Terrence Malick: Knight of Cups / Berlinale 2015
2015.02.17.

Újabb hipnotikus mű a legendás Terrence Malick keze alól. Az életnek nevezett káoszban értelmet és célt kereső hőssel együtt mi a történetet kutatjuk a képek e bódító áramlásában. Újra önmagába és csillogó világába csavarodott egy zseni? GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A mitikus jelentésekkel felruházott tarot kártya egyik lapjáról kapta a címét Terrence Malick új filmje: a kelyhek lovagja vagy hercege a romantikus álmodozásról, a vágyról, a sóvárgásról és a vágy nem igazán beazonosított tárgya után való szakadatlan kutatásról szól. Arról a nyughatatlanságról, szűnni nem akaró elégedetlenségről, a beteljesülés lehetetlenségéről, az állandó bizonytalanságban lebegésről beszél képekben az amerikai film talán legrejtélyesebb legendája, ami a megállapodás helyett mindig új helyzetek, érzelmek, kihívások és vélt válaszok felé űz bennünket, s ami miatt csak örök tévelygők lehetünk e világban. 

Christian Bale, Natalie Portman
Christian Bale, Natalie Portman
Sikeres hollywoodi figura, talán forgatókönyvíró a film főszereplője (Rick - Christian Bale), aki üzleti megbeszélések, fényűző partik és gyönyörű nők (közöttük Cate Blanchett, Natalie Portman és mások) között sodródik céltalanul, kábult szemekkel két órán keresztül. A címben szereplő kehely nem csak a kártyaszimbólumra utal, hanem arra a mesére is, amelyet Ben Kingsley alámondásában hallhatunk, és amely egy hercegről szól, akit apja világot látni és a tenger mélyén rejtőző igazgyöngyöt megtalálni küldött. Azonban az egyik udvarban e herceget olyan kehellyel kínálják meg, amitől elveszti az emlékezetét, de ami a legfontosabb, útjának célját, az igazgyöngyöt is elfeledi. 

Malick filmje tehát ennek a mesének az "adaptációja", amely során e figura kóválygásait látjuk filmek és a való élet pompázatos díszletei között, aki (időnként szenvelegve) keresi az élet értelmét, csapódik ide-oda szerelmek, ügynökök és családtagok között. És ezzel nyilván távolról képezi le azt a hétköznapi szüntelen törekvést, amellyel az igazi szerelmet, igazi melót, igazi otthont és még ki tudja mit keressük.

Hollywood bávatag csillogása, kiüresedett viszonyai, sekélyes társalgásai és a mulandó sikerért való törtetése képezi a nagyon elmosódott hátteret ehhez a történethez. Illetve történetről még olyan értelemben sem beszélhetünk, mint Malick eddigi munkáiban, ugyanis itt pusztán az állandóan mozgó kamerával, rendkívül széles látószögű lencsével felvett képek szakadatlan áramlásával találkozunk. Zene, zaj- és beszédfoszlányok a rendezőhöz méltóan kifinomult és leírhatatlanul komplex hangsávja egészíti ki ezt a különleges atmoszférát, amelyből információkat is alig tudunk kiszedni, nemhogy egy teljes történetet összerakni. Meglepő azonban, hogy ez az egész oly módon van megszerkesztve (és ebben áll Malick beszédmódjának zsenialitása), hogy minden pillanatban minden érzékünket pattanásig feszítve figyeljük a legapróbb részleteket, lehetséges adatmorzsákat, amelyekből valami irányt tudhatnánk találni, célt, értelmet, jelentést adni a látottaknak - még akkor is, amikor már egyre kevésbé hisszük, hogy erre lehetőség van. Nincs még egy rendező, aki ilyen irtózatos figyelmet, mentális erőfeszítést tud kiváltani nézőiből.

Ezáltal pedig mi magunk éljük át a főhős, és valószínűleg a rendező saját lelkiállapotát. Vagyis nem azt tudjuk meg igazán, hogy miként és mit keres vagy talál Rick, hanem a filmet nézve konkrétan megtapasztaljuk az elveszettséget, a tévelygést, a céltalanságot. Valószínűleg arról az állandó ismétlődésről, a sehova nem vezető rutinokról, az öncélú cselekvésekről akar itt beszélni, amelyek mindannyiunk életének nagy részét alkotják, és amelyek depresszív hatása ellen tervek, célok és jelentések generálásával védekezünk. 


