromot video-animációban leképezte, a tíz részes sorozatból tán azok is ismerhetnek egyet-kettőt, akik egyébként nem járnak kiállítótermekbe. 2012-ben hozzálátott egy olyan szériához, amelynek a fókuszában az a kérdés áll, amire a középgenerációtól fölfelé mindenkinek meg kellene találni a saját válaszát, ez Az apja neve: Nemes Csaba című képsorozat, amelyben édesapja hajdan (értsd: a szocializmusban) készült, a korra jellemző eseményeket megörökítő fotóit festette meg, előbb csak festmény méretűre felnagyítva és hűen olajba áttéve, egy idő után pedig saját képi gesztusaival beleszólva. 
Befagyott strktúrák
Befagyott strktúrák
Most, a Knoll Galériában rendezett kiállításának a Nem művészeti közeg címet adta, amit értelmezhetünk akárhogy (például a képeken látható külhoni szituációk, vagy az alakok helyzetéből kiindulva), a tény önmagáért beszél: a magyar nyelven fogalmazott cím egy budapesti tárlatot jelöl, amit többségében az itt élők látogatnak, tehát a művek nem egyszerűen nekünk, de egyenesen rólunk szólnak.
Még azok is, amelyek valamely amerikai parti ihletéséből születtek, s a tálcákkal közlekedő pincérek között kétkezi melósok végzik a dolgukat, mindig gubbasztva és lehajtott fejjel, és leginkább arctalanul. Íme az ember, pontosabban íme a keményen dolgozó kisember, aki mindenütt ott van, és jelenlétével belerondít a legelőkelőbb eseményekbe.
Ezek a figurák fizikai fundamentumként működnek egyébként Nemes Csaba képein, mindig alul vannak, lent, a partiképeken is az aljzatot lapogatják, a legfrissebb, még festékszagú vásznon pedig tényleg tartószerkezetként funkcionálnak, mivel a Donátorok terepasztala című nagyméretű festményen ők tartják magasba Lázár Jánost és szűk körű, bizalmi csapatát.
Még mindig tartják, pedig a Tandráma című festmény szerint el kellene indulniuk, át kéne lépniük a számukra csak térdig érő kerítést, s az se baj, ha a bronzlábak nem hajlanak, nem is kell, csak egy lépést tenni előre, és simán leomlana előlük minden akadály.
 
Tandráma
Tandráma
Mert az úri huncutságok szavatossága nem járt le, lám, Horthynak mily előkelő angoltanára volt, nem kisebb, mint James Joyce, a Knoll Galéria falán üldögélnek – a Horthy és Joyce című festményen – az asztalnál, mint tanár s tanítvány (Horthy mintha leckével bíbelődne), s ha megszomjaznak, isznak egy jót a CBA-s dobozos tejből.
Nemes Csaba festményei nem szépek a hagyományos értelemben, nincsenek vonzó, esztétikusnak tetsző festői megoldásai, egyik kritikusa eleve rondának nevezi a festésmódját, de persze mindig elé téve egy elismerő, pozitív jelzőt. Roppant hamisnak is tűnnének ezek a képek, ha meg lennének dolgozva, ezzel szemben Nemes tudatosan egy hétköznapinak tűnő, már-már gyorsan készült, civilnek ható graffitis üzenetként firkálja képeit, amelyek így megőrzik a reakció hevét és azonnaliságát. 
És igen, narratív a festészete, mint egy híranyag, és állásfoglaló, mint egy politikai aktivista véleménye, de pont ez Nemes Csaba utóbbi tíz évének a lényege. 
A kiállítás megtekinthető 2015. április 16-ig. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek