Az utóbbi hetek sajtóhíreiben szenzációvá degradált műalkotás – az Angyali üdvözlet – valóban remekmű, s nem csak viszonylagosan. A későreneszánsz festmény olyan magas kvalitást képvisel, ami a magyarországi vidéki múzeumok gyűjteményében alig fordul elő. Erről a Múzeumok Éjszakáján, a kép első nyilvános szereplésén a művel foglalkozó szakemberek és a kiválasztott kevesek után a nagyközönség is meggyőződhetett.

Angyali üdvözlet. Mária

A kép előkerülése, megszépülése és hírneve meseszerűnek is mondható – attól függ, honnan nézzük –, hiszen van némi romantikus hátszele annak, hogy a sötét múzeumi raktár mélyén – ahogy a kívülálló képzelhetné – egyszer csak ráakad valaki a jelentéktelenné rongálódott műre, felismeri hajdanvolt erényeit, s új életre kelti.

Tényleg így történt, de éppen ebben a folyamatban rejlik a másik olvasat, amely szerint viszont hétköznapian valós – de szintén nem tanulságok nélküli – esetté válik a kép meglelése. Az előzőnél jóval prózaibb megközelítés csupán egyetlen kérdést feltételez: az elmúlt évtizedekben miért tűnt elhanyagolhatónak a mű alaposabb szemrevételezése?

Most azért talált rá Szabó Tamás, a Móra Ferenc Múzeum restaurátora, mert a szeptemberben nyíló „Bibliai műkincsek” című kiállításhoz térképezte fel a honi darabokat. Pusztuló műveken edződött szeme vette észre a besötétedett felület alatt megbújó remeket, amelyről a kép történetének kutatásakor kiderült néhány biztosnak tűnő adat. Ezek szerint 1925-ben, hagyatékozás útján került a múzeum tulajdonába, s ugyanebben az évben végezték rajta az utolsó, nem túl érzékeny restaurátori beavatkozást, mégpedig abban a régimódi stílusban, amely a kisebb átfestéseket is elnézte.

Ezeket a „rátéteket” és az egymás fölött sorakozó vastag, piszokréteget is magába záró lakkrétegeket kellett többek között eltávolítania a mostani helyreállításnak, melyet Kovács Zsuzsa restaurátor végzett el munkatársaival.

Angyali üdvözlet. Az angyal

Persze nem csak tisztításból állt a munkafolyamat – taglalta a szakember éjjel tizenegykor a múzeum dísztermében összegyűlt érdeklődőknek -, annál viharvertebb állapotban volt a mű, így szó szerint az alapokig kellett visszanyúlni. Ennek során részeire szedték a hat deszkakeskenységű nyárfa táblából összeállított 157 cm átmérőjű képet, s innen lépésről lépésre követték egymást a különféle helyreállítási és konzerváló eljárások, amelyek a legmodernebb átvilágítási módszereket is magukba foglalták.

Ezek a fázisok egyébként a kiállított fotódokumentáció alapján nyomon követhetők, s a végeredmény is összevethető a mű megtalált állapotával.

A legérdekesebbek azok az adalékok voltak, amelyek a ráfestés által láthatatlanná tett részletek előtűnéséről szóltak, mert ezek nyomatékosítják a kép azon formai sajátosságait, amelyek későreneszánsz származását alátámasztják. Mária és az arkangyal manierista mozgalmassággal formált alakja és keresetten kecses kéztartása a szennyezett képen is jól látható volt, ám például az angyal földre szálló lendületét érzékeltető lebegő ruharedőzet csak a tisztítás révén érvényesül újra.

Angyali üdvözlet

Bár a kép történetével kapcsolatos kutatások és a restaurálás által nyert ismeretek elengedhetetlenül szükségesek a festmény művészettörténeti meghatározásához, ezek a tények csupán segíthetik, de nem helyettesíthetik a stíluskritikai vizsgálatokat. A szerzőség megállapítása egy következő fázis, ám a kép addig is megcsodálható a szegedi múzeumban.

És ez most nem szokványos stilisztikai fordulat, mert a kép rabul ejti nézőjét, egy pillanatra más minőségbe emel, s a festmény előtt töltött idő besorolódik a legnemesebb művészettel való találkozás ritka pillanatai közé.

Kapcsolódó cikkünk: Múzeumok Éjszakája 2008