Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MINDENT A SZEMNEK

Kingsman: A titkos szolgálat
2015. febr. 7.
Colin Firth akcióban – tömören ez a Kingsman lényege. Bővebben: végre egy jó Bond-film, 007-es ügynök nélkül. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

„Csak a stílus szent neki” – írta Matthew Vaughn-ról a Variety kritikusa, és ezzel a sírfelirattal is felérő jellemzéssel a rendező eddigi életműve is összegezhető. Vaughn ugyanis emblematikus arca a kortárs Hollywoodnak, amely a szubkultúrát – esetében: a comicsokét – emelte mainstreammé, és nagyköltségvetésű képregényfilmekben definiálta újra a látványosság fogalmát. Vaughn maga is sokat tett azért, hogy a kamaszfantáziák talaján álló blockbusterek az álomgyár rekordbevételeit kaszálják világszerte.
Ő persze nem a kötött kezű kisiparosa a trendnek, hanem az, aki a partvonalon állva froclizza a nagymenőket, de közben egy pillanatra sem merészkedne más terepre. Habár pályáját Guy Ritchie producereként kezdte, és rendezőként is kijárta ezt a kisrealista, de nagyban stilizált gengsztersulit a Tortával, sztárrá csak a 2010-es Ha/Verrel avanzsált. Méltán: a Mark Millar kultcomicsából készült képregényparódia bensőséges szeretettel, de a legbejáratottabb toposzokat is kimaró gúnnyal verte bele a rajongók fejét a görbe tükörbe – történetében az önjelölt tinédzser szuperképesség nélkül vágott neki az igazságosztásnak, amelynek során a saját világukba zárt és zavart kiskamaszok, valamint a világváltó idealista hevület is megkapta a maga két nagy pofonját. A történet vége vaslogikával torkollott visszataszító vérfürdőbe, legalábbis a képregényben: Millar még nemcsak eltúlozta, de kritizálta is a túlhúzott képregényerőszakot, ám Vaughn a maga kikezdhetetlen stílusérzékével már lefelejtette az idézőjeleket, és operai szépségű erőszakot (rém)álmodott a vászonra. Mikor a fináléban a pindúr Hit Girl Morricone-zenére kaszabolta az ellent, azzal nem eltolta, hanem beszippantotta a nézőjét.
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Vaughn a Kingsmanben ismétel, csak itt Morricone helyett Lynyrd Skynyrd van, és Free Bird, meg egy templomnyi szemellenzős baptista. A tét: érzékeltetni a világtipró főgonosz tervét, aki machinált mobiltelefon-hullámokkal oldaná meg a túlnépesedés problémáját – ha lenyom egy gombot, az emberiség okostelefonozó és celebmentes szegmense erőszakrohamot kap és egymásnak esik. A jelenet – amely egyébként nem szerepel a képregényeredetiben – már most a Kingsman névjegykártyája, az az ominózus és videón gépen majd újra- és újranézett epizód, amit a nézők a technikai bravúrért csodálnak. Vaughn erőszakbalettje egy beállításban megkoreografált tömegöldöklés, ironikus kísérőzenével és a korábban inkább Mr. Darcyként gentlemankedő Colin Firth-szel a főszerepben. (Firth most ért el abba a pályaszakaszba, hogy korrigálja imidzsét: legutóbb az Amnéziában játszott a sablonkarakterével ellentétes férjet.)
„Ez a film az lesz a Bond-szériának, ami a Ha/Ver volt a szuperhősfilmeknek” – mondta Mark Strong színész a Kingsmanről, és neki is igazat adhatunk. A célcsoport megint szűk (Bond-rajongók) és tág (rejtély miért, de a fél világ Bond-rajongó), a film ennek megfelelően egyszerre belterjes, tele a 007-es kelet-ázsiai és fémtestű gonoszaira meg a szuperügynök martinifogyasztási szokásaira való cinkos kacsintgatással, de a humor fővonala mégis közérthető és sokszor egészen tinédzserbarát. A történet az apolitikus titkosügynökség egy idős (Harry Hart, azaz Colin Firth) és egy fiatal (Töki, azaz Taron Egerton) tagjának kapcsolatát követi: a mester beszervezi a fiatalt, aki a mocskos szájú angol proletárok sorából igazi úriemberré és persze szuperkémmé nemesedik a végére (közben sűrű oldalkacsintások My Fair Ladyre, Micsoda nőre, Szerepcserére).
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Millar képregényét még erősebben húzta le a didaxis, a skót alkotó ugyanis a komplett szériát az osztályellentétek áthágására és a brit „rags to riches” sztorira hegyezte ki, Vaughnék filmjénél kevesebb poénnal és csapongóbb történetfűzéssel. A kettő közül egyértelműen a filmverzió a profibb, jobban összepasszintott és kreatívabb produkció: több benne a vitriol, az életkedv, a móka. De hozzá kell tenni: a Kingsman nem az a pixelekbe préselt zsenialitás, aminek a hozsannázó kritikák kikiáltották. Több poénja inkább modortalan, mintsem provokatív, a tempó minden pozitív hozadéka (megrajzoltabb karakterek és kapcsolatok) ellenére is döcög eleinte, és valljuk be, már maga a léc is alacsonyan rezeg, hiszen Bondot parodizálni nem éppen az a kihívás, amellyel akár egy képességhiányos magyar stand-upos se tudna megbirkózni.
Vaughn persze kifejezetten igyekszik, hogy polgárt pukkasszon, még ha ez nála abból is áll, hogy nevezett polgárok ténylegesen és meglehetősen véresen kipukkadnak. De legtöbb stiklije már jó pár éve rögzült a fősodorban, néhány a Trónok harcának, mások épp a Ha/Vernek köszönhetően – és ez az önreflexív, popkultos poénkodás is elvesztette már a frissességét. A második félidőben viszont a Kingsman tényleg formába lendül, és egy robbanásszériát pimasz tűzijátékká absztraháló, nosztalgikus popzenére – mi másra – hangszerelt szekvenciájában tényleg tud meglepőt, újszerűt húzni. Ekkorra érik be a Kingsman koncepciója, hiszen hiába paródia, a finálét végig lehet izgulni annak köszönhetően, hogy a lassabb tempó okán jobban azonosultunk a hősökkel. Ezért végül is nem kényszerből, hanem örömmel sorolhatjuk a további – amúgy kiszámítható – előnyöket: golyóálló esernyő ide, milliósra szabott öltöny oda, Colin Firth jobb akcióhős, mint akiket az erre szakosodott hollywoodi iparág fel tud mutatni, a gadgetek (szakfordításban: ún. technikai kütyük) pedig izgalmasabbak, mint amiket a Bond-széria 23 film alatt ki tudott termelni.
Vaughn nem akar többet, mint egy komolytalanabb Bond-filmet a 007-es opusoknál, élén egy teljességgel excentrikus, ütődött gonosszal (Samuel L. Jackson játssza pöszén, berepedt SZTK-szemüveggel és csálé rappersapkával a fején) – hiszen mint tudjuk, a jó hollywoodi film fokmérője gyakran az, hogy mennyire emlékezetes az antagonistája. Vaughnéktól mögöttes – akár csak Ha/Ver-mélységű – gondolatra most nem futja, munkájuk viszont profi munka. A jó értelemben vett hollywoodi szórakoztatásnak ennél a szintnél nem végződnie, hanem kezdődnie kéne.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek