Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„VAN EGY SZÜRREÁLIS VILÁGA”

Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
2015. febr. 18.
Reklámfilmesként kezdte, idén egy különleges játékfilmmel debütált. A Liza, a rókatündér története a japán mitológiát, képi világa Jeunet és Wes Anderson filmjeinek hangulatát idézik. Ujj Mészáros Károllyal szürreális ázsiai popzenéről, a reklámfilmezés erkölcsi vetületéről, és persze a Liza titkairól beszélgettünk. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
Revizor: Hogyan találkoztál először a régi, ázsiai popzenékkel?
Ujj Mészáros Károly: Az ázsiai popzenének a kilencvenes évek végén volt egy nagy boomja. Egy német kiadó megjelentetett két Sushi-válogatást, a Sushi 3003-t és Sushi 4004-t. 1999-ben aztán Japánba is eljutottam turistaként, és rengeteg CD-t hoztam haza. Majd a 2000-es évek közepén, egy indonéziai oldalon találkoztam vietnámi, kínai és japán zenékkel az ötvenes-hatvanas évekből. Nagyon vicces zenék voltak, a Tokyo Beatles például Beatles-számokat énekelt japánul, hamisan, a refrént pedig nagyon rossz angolsággal. Van egy borzasztóan szürreális világa az ötvenes-hatvanas évekbeli, távol-keleti popzenéknek.
R: Tövisházi Ambrus azért írt eredeti dalokat a filmhez, mert nem tudtátok elintézni a japán számok filmjogait.
Ujj Mészáros Károly
Ujj Mészáros Károly
UMK: Már mindegyik dal megvolt a filmhez. Később ezek elég pontos hangulatjelentések voltak Ambrus számára is, hogy milyen zenére gondoltam az egyes helyeken. Azért is lett volna bizarr, ha megvalósul, mert egy női előadó is volt köztük. Vicces lett volna, ha Tomy Tani női hangon rebegi el a főcímdalt, még ha mély tónusban is. A Sukiyaki című számot is kinéztem, ez az első japán popszám volt az ötvenes években, ami még az amerikai listára is felkerült. Végül nem sikerült a jogosítás. Túl drága lett volna. De egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, sőt nagyon boldog vagyok. Múltkor beszélgettem egy japán producerrel, és el volt ájulva Ambrus számaitól: nem hitte el, hogy nem japán számok.
R: A Liza kapcsán több párhuzam is felmerült (például Kurosawa Káosza), de leggyakrabban Wes Anderson filmjei. Milyen vizuális referenciákat használtatok a filmhez?
UMK: Wes Anderson két utolsó filmjét (Holdfény királyság, A Grand Budapest Hotel) a forgatás után láttam, szóval inkább az azelőtti filmek jöhetnének szóba mint inspirációs források. Szerintem Aki Kaurismäki, Jean-Pierre Jeunet, Thomas Anders Jensen, vagy akár David Lynch is szóba jöhetne hasonló mértékben. A látványvilágra inkább a hetvenes évek filmjei hatottak, a Columbo sorozat, illetve a mai észak-koreai festészet. (nevet) Nagyon sok képet nézegettünk belső terekről Hujber Balázs díszlettervezővel már 2008 óta, Bárdosi Ibolya jelmeztervezővel is évekig lubickoltunk a hatvanas-hetvenes évek divatvilágában, Réczey Zoltán grafikus barátommal pedig a korabeli magazinok, plakátok birodalmában. Elég széles körből válogattunk inspirációt, ahonnan nagy élvezettel csipegettük ki a nekünk leginkább tetsző elemeket.
R: Nemcsak a zenéről, a film vizualitásáról is nagyon határozott elképzeléseid voltak. Készült a filmhez egy részletes storyboard. A forgatást pedig egy alapos próbafolyamat is megelőzte.

UMK: Viszonylag idősen, sok pénzből lehetőségem nyílt forgatni egy nagyjátékfilmet, ezért úgy gondoltam, hogy nem hibázhatok. Nagyon sokáig vártam erre, és mindent meg akartam tenni, hogy jól sikerüljön. Emiatt egy picit konzervatívabb is lett a film, nem olyan vad, mint amilyen lehetett volna. Inkább kisebb vállalással csináltam valamit, ami jó, minthogy elgaloppírozzam magam, és elszúrjak valamit. A nagy pénzzel járó nagy felelősség miatt készültem fel annyira, amennyire csak tudtam.
R: Nem gyakori, hogy egy rendező 47 éves korában készítse el az első nagyjátékfilmjét. Van benned keserűség amiatt, hogy csak most jött össze?

