Frankenstein / Magyar Színház
2015.03.09.

Frankenstein története még a legpocsékabb horrorfilm-adaptációkban is felveti az emberi természet mibenlétének kérdéseit. Koltai M. Gábor rendezése ezekre keresi a választ, és a felszín kapargatása helyett igyekszik a történet mélyére tekinteni. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.

Horváth Illés
Horváth Illés

Hogy mi az, ami emberré tesz minket vagy épp szörnyeteggé, arra persze sok válasz létezik. A történet szerint test, tudat és lélek elegye keveredik bennünk, e három az, ami kijelöli a társadalomban betöltött szerepünket. Koltai M. Gábor rendezése a Frankenstein-történetnek azt a felettébb érdekes kérdését domborítja ki, hogy ez a három embert alkotó komponens hogyan változik, illetve hogy ezek az összetevők hogyan változtatják egymást. Így tulajdonképpen maga az előadás is emberkísérletté változik.

Adott a kísérlethez egy briliáns elme, aki sokkal többet tud a természettudományok működéséről, mint bárki más a világon. Kovács Krisztián Viktor Frankenstein-alakításában kicsit egy korábbi szerepének továbbgondolását érzékeltem. A kutya különös esete az éjszakában című, tavaly a Centrál Színházban bemutatott előadás jutott eszembe róla, ahol Kovács Krisztián autista kisfiút játszott. Mintha ezt a gyermeket látnánk viszont húsz év elteltével, aki felnőtt korára elsajátította ugyan a társadalmi normákat, de még mindig nem érti őket, és ami fontosabb, nem is nagyon érdeklik ezek a szerepek. Kényszeres monomániája egy nagy mű megalkotásában központosul, a világ legnagyobb művében: embert teremt a semmiből, mint egy isten.

Frankenstein viszont nem azért fordul el teremtményétől, mert az annyira visszataszító, hanem mert megérzi, istentelen dolgot tett az alkotással. Ezután hosszú jeleneteken keresztül látjuk a teremtmény öntudatra ébredését. A szűkös, szuggesztív tér – a Magyar Színház vasfüggönye mögött kialakított játéktér – hátsó kulisszája egy nagy fekete fal, amelyen krétával készült gyerekrajzok sorakoznak. Horváth Illés gyermek, mozgása esetlen és nem ismeri a nyelvet, amellyel fogalmat alkothatna a világról. Mássága miatt a civilizációról alkotott primer tapasztalatai a magány és a bántalmazástól való állandó rettegés. Hogy végül mégis elkezdi megérteni a világot, azt a vak öregemberrel való találkozásának köszönheti.

Gáspár Tibor univerzális apa: ő alakítja Victor Frankenstein apját és De Lacey-t, a vak öregembert is. Nyilvánvaló, hogy a vakság ebben az esetben nem egyszerűen kiküszöböli a csúfságtól, a másságtól való rettegést, hanem egy mitológiai értelemben vett mélyebbre látást is magában hordoz. Gáspár Tibor figurája bölcs, derűs nyugalmat áraszt, embernek tűnik a többi rettegő szörnyeteg között.

Kovács Krisztián
Kovács Krisztián

Teljesen relatívvá válik az előadásban, hogy ki a szörnyeteg és ki az ember. Ahogy haladunk a történetben, Horváth Illés arcáról fokozatosan eltűnik a bőrlebenyekre emlékeztető gumiálarc, a csúf teremtményből egy roppant jóképű, fiatal férfi lesz. Ám a civilizálódási folyamat végén a lélek válik csúffá, deformálttá. A gyermeki ártatlanság egy a saját érdekeiért bármikor gyilkolni képes szörnyeteg képévé alakul, a teremtmény megérti a világ működését; azt, hogy az igazságtalanság bele van kódolva, és maga is hasonlatossá válik hozzá.

A teremtmény egyik legnagyobb tragédiája az, hogy miután megismerte a nyelvet, és azzal képessé vált fogalmakat alkotni a világról, önmagát képtelen volt megnevezni benne. Ebből az öndefiníciós kényszerből és a magány elviselhetetlenségéből indul ki őrült vágya a másik iránt. Kovács Krisztián Frankensteinje pedig hiú férfi, aki autisztikus vonásai miatt képtelen az együttérzésre, de él benne a vágy, hogy istenként valami tökéleteset alkosson. A kreatúra (Ruttkay Laura) egy Barbiebaba-szerű, harisnyakötős, szaggatott mozgású nő, aki már öntudatra ébredése előtt kacérnak, kegyetlennek tűnik. Alakja önmaga paródiájának hat, és az a jelenet is, amelyben Frankenstein motorfűrésszel a takarásban felszabdalja, a véres, összetrancsírozott maradványok színpadra cipeléséről már nem is beszélve. Teljesen érthetetlen volt számomra, hogy az alapvetően szimbolikus, intellektuális színpadi nyelvet használó előadás ebben a jelenetben miért váltott át olcsó hatásvadászatra.

Gáspár Tibor, Horváth Illés. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Gáspár Tibor, Horváth Illés. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Sokkal izgalmasabb Elizabeth halálának pillanata, Holecsko Orsolya játékában arányosan keveredik az intelligencia, a határozottság és a szeretetteljes bizalom. Mindez felszámolódik akkor, amikor esküvője napján a teremtménnyel találkozik. Erőszakos aktus következik a nászi ágyban, a teremtmény a férj előtt teszi magáévá a feleséget. Különösen izgalmas a jelenetben az, hogy Horváth Illés nem fojtogatja Holecsko Orsolyát, nincs gyilkos gesztus, Elizabeth a megbecstelenítésbe hal bele.

Az első és a második felvonás végén is felemelkedik a vasfüggöny azokon a dramaturgiai pontokon, ahol Frankensteinnek szembe kell néznie a lénnyel, tetteinek következményeivel. A záró jelenetben utolsó erejével próbál birokra kelni vele. Az üres nézőtéren fehér leplek csúcsosodnak, hófedte hegycsúcsok, női alsószoknyák vagy szellemek, elkeseredett szörnyetegek harca élet és halál határán.

Szerző: Puskás Panni
Szerző:  Nick Dear,  Rendező:  Koltai M. Gábor,  Szereplők:  Kovács Kristián,  Horváth Illés,  Holecskó Orsolya,  Gáspár Tibor,  Gula Péter,  Ruttkay Laura,  Lovas Emília,  Schmidt Sára,  Látvány:  Iulana Vilsan ,  Dramaturg:  Sediánszky Nóra,  Mozgás:  Widder Kristóf,  Rendezőasszisztens:  Hűbér Tünde