Csehov: Ványa bácsi (Morbror Vanja) / Uppsala Stadsteater
2015.05.12.

Uppsalában, a Stockholm agglomerációjának számító egyetemvárosban mutatták be Csehov Ványa bácsiját. Pontosabban azt, ami Yana Rossnak, a litván-amerikai rendezőnek eszébe jutott róla. Trash, poprock, átirat. SZABÓ-SZÉKELY ÁRMIN KRITIKÁJA.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból

Yana Ross olyan rendezői attitűdöt képvisel a kortárs európai színházcsinálók között, amelynek Magyarországon csekély hagyománya, annál több ellenlábasa van. A magyar színház jellemzően a drámai szöveget alig megbontható anyagaként szereti elgondolni, különösen, ha klasszikus műről van szó. Bodó, Zsótér és Mohácsi előadásait említhetjük legismertebb magyar ellenpéldaként, és ezek bemutatását rendszerint követi is valamiféle vita arról, hogy ez most Moliére/Shakespeare/Csehov/Brecht-e vagy valami más – átirat vagy egészen új mű. Yana Ross a Yale School of Dramán tanult és Koršunovas hívására Vilniusban érett színházrendezővé. Azóta többek között a berlini Volksbühnén, a Litván és Finn Nemzeti Színházban és a budapesti Bárka Színházban is megfordult. (Budapesti előadása premierjére a Bárka megszűnése miatt nem került sor, csak egy előbemutatót tartottak belőle.) Rendezői védjegye lett a drámai szöveg szétszabdalása, vendégszövegek és -szerepek beemelése, és általában véve a szöveg asszociációs alapanyagként kezelése. Ehhez természetesen hozzátartozik, hogy Ross nem pszichorealista színházat művel. A szöveget nem lélektani megfontolások alapján elemzi. A vizualitás, a zene és a sokszor szöveg nélküli akciók meghatározó elemek előadásaiban. Akkor is, ha Jelinekhez vagy Słobodzianekhez, akkor is, ha Shakespeare-hez vagy Csehovhoz nyúl.

Az előadás plakátja
Az előadás plakátja (Fotó: Klara G)

Az előadás lazán kezeli az aktualizálás/adaptáció problémáját: a helyszín a 2014-es svéd vidék, egy bread&breakfast hotel, amelyet Tyelegin és párja, egy (az eredeti darabban természetesen nem szereplő) férfi üzemeltet. A homoszexuális pár ábrázolása mellőz minden sztereotípiát, kapcsolatuk magától értetődő módon lesz világos a néző előtt, intimitásra utaló jelekből. Az ötlet érezhetően Tyelegin egyik megszólalásából származik: „Az én feleségem megszökött tőlem mindjárt az esküvőnk után a szerelmesével (…). De én azóta sem szegtem meg szent eskümet.” (Makai Imre fordítása.) Sem az új szerep beírása, sem Tyelegin szexuális orientációja nem oszt, nem szoroz a történet dramaturgiai vázának szempontjából, annyi előnye viszont kétségtelenül van, hogy radikálisan „up-to-date-eli” a cselekmény idejét és nagyon hamar világossá teszi a néző számára, hogy egy kíméletlenül kortárs Ványát fog látni. Apropó Ványa: az előadás főszereplője – szintén világos gesztussal – Szonya. A címben szereplő „bácsi” kifejezés Ványa és unokahúga szerepét egyszerre emeli ki, hiszen Vojnyickij Szonya számára bácsi. De Rossnál Ványa kívülálló clown-figura lesz, míg Szonya az előadás központja. A plakátról az ő megsokszorozott arca néz le ránk, ő az, aki minden szereplővel dialógust folytat és időnként egy elektromos gitárral a kezében dalokkal kíséri/szakítja meg a történéseket.

A Szonyából, Tyeleginből és párjából összeálló garázsbanda ismert pop és rock melódiákat idéz meg (Nirvana, Tom Waits, Lana del Rey, stb.), különleges atmoszférát adva az előadásnak. A csehovinak nevezett melankólia, amelyet Alfonzó éppen a Ványadt bácsiban parodizált, itt egyfajta maníros spleenné változik: alkoholtól és könnyű drogoktól kába, divatos ruhába öltözött harmincasok és negyvenesek hemperegnek a svéd nyárban. Bágyadtan süt a nap, grilleznek a kertben, estére lehűl a levegő és elered a zápor. A szereplők közi viszonyok apránként, drámaiatlanul és nyomasztóan oszladoznak, pont úgy, ahogy nyár végén, kora ősszel véget szoktak érni egyes történetek.

 

Természetesen a szereplők érzelmi tartományai is módosulnak. Inkább szexről van itt szó, mint szerelemről, annak is a felvilágosult, szükségszerű, csak a tiltástól szenvedélyes formájáról. Jelena Andrejevna gyereket vár – kérdés, hogy kitől, mert egy félresikerült szexjelenetből kiderül, hogy Szerebrjakov impotens, Asztrovba viszont nemcsak „kicsit” szerelmes, hanem a szeretője. Szonya és Ványa esetlen érzelmei megmaradnak naivnak, Szonyát meleg szárnysegédei próbálják felkészíteni egy „nagy átalakítással” Asztrov megszerzésére, Ványa komikusan esetlenkedik Jelena körül. A kellékek és léptékek változnak, de az alaphelyzet hasonló marad: a kiélt kiábrándultság egy pillanatra megváltódni látszik az ártatlan érzelmekkel, de hamar kiderül, hogy ami az egyik „nagy története”, az a másik későnyári kalandja.

Fotó:
Fotó: Micke Sandström

Zane Pihlström játéktere egyszerre tud külső és belső helyszíneket jelenteni. A több rétegű, kisebb fülkékkel és folyosókkal ellátott plexikomplexumban minden látható és a mikroportoknak köszönhető hallható is. A szöveges jelenetek nagy része a díszletkonstrukció előtt játszódik, de folyamatos akciók zajlanak a plexifalak mögött is – olykor jelentős történések (Jelena és Asztrov együttléte a vécében), máskor komikus betétek (Szonya és Ványa egymásba botlanak az éjjeli folyosón), megint máskor esztétikai adalékok (Szonya éneklése, Tyelegin zuhanyzása). A plexi tereket „öregített” faajtók és ablakok választják el egymástól. Egy hagyományos Csehov előadás díszletelemei. A köztük lévő teret a plexi és a befújt füst úgy tölti ki, ahogy az előadás az eredeti drámából megtartott csomópontok közti helyet: kortárs anyagokkal, amelyek felülete ismerős, tartalma kétséges, hangulatot jelentenek és saját értelmezésünk megalkotására invitálnak.

Egy ilyen előadás itthon komoly vitákat váltana ki, nagyon megosztó lenne – sőt, ilyen formában (ekkora anyagi befektetéssel, jelentős kőszínházban) meg sem történhetne. Svédországban több kritikus az év legjobb öt előadása közé választotta. Ezek szerint Uppsalába nem Csehov-retrót mennek nézni a svédek, hanem annak a közegnek a lenyomatát, amelyben élnek.