Kleist: A heilbronni Katica / Szputnyik
2015.02.08.

Azt hiszem, van két kopott asztal, ennyi a díszlet. És mégis: a Jurányiban láttam az utóbbi idők egyik leglátványosabb előadását, Kleist Heilbronni Katicáját Kovács D. Dániel rendezésében, a Szputnyiktól. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Pofátlan, ha belegondolok; nemcsak a Szputnyik és a rendező, hanem már Kleist is. Ennyi vad fantazmagóriát belelapátolni egy mégoly romantikus opuszba, amely mindazonáltal a tiszta szerelem diadaláról szól nagy komolyan – ehhez tényleg pofa kell. Lángoló kastély, darabkákból összeállított „műnő”, szilveszteri jóslat, ráadásul párban, no meg kerub és Szibilla – és mindez két asztallal, meg oldalt néhány székkel?

Kurta Niké
Kurta Niké

És téved, aki azt hiszi, hogy a Szputnyik bevállalós csapata kilúgozza Kleistet és az ő Heilbronni Katicáját. Nem is lehetne, hiszen akkor nem maradna semmi; egy lány szeret egy fiút, a fiú nem szereti őt, aztán rájön, hogy mégis, ez még a semmi. Ha kerül bele némi osztálykülönbség – hogy Katica egy tisztes fegyverkovács (ez is milyen romantikus!) lánya, a fiú, Friderik pedig Sugár (ez nemkülönben) grófja – abból már kijöhet egy dráma; és ha van még ármány, tűz, jóslat meg elcserélt levelek, látomás és lázálom, akkor vagy kíméletlen bohózat, vagy könnyfakasztó tragédia fakad a nyomában.

Vagy egyik sem: Kleist műve ez, csapódunk fent és lent között a valahai tornateremben, a Jurányiban; Vihar Friderikkel tartunk vagy Katával, esetleg a leginkább emberszabású – mert sem nem éteri, sem nem ördögi – Gottschalkkal, Vihar-Sugár szolgájával, aki a leginkább érti és megérti Katát, és nemigen érti az urát – szóval azt gondoljuk, Kata jobban járna ővele, de tényleg. De hát nem ez van megírva, sem a csillagokban, sem a darabban.

Hajduk Károly
Hajduk Károly

Kovács D. Dániel rendezésének titka, hogy a darab összes képtelensége képpé válik: a szegényszínház és az egyszerre direkt és reflektált színjátszás összehangolása révén. Nem látvánnyá – noha tornaterem ide, szegényszínház oda, ebben sincs hiány –, hanem lehetséges körülménnyé. Például: Thurneck Kunigunda titka – azazhogy ő nem is igazi nő, hanem különféle mesterséges elemekből van összerakva – attól lesz beszédes, vagyis attól jövünk rá, hogy hány ilyent ismerünk, hogy ezeket a mesterséges alkatrészeket egy szinte bohózati jelenetben láttatja, megmutatja nekünk a szobalánya. Merthogy nem a fizikai való a lényeg, hanem a jelentése.

Katica szerepében Kurta Niké az első percekben erősen „szentjohannás” – de hiszen neki is „odaföntről” üzenték, hogy kövesse a szerelmét. Fehér ruhája maga az ártatlanság – csak hát egy kicsit piszkos, ugye. (Pető Kata jelmezei bizarr kiegészítők és hétköznapi ruhák egyvelege, másik telitalálata Vihar Friderik frakkja.) Észjárása egyszerű, egyetlen ügye van neki, de tévednénk, ha együgyűnek gondolnánk. Nem megszállott, hanem megingathatatlan szerelme tárgyát illetően. Nem csak apja haragjával nem törődik, de azzal sem, hogy Vihar-Sugárnak nem kell; följebb van nála ez az érzelem, semhogy bárki, akár ő beleszólhatna.

Egy szép idillel indul az előadás – álom vagy jóslat, ekkor még nem tudjuk, csak annyit, hogy nem valóság. Katicát ez mozgatja – és nem ismer akadályt.

Vagyis nem az a fő csapás, hogy különféle transzcendens hatalmak révén a szerelem el van rendelve, és erről az egyik fél tud, a másik meg nem, hanem az, hogy két ennyire különböző lelket mi választ el, és mi köt össze mégis. Egy világ választja el őket, és az köti össze, hogy Katica nem száll le Friderikről, vagyis a fiúnak – tetszik vagy sem – számolni, foglalkozni kell vele. Nagy, üldözéses dráma, mondhatnánk; Friderik nézőpontjából az „agyára menés” taktikája: mindig felbukkanni ott, ahol a legkevésbé akarják. Kurta Niké nagyon természetesen tudja mutatni ezt a csöppet sem természetes szerelmet; nem is naiva, még csak nem is naiv, csak elszánt. Szerelme nem birtoklási vágy, hanem szeretés.

A rendező: Kovács D. Dániel. Forrás: port.hu. Fotó: Dömölky Dániel
A rendező: Kovács D. Dániel. Forrás: port.hu. Fotó: Dömölky Dániel

Friderik figurájával Kleist bizonyos értelemben bőkezű volt – sokféle jellemvonást pakol bele a tárgyalási jelenetben való szerepléstől a lánytól való menekülésen át különféle akarásokig –, más értelemben viszont elnagyolta, amennyiben nehezen állnak össze koherens figurává ezek a jellemvonások. Hajduk Károly alakításának legnagyobb érdeme, hogy megtalál és megmutat egy olyan alakot, amelyben mindez mégis összetartozik. Ez a belső bizonytalanságát túltengő határozottsággal palástoló alak igazi zsákmány: anyja is kiosztja, Kunigundának is kell, és hát nagy szerencséje, hogy végül Katica kapja meg. Hajduk remekel: reflektáltság és érzelem bátor elegyét mutatja – ami engem illet, már vártam tőle egy ilyen játékot.

És Kárpáti Pál Gottschalkja: néhány jelenetben felvillantott emberség, józan paraszti ész és jóság. Rainer-Micsinyei Nóra Friderik anyjának szerepében a komikus felszínbe csempész súlyt és komolyságot. Pető Kata Rozálja – Kunigunda szobalánya – létével, mimikájával, mindenével a helyzet abszurditását hangsúlyozza: csupa kommentár, a miénk.

Szabó Zoltán bravúr-akciója, hogy ezer alakban beszélget önmagával – és itt már a látványvilághoz érkezünk, amely nem is csak látvány, hanem hang, sok hang, csatáé, kardsuhintásé, viharé. Effektek, ügyesen és hatásosan Bartha Márktól. De a világítás is csuda: többnyire odafönt himbálózik egyetlen égő, de máskor oldalról vetett fények váltakozása nagyítja és teszi szürreálisssá a teret – Jankó Mátyás munkája.

Szép. Magával ragadó. És van a végére is poén, nemcsak a szerző által rendelt happy ending: egyszerre kinyílik a tér, és meglátjuk a végtelent, ott, a tornateremben.

Irány a Jurányi, azt mondom.
 
Utóirat: amikor a fenti sorokat írtam, még nem tudtam, amit mostmár igen: március végén megszűnik a Szputnyik. Momentán nem találok szavakat, csak az indulat diktál: bűn, és tudjuk, kiknek a bűne, és nem fogjuk hagyni, hogy nevük és bűnük feledésbe merüljön. A független színházak megnyomorítása, ellehetetlenítése, az elmúlt hetek, hónapok és évek szakma-ellenes, önző, szűklátókörű, dilettáns, fennhéjázó politikai döntései következtében a lehető legnagyobb ártalom a színházművészetnek. A magyar színházművészetnek. Szégyellje magát mind, aki felelős érte. 
Szerző: Csáki Judit
Író:  Heinrich von Kleist,  Cím:  A heilbronni Katica,  Fordító:  Petra-Szabó Gizella,  Dramaturg:  Fekete Ádám,  Jelmez:  Pető Kata,  Zene, hang:  Bartha Márk,  Fény:  Jankó Mátyás,  Koreográfia:  Jankovics Péter,  Rendezőasszisztens:  Budavári Réka ,  Rendező:  Kovács D. Dániel,  Szereplők:  Kurta Niké,  Hajduk Károly,  Kárpáti Pál,  Rainer-Micsinyei Nóra,  Bach Kata,  Pető Kata,  Szabó Zoltán,  Jankovics Péter,  Király Dániel