UMK: Nincs. Pont idejében történt. Én viszonylag későn érő típus vagyok. Eleve 30 éves koromban kezdtem el reklámokat rendezni. A nyolcéves periódust lerövidíthettük volna valamivel, de nem bánom, hogy így alakult. Sok szempontból most értem meg a feladatra. Ridley Scott vagy Mike Leigh is 40 felett járt, amikor az első filmjét megcsinálta. Szóval nem példa nélküli, hogy valaki ilyen öregen fiatal filmesnek számít. (mosolyog)
R: Mint említetted, nyolc évig készült a Liza. Hogyan tartottad fenn ilyen hosszú időn át azt az intenzív érdeklődést és fokozott kreativitást, amit egy játékfilm megkíván?
UMK: Nagyon megkedveltem ezt a projektet. Olyan ez, mint egy szerelem, amiből aztán házasság lesz, és végül életforma. A stábtagokkal gyakran azon viccelődtünk, hogy már vén trottyok leszünk, de még mindig bejárogatunk majd a stúdióba, hogy itt-ott igazítsunk egy kicsit a Lizán. De vannak olyan vizuális, hangi megoldások, amiket nem lehet gyorsan megcsinálni. Miután elkezdődött a projekt, öt év telt el, mire elkezdtünk forgatni. Ebben az öt évben jött az összes ötlet, ami végül bekerült a filmbe. 2007-ben írtam meg a treatmentet, Hegedűs Bálint pedig fél év múlva csatlakozott. Először csak scriptdoktorként, de annyira megtetszett neki is a projekt és olyan jó ötletei voltak, hogy elkezdtünk együtt dolgozni. A filmben lévő különleges ételek terén például ő tudott olyanokat mondani, amitől igazán felfordult az ember gyomra. A mentás májpüré sem volt elég, ahhoz még kellett a porcukor. (nevet) Az ennyire hosszú munkafolyamatban amúgy az a jó, hogy a végére olyan lesz, mintha az agyatokból összeállna egy szuperagy. Amikor Bálinttal ötleteltünk, rengetegszer előfordult, hogy én gondoltam valamire, és ő kimondta, vagy fordítva. Ha a közös munka mindenkinek örömet szerez, akkor a munkán kívüli emberi kapcsolatok is óhatatlanul elmélyülnek. És ez a stáb legtöbb tagjával így is alakult.
R: A Liza egy elképzelt hetvenes években játszódik, amelyben kapitalizmus van Magyarországon.
UMK: Gyerekkoromban azt szerettem volna, hogy kapitalizmus legyen nálunk. Én a hetvenes években szívtam magamba a meghatározó élményeket. Nagyon szerettem az akkori tárgykultúrát, amikor egy magnó még félméteres volt és öt kiló, de működött húsz évig. Nem volt beépített avulás, mint manapság. Még hosszú távra készültek a dolgok. Ha viszont ma veszel például egy fényképezőgépet, két-három hét múlva kijön egy új verzió, ami kétszer annyit tud. Ez nagyon frusztráló. Annyira felgyorsult a világ, hogy nem is érdemes hosszú távra tervezni egy-egy termék elkészítésekor.
R: Nem okoz számodra skizofrén helyzetet, hogy miközben a régi, maradandó tárgykultúrára vágysz, reklámfilmeket készítesz? Azok pont, hogy nem a hosszú távú élettartamról szólnak.
UMK: Amikor még reklámfilm-producer voltam, még élesebben fogalmazódott meg bennem ez a kérdés. Sokat beszélgettem a többi reklámossal a reklám erkölcsi hátteréről és az értékéről, valamint arról, hogyan egyeztessük össze a reklámokat a személyes preferenciáinkkal. Számomra az volt a megnyugtató döntés, hogy ha valamit nem érzek helyénvalónak, azt nem vállalom el. McDonalds-reklámot például nem csinálok, mivel elolvastam a Megetetett társadalom c. esszékötetet. Biztosan írtak a bankszektorról is egy ilyen könyvet, de azt még nem olvastam. (nevet) Egyébként nem nagyon csináltam még bankreklámot sem.
R: A reklámfilmes munka manapság már sokkal megbecsültebb a magyar filmesek körében is. Egyrészt megélhetést biztosít, másrészt jó gyakorlóterep. Rendezők, operatőrök sokszor reklámfilmben kipróbált vagy eltanult megoldásokat, technikai trükköket hasznosítanak a játékfilmjeikben. Viszont ahogy te is mondtad egy interjúdban, sok dolgot el is kell felejteni a reklámfilmezésből, amikor kis- vagy nagyjátékfilmet készítesz.

