Kodály Vonósnégyes - Festetics Palota
2008.06.24.

Nem tudom, hogy az érintettek mit szól(ná)nak hozzá, de kétségkívül megvan annak a sajátos bája, hogy a Festetics Palotában működik az Andrássy Egyetem. PÉTERI LÓRÁNT ÍRÁSA.

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy a Pollack Mihály téri épület még az én életemben előbukkan a városképi elemmé vált, veretes faállványzat mögül. Most egy újabb lépést tehettem az épület felfedezésében, egészen a Tükörteremig jutva. E különösen világos terem (tükrök, fehérre meszelt falak, üvegcsillárok) akusztikája ideálisnak tűnt kamarazene megszólaltatásához. Az már egy másik kérdés, hogy ha egy koncert iránt annyian érdeklődnek, mint esetünkben, vajon nem bizonyul-e a helyszín túlságosan szűkösnek; s nem tudom, hogy akik a teremmel összenyitott másik helyiségből hallgatták végig a műsort, vajon mennyire voltak elégedettek helyzetükkel. És talán még egy költői kérdés a rendezéssel kapcsolatban: a műismertetéseket egyébként nem tartalmazó műsorlapot tényleg csak halovány fénymásolat formájában lehetett a hallgatók kezébe nyomni?

Kodály Vonósnégyes
Kodály Vonósnégyes
A lényeg azonban mégis az, hogy a 40 éves Kodály Vonósnégyes játékát jó hallgatni, s jó nézni. A Falvay Attila (első hegedű), Tóth Erika (második hegedű), Fejérvári János (brácsa) és Éder György (cselló) alkotta formáció alaptónusa kellemes, muzsikálása pedig – ahogy kell – intelligens zenei párbeszédként bontakozik ki előttünk. Interpretációikat nem éltem meg csodaként vagy revelációként, de amit csináltak, az mindvégig magával ragadta figyelmünket. A kamasz Mozart zenéjével kezdtek (C-dúr kvartett, K. 157), ami, mint tudjuk, csak látszólag könnyű falat, aztán Beethoven „Razumovszkij”-kvartettjei (op. 59) közül a C-dúrral folytatták. Jólesett, ahogy az első tétel elejének talányos akkordjaiból végül kirobbant Beethoven energiabomba-témáinak szeretetreméltó példánya; a lassú tételben pedig Éder György poétikus pizzicatóit hallgathattuk mindinkább kedvtelve. A cselló érzelmesen fűtött deklamációja, s ezzel együtt ismét Éder fajsúlyos egyénisége jutott szóhoz a szünet után játszott Brahms-darab, a G-dúr vonósötös (op. 111) első ütemeiben is. Mint Brahms kései műveit általában, ezt a művet is sajátos telítettség, a zenei információk áradásának különös sűrűsége, s a harmóniai feszültségek intenzitása jellemzi. És még valami: a nagy intellektuális munkából születő zenei formában felhasznált melódiák eufóriája, melankóliája vagy sírva vigadása mögött gyakran sejdíthetjük a k. u. k. kozmosz különféle etno-kulturális identitásokhoz kapcsolódó populáris zenéit.

Pláne így érezték ezt a kortársak, például a „brahmin” zenekritikus Max Kalbeck, aki a bemutatóról írott recenziójában azt fejtegette, hogy e műben a német humor(!), a szláv melankólia és a magyar jókedv(!!) szinte észrevétlenül tűnik át egymásba. Később, amikor Brahms életrajzát írva Kalbeck visszatért e mű méltatására, már az olaszokat sem tudta kihagyni a felsorolásból. Kvázi e sokszínűség jegyében csatlakozott a Kodály Vonósnégyeshez a brácsista Walter Küssner, aki vérbeli és nagyon lelkes kamaramuzsikusnak bizonyult, partnereivel folyamatosan szemkontaktust keresve, s a zenén keresztül is intenzíven kommunikálva. A bensőségességre és szilajságra egyaránt kész, stílus-érzékeny előadás abszolút átélhetően keltette életre a Brahms-mű dús, belső és kifelé irányuló referenciákban egyaránt gazdag akusztikus-kulturális televényét.

Helyszín: Festetics Palota, Időpont: Június 16.

Támogató: Zenei Kollégium