Amikor Ciprian Mureşanról beszélünk, két irányba kezdünk el gondolkodni. Az egyik, ami rögtön az eszünkbe jut, az a művész, aki 1977-ben született Romániában, Kolozsváron él és dolgozik, a másik pedig az a művész, aki munkáival meghódította a nyugati művészeti világot: önálló tárlata volt New Yorkban, Londonban, Berlinben – a ragyogó pályafutás a 2005-től Kolozsváron működő Galeria Plan B-ből indult útjára. Mureşan az „átmenet a kapitalizmusba” korszak generációjához tartozik, vagyis két rendszer gyermeke is egyszerre: a kommunizmusban született és egy másik világban nőtt fel.

Ő is egyike azoknak a román, cseh, horvát, magyar, orosz kortárs képzőművészeknek, akiknek munkái a vasfüggöny megszűnése utáni fokozódó muzealizáció révén a művészeti intézményekbe kerülve a posztszovjet-, egykori keleti-, vagyis kelet-európai művészet címszóval látnak el: a nyugati művészeti gyűjteményekben eredeti kontextusukból kiszakadnak és beleilleszkednek a nyugati történetírás, jellemzően a konceptuális művészet folyamába. Az efféle redukció helyett Piotr Piotrovski horizontális paradigmaváltásában a horizontális művészettörténetek – posztmodernizmus helyett off-modernizmus – hivatottak dekonstruálni a nyugat hegemóniáját megtestesítő egységes művészettörténeti narratívát. Ezek a töredezett, individuális történetek nem alkotnak egy szélesebb érvénnyel bíró, koherens egészet, hanem egyedi helyhez, történelemhez – és politikai rendszerhez – kötődnek: jobban illik hozzájuk egy térképszerű áttekintő nézet. Ciprian Mureşan munkái általában hasonlóan kettős szerepet látnak el, két irányban is működnek – feldolgozzák a múltat és alakítják a jelent. 

Az egyik legtöbbször hivatkozott alkotásának címe, Ugrás a semmibe –  három másodperccel később. Yves Klein 1960-ban készült performansz-fotómontázsának fél évszázaddal későbbi parafrázisa a művészelőd metaforikus szabadugrásának kudarcáról számol be és a művész jelenlétének tragédiájáról. Erős mű, amelyben Mureşan sűrítve utal számos fontos művészettörténeti kérdésre és egyúttal összefoglaló képet mutat az akkori – tíz évvel korábbi – román művészeti színtérről is, amit a legegyszerűebben a jövőkép teljes hiányával lehet megragadni. A képen a kolozsvári galériás, Mihai Pop alakítja a kerékpárost, a hamar fogalommá vált Galeria Plan B-ből.

A román kortárs művészet szemlézésére hazai terepen 2012-ben nyílt alkalmunk. A Műcsarnok reprezentatív kiállítása, az Európai utasok, a Kolozsvári Iskola néven futó trend nemzetközi sikereket arató művészeit mutatta be, köztük Mureşant is. Több csoportos kiállításon is állított ki Budapesten, először 2007-ben a Trafóban – ezenkívül a Laborban és a Ludwig Múzeumban is szerepelt. Legutóbb tavaly lehetett látni a Fészek Művészklubban megrendezett Folyamatos Múlt. Kortárs reflexiók a szocializmus kulturális hagyatékára című kiállításon. Itt Mureşan szobrai Baglyas Erika papírzsebkendőre gépelt, Kádár születésnapja alkalmából írt levelei mellett álltak. Az Egzisztenciátokat szerződés szavatolja Ciprian Muresan első önálló tárlata Magyarországon.