UMK: Alapvetően a technikai dolgokat, az eszközhasználatot lehet átmenteni. A reklámfilmekben általában van pénz olyan technikákra, amiket kisfilmekben nem lehet használni a pénzhiány miatt. (Bár ez sem mindig igaz: sok reklámot már fényképezőgéppel forgatunk, mert a büdzsék lecsökkentek a 2008-as válság óta.) A reklámban 30 másodpercen belül egy kis világot kell kreálnod, aminek jó, ha van stílusa. Ennek köszönhetően megtanulod, hogy mitől működik egy kisfilm látványa, és mikre kell figyelni, például hogy az adott háttér elé milyen ruhában lehet odaállítani egy szereplőt. Nagyon sok a hibalehetőség, és hogy ezeket kiküszöböljük, sok mindent előre megtervezünk a reklámnál. Ez a módszer is segít abban, hogy az ember átlássa, a kis részfeladatokból hogyan áll össze a nagy egész.
Ami viszont teljesen máshogy működik, az a színészet és a színészvezetés. A játékfilmben hosszabbak a jelenetek, a karakter fejlődése pedig egy ívet ír le. Ez nyilvánvalóan nincs meg a reklámban, ezért a színészeket is másképp kell instruálni. Én egyébként régen féltem a színészektől. Meg voltam illetődve tőlük, nem tudtam, hogyan működnek. Ez persze nehezítette a közös munkát. Rossz eszközökkel próbáltam rávezetni a színészt, hogy azt csinálja, amit szeretnék. De 2006-ban egy japán kisfilmfesztiválra, amelyen a rókatündér-mitológiával is találkoztam, együtt utaztam egy svéd rendezősráccal, aki akkoriban végezte el a Svéd Filmakadémiát. Ő nagyon sok mindenre megtanított, tanácsokat adott, könyveket ajánlott.
R: Az se segített abban, hogy jobban megértsd a színészek világát, hogy a párod, Balsai Móni színésznő?
UMK: Segített, de nem eleget. Sokat tanultam abból, hogy ő hogyan éli és hogyan érti meg, mit akarnak a rendezők, és hogyan lehet rávezetni bizonyos dolgokra.
R: Forgatáson másként instruálod Mónit, mint a többi színészt?
Fotók: Czirják Pál
Fotók: Czirják Pál
UMK: Nem igazán. Sőt, néha szigorúbb is vagyok vele, mint a többiekkel. Móni nagyon jól instruálható és nagyon precíz. Ha például le kell venni egy szemüveget egy jelenetben, akkor megkérdezi, mikor csinálja meg, és utána mindig azon a ponton veszi le, miközben a színészi játéka is megfelelő. Nemcsak én, hanem a színházi rendezők is élvezik, hogy jól elvégzi az instrukciókat, és ha máshogy kérjük a jelenetet, azt is nagyon jól megoldja. Ezzel kicsit vissza is lehet élni, ha megfeledkezik róla az ember, hogy Móni precizitása mögött hatalmas koncentráció rejlik. Nagyon fárasztó az a munka, amit ő végez, csak nem látszik rajta, mert nem mutatja, hogy fáradt lenne. Ezért inkább arra kell figyelnem, hogy ne legyek vele túl követelőző.
R: Reviczky Gábor is felbukkan a Lizában, aki 2010 óta nem játszott mozifilmben.
UMK: Reviczky Gábor egy jelenség. Amikor Jack Nicholsont szinkronizál, teljesen más, mint amikor egy magyar vígjátékban viccelődik. A filmben azt a Reviczky Gábort szerettem volna látni, amikor Jack Nicholson az ő hangján szólal meg. Egy komolyabb, nem direkt viccelődő karaktert. Azt gondoltam, hogy ha sikerül egyszerűre és keményre redukálni a színészetet, akkor vicces lesz. A nézők pedig egy kicsit mást láthatnak tőle, mint amit megszoktak.
R: „A nagyjátékfilm olyan legyen, mintha nem az első lenne, hanem az utolsó” – mondtad a Lizáról a forgatás alatt. Elégedett lennél, ha ez lenne az utolsó nagyjátékfilmed?
UMK: Már nem, mert rájöttem, hogy nagyon élvezem a nagyjátékfilmezést. Szívesen készítenék többet. Persze teljesen másmilyent, mint a Liza. Nemrég beszélgettem a reklámügynökség vezetőjével, amelyik a film promócióját bonyolította le, és ő azt mondta, hogy „Károly, ez a film annyira jól sikerült, és olyan fontos, hogy egy ilyen film egyáltalán elkészült, hogy ha nem is csinálsz több filmet, már akkor is nagyon jó lesz”. Én persze mondtam, hogy „De én szívesen csinálnék még…” Mire ő: „Jó, jó… De ha mégse… Már akkor is jó.” (nevet)

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek