Saller / Apolló Kulturális Egyesület, Pécs
2015.05.28.

Van, amikor gyomorszájon vág, máskor laza barackot nyom a néző fejére. Néha viszont az az érzésem, hogy a Saller alkotói megfeledkeztek a nekünk és önmaguknak tett ígéretükről. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

Nyilvánvaló butaság számon kérni egy kész előadáson azt, hogy az előzetes ajánlókból és beharangozókból milyen képet formáltak és közvetítettek róla az alkotók, a pécsi Saller esetében mégis érdemesnek tűnik itt elidőzni egy pillanatra. Az új előadás korán beharangozott központi témájánál, a családon belüli erőszaknál kevés fájdalmasabb és aktuálisabb problémát találni a mai Magyarországon, ráadásul az idei évadtól a hivatásos színházcsinálás rögös útját választó Apollósok (vonatkozó interjúnkat ld. itt – a szerk.) már bizonyították, mondjuk, a West-Balkán tragédiáját humoros és megrendítő módon tálaló Balkán című előadásukkal, hogy tudnak és mernek tabutémákról izgalmas és érvényes színházi nyelven beszélni.

Cseri Hanna és Komlóczi Zoltán
Cseri Hanna és Komlóczi Zoltán
Itt azonban a próbafolyamat során a fókusz alighanem elmozdult: a családon belüli erőszak helyett az általános és mindent-mindenkit érintő brutalitás tolakodott előtérbe. Ezzel sincs gond, ám a téma túlzott kitágítása mintha elbizonytalanította volna magukat az alkotókat is: Tölgyfa Gergely rendezése ettől válik hullámzó színvonalúvá. Nekilendülések és megtorpanások jellemzik az egyórás előadást, aminek a december közepi bemutatóján még hiányzott a részletek finomhangolása: mintha egy sor, szeszélyes egymásutánban összerakott feljegyzést olvasnánk, melyek kidolgozottságukban, terjedelmükben, minőségükben erősen eltérnek egymástól, s csupán egyetlen dolog kapcsolja őket össze: a verbális, a fizikai, a lelki és még ezer formát öltő, körülöttünk és bennünk gomolygó erőszak.

Az egymástól többé-kevésbé független etűdökre épülő munkamódszer működőképes tud lenni, ezt az Apollósok korábbi bemutatóiból is tudhatja, aki követi munkáikat. A nézői figyelmet és kíváncsiságot maga a struktúra tartja fenn: a hirtelen és váratlan stílus- és jelenetváltások, a szándékolt vagy éppen „véletlenszerű” utalások közéletre és közbeszédre, meg az ismerősség érzetét meglengető idézetek filmekből, videóklipekből, más előadásokból vagy irodalmi művekből, de még a híradók felskiccelte valóságból is. Az utalásrendszer egyben határozottan kijelöli az előadás ideális közönségét, amikor előfeltevésekkel él mind annak korát, mind feltételezett közös tudásanyagát illetően. A sok kulturális és/vagy kultúra alatti törmelékből lassú, szívós munkával épül a korábban ebben a formában sosem létezett tartalom, ami attól válik különlegessé, hogy egyes alkotó elemeiben az égvilágon semmi különös nincsen. 

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
A Saller esetében hangsúlyosan van jelen három kemény, komor irodalmi szöveg