Erről szól a tarot kártya illúziója is, ahol pontos jelentést adunk homályos képeknek, jelekként, szimbólumokként értelmezzük és életünk értelmét feltáró üzenekként használjuk őket. Ami azonban még fontosabb - és ezt bizonyítja a zseniális Italo Calvino novellafüzére is - a képek apró jeleiből történeteket építünk. Mert Malick számára értelmet adni az életnek nem tesz mást, mint történetet, illetve hát annak illúzióját alkotni: azt hisszük, értelmet, irányt adhatunk a bennünket érő egymástól független, töredékes, legtöbbször valószínűleg véletlenszerű eseményeknek. 

Mindez azonban a Knight of Cups szerint lehetetlen vállalkozás. Illetve - és ez az a pont, ahol Malick korábbi filmjeinek, különösen Az élet fájának a kérdését újra fellelhetjük - valójában ez nem más, mint a transzcendencia, ha úgy tetszik, az istenség iránti vágyakozás. Isten egy történet: a részletek átláthatónak vélt rendbe rendezése, sorrendisége, időbeli és okozati viszonyai nem szólnak másról, mint a minket, puszta percepciónkat meghaladó rendszer, erő iránti szükségletről. Az a kudarc pedig, amit a történet összeállítása tekintetében e film során megélünk, sokat elmond arról, hogy alkotója mit is gondol a felsőbb rend létezéséről vagy megismerhetőségéről. 

Christian Bale, Kate Blanchett
Christian Bale, Cate Blanchett
Malick szemüvegén keresztül nézve, mindebben egyetlen biztos pontot találhatunk, és az nem más, mint mi magunk, a kereső, kutató én. Ezért tűnik fel Rick alakja, vagy annak legalább egy apró részlete szinte minden egyes beállításban: az élet értelmét hasztalan kutató romantikus hőst semmi más nem érdekli, csak önmaga; bánata pedig abból fakad, hogy nem tud egyszerre a beteljesítés tárgya, eszköze és persze alanya, élvezője is lenni. 

Aki szerelmes Malick fantasztikus képiségébe, székbe szögező és megfeszített perceptuális és intellektuális tevékenységet kiváltó mozgóképes világába - mint e sorok szerzője is -, az sok mindent szeretni fog ebben a műben. Azonban el kell mondani, hogy egy vizualitásban gondolkodó filmeshez képest a Knight of Cups legtöbbször szájbarágósan didaktikus, sok mindent túlbeszélő film. A hangalámondás, a dialógusok, a mesék és a medencébe hulló tarotlapok, valamint Christian Bale végtelenül leegyszerűsített játéka, egyetlen arckifejezése a hipnotikus atmoszféra ellenére verbálisan direktté, túlontúl megformálttá teszi ez üzenetet.


Még egy probléma van a filmmel, és az Hollywood maga. Úgy látszik, sok rendező életében eljön a pillanat, amikor végleg bezáródik abba a környezetbe, amely évtizedek óta körülveszi - legutóbb Cronenberg járt így a Térkép a csillagokhoz című munkájával. Miközben persze készültek remek, Hollywoodban játszódó filmek, azért azzal gond van, ha egy mű egészét pusztán a csillogó celebvilág teszi ki - hiszen annak, ami a felszínességről és a sekélyességről szól, nem feltétlenül kell magának is felszínesnek és sekélyesnek lennie. Nem tudunk mit kezdeni mondjuk azzal, mikor a hősök legnagyobb problémáját a rendelkezésükre álló tökéletes opciók végtelen számossága jelenti, hiszen nyilván legtöbbünk számára életünk értelmének keresése közben sem ez az igazi probléma - a rossz kompromisszumok közötti kényszerű választás sajnos sokkal gyakoribb. Malicknak azonban más jellegű gondjai lehetnek, hiszen például hollywoodi pletykák szerint aurája és renoméja miatt mindenki olyannyira szeretne az ikonikus rendezővel forgatni, hogy egyáltalán nem probléma számára bármilyen sztárt megszerezni - ez a Knight of Cups parádésan csillogó szereposztásából is egyértelmű. De lehet, hogy ideje lenne azon is elgondolkodnia, hogy van-e így értelme mindennek? 

Szerző: Gyenge Zsolt
Rendező és forgatókönyvíró:  Terrence Malick,  Főbb szerepekben:  Teresa Palmer,  Natalie Portman,  Christian Bale,  Imogen Poots,  Joe Manganiello,  Cate Blanchett,  Isabel Lucas,  Joel Kinnaman,  Nick Offerman,  Antonio Banderas,  Zene:  Hanan Townshend ,  Operatőr:  Emmanuel Lubezki,  Vágó:  A.J. Edwards, Keith Fraase, Geoffrey Richman, Mark Yoshikawa