A kommunizmus jelrendszere, szimbólumai visszaköszönnek munkáiban. Nosztalgia – a múlttal való kapcsolatteremtés eszköze. Mureşan egyes művei előhívják a bennünk élő nosztalgikus képeket. Ilyen az Úttörő című rajzsorozat, amely ragasztózó hajléktalan gyerekeket ábrázol, ismerős piros kendőben és szintén nem először látott ragasztós zacskóval a szájuk előtt. Amikről a rendszerváltást követően szerzett tudomást a világ a médián keresztül, azok Mureşan rajzain egy egész korszak szimbólumaiként jelennek meg. Az elhagyatott-lepusztult lakótelepi játszótér szintén alapvető téma, ahogyan a  posztapokaliptikusan láttatott román vidék, amit Dezső Tamás fényképein is megfigyelhetünk. Mureşan is innen indult ki az Újrahasznosított játszótér installációjában. Megidézi a többnyire üzemen kívül helyezett kisvasutakat: körbe-körbe zakatol a kiállítótérben három egymáshoz rögzített színes műanyag szelektív szeméttároló.

Az újrahasznosítás gondolatmenetét követik más művek is. A Rajzszakkör installáció a látogatók bevonását szolgálja: egy hatalmas papíron lehet átkopírozni Gordon-Mata Clark albumának egymás mellé helyezett reprodukcióit. Az Aprított Massaccio könyv egy ceruzával lemásolt albumból készült iratmegsemmisítővel. A kiállítás első műve Kafka Amerikájának különböző kiadásait gyűjti össze egy bevásárlókocsiba.

Az utópiákból való kiábrándulás szülte ironikus hangvétel uralja azt a videót, amelyen Adrian Ghenie román, kortárs festőművész Mureşan kérésére megfesti Ceausescu portréját. A téma egyébként nálunk is időről időre felbukkan, Szőcs Petra tavaly bemutatott rövidfilmjében például a Ceausescu-házaspár kivégzését iskolás gyerekek játsszák el újra és újra (A kivégzés).

 

A Magam ellen tüntetek (2011) című bábelőadás Pilo Adrian Ilea bábszínész és Gianina Cărbunariu drámaíró-rendező segítségével valósult meg, helyszíne egy teljesen hétköznapi hulladékgyűjtésre használt alumínumkonténer: megint kuka! Ciprian Mureşan videója mindenkihez szól, aki tüntetni szeretne Romániában vagy Románián túl – az utcai demonstráció újraértelmezése eszünkbe juttatja Tót Endre hetvenes-nyolcvanas években több helyszínen is megrendezett demonstrációit. „Tiltakozom magam ellen, mert hagytam, hogy kiraboljanak a bankok. Tiltakozom magam ellen, mert én magam akarom kirabolni a bankokat… Tiltakozom magam ellen, mert nem bízom az állami intézményekben. Tiltakozom magam ellen, mert az állami intézmények nem bíznak bennem… Tiltakozom magam ellen, mert nem tiltakoztam, amikor először csökkentették a fizetésemet. Tiltakozom magam ellen, mert nem tiltakoztam, az elbocsátások első hulláma ellen… Tiltakozom magam ellen, mert végig a kukában rejtőztem, amikor mindent elvettek tőlem.”  Az oppurtunista bábu szeret inni, nem tud aludni és a barátai elhagyták az országot. Egyetlen kérdést se tesz fel, ennek ellenére folyamatosan a legpontosabban tapint rá az eldöntetlen területekre. Egyre gyorsabban mondja a szövegét, folyamatosan ismétel három-négymondatos részeket és az előadás végére fulladozik. Benzint és gyufát kér. Eszelős figura, aki türköt tart maga elé és elénk: fél és nem tudja, hogyan kell tüntetni, megvédenie magát, szavazni és pénzt keresni – él benne a remény, de nem hisz abban, hogy a tüntetés változást hoz. 

 

A cím (Egzisztenciátokat szerződés szavatolja) egy betonfalra felírt falfirkán köszön vissza a kiállításon, amit beborítanak a vaskorlátokról, vécédeszkákról és lépcsőházakról készült fényképek. A 154 képből álló sorozat egy projektet dokumentál, amiben graffitisek Elias Canetti Káprázat című művéből vett szövegtöredékeket írtak a legkülönbözőbb felületekre (Auto-da-Fé).  Mureşan egy interjúban azt mondta, hogy munkái elsősorban a szülőföldjéhez szólnak, ahol létrejöttek, vagyis a román közönségnek – a román nyelvet használja videóiban, rajzaiban is.