Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BÁRMIKOR BEJÖHET

Pinchas Zukerman és a Budapesti Fesztiválzenekar
2015. febr. 5.
Úgy voltam Pinchas Zukermannal, mint hűséges lottózó a telitalálatos szelvénnyel. Évtizedeken át nem ragyog fel a szerencse mosolya – de amikor már nem is számít rá az ember, akkor váratlanul mégis. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.
Pinchas Zukerman
Pinchas Zukerman
Fischer Ivántól régóta megszokott gesztusként hatnak a műsorszerkesztői bravúrok. Azon sem lepődünk meg, hogy a karmester a legtermészetesebb gesztussal tálal föl közönségének mély értelműen és éleslátással kigondolt párosításokat. Ilyen volt legutóbb a Budapesti Fesztiválzenekar programját keretező Mozart- és Mendelssohn-mű: A varázsfuvola nyitánya (K. 620) és a Szentivánéji álom nyitánya, valamint kísérőzenéje (op. 21 és 61). Mindkét darab bűvös világokról, magasztos vagy mulatságos titkokról szól, mindkettőben a szerelmesek boldogsága a tét, mindkettőben ott a mese, a játékosság – és mindkettőben igen érzékenyen és sok humorral történik a társadalom rétegezettségének ábrázolása. A két nyitány szelleme, hangulata egy kicsit még a szertartásos akkordok kezdőgesztusával is rímel egymásra. Nem szokott ez a két darab egymás mellé kerülni, most azonban A varázsfuvola nyitánya indította a koncertet (március elején teljes A varázsfuvolát kapunk a Fesztiválzenekartól Fischer vezényletével és rendezésében – a nyitányt most akár ennek előlegeként is hallgathattuk), a Szentivánéji-kísérőzene pedig a második részt töltötte ki. És a két tiszta-nemes varázszene között egy hasonlóképpen tiszta, nemes és varázsos mű: Mozart sokak szerint legszebb, legtökéletesebb hegedűversenye, az A-dúr koncert (K. 219), világsztár-szólista, Pinchas Zukerman hangszerén.
Az izraeli hegedűművész hatvanhat éves, magam negyvenhárom éve járok koncertre és harmincöt éve írok kritikát, így sejtheti az olvasó, hogy sokszor hallottam már Zukermant Budapesten: évtizedek óta csökönyösen elmegyek minden koncertjére, valahányszor csak itt jár. Miért? A válasz talán furcsa lesz: mert mindeddig soha nem hallottam tartalmasnak, izgalmasnak, jelentősnek. Eleinte persze évtizedeken át nagyon jó volt, igazi márkás sztárhegedülés, csiszolt, makulátlan, elegáns – de egyszersmind személytelen, érzelemszegény, formális. Én meg semminek nem örülök annyira, mint annak, ha rájöhetek, hogy nem volt igazam. Újra és újra elmentem hát Zukerman koncertjeire, várva, hogy megcáfolja korábbi tapasztalataimat. Úgy voltam vele, mint hűséges lottózó a telitalálatos szelvénnyel. Évtizedeken át nem ragyog fel a szerencse mosolya – de amikor már nem is számít rá az ember, akkor váratlanul mégis. Ez a mégis most bekövetkezett. Zukerman legutóbbi BFZ-vendégszereplése, amikor csellista feleségével érkezett, és vezényelt is, már egészen kínos volt: fáradt hegedülés, sok hamissággal, tartalmatlan vezénylés – sürgősen el kellett felejteni az egészet. Igaz, nagy sikert aratott akkor is, a közönség lelkesen megtapsolta. Mindezek után persze most is reménykedtem, de már csak egészen halványan. 
 
Fischer Iván
Fischer Iván
És akkor tessék, jön a meglepetés: tiszta, könnyed, makulátlan hegedülés, amelyben a technikai kopásának semmi nyoma, nemes és hiteles gesztusok, kellemes dinamizmus a saroktételekben, átszellemültség a lassúban – és az egész versenymű mintha a felhők felett, valamely időtlen bölcsesség szellemében fogalmazódott volna meg. Le a kalappal, erre vártunk, egy kicsit sokáig, de megérte. Ráadást nem adott a mindig rokonszenvesen szerény művész, de mint ismerőseim mesélték, előző nap Brahms Bölcsődalát játszotta el szólóban, egy kislánynak, aki az első sorban ült.
A varázsfuvola-nyitány emelkedett bevezetéssel és életigenlőn sürgő gyors főszakasszal örvendeztette meg a közönséget: dús vonóshangzás, mozgékony basszus, csevegő fafúvók, szertartásos rezek. Fischer Iván vezénylése dióhéjba foglalta a mű humorát és filozófiáját, szakralitását és gyermeki játékosságát. A Szentivánéji álom nyitánya és kísérőzenéjének nyolc tétele csodálatosan színes képeskönyvként tárult fel előttünk: tündérek és éjszaka, iázó szamár és menyegzői menet – mesélőkedvű zenélés, puha hangzással, mozgékony ritmusokkal, lágy legato-dallamokkal. Csicsergő fuvola, éneklő kürt, tündérek és éji erdő. Fischer ismét remekül vezényelt, zenekara pompásan felkészítve, teljes technikai vértezetében játszott. És volt három nagyszerű partnerük: a két vokális tételben üdén és áttetsző hangzással énekelt Szabó Dénes karigazgató remek kórusa, Nyíregyháza büszkesége, a Pro Musica Leánykar (Fischer szétültette a fehér ruhás lányokat a zenekarba, hogy jobban elkeveredjen egymással a vokális és hangszeres hangzás), a szólókat pedig a két kitűnő énekesnő, a szoprán Anna Lucia Richter és a mezzoszoprán Barbara Kozelj nagy kultúrával, érzékenyen és hangulatteremtő szuggesztivitással adta elő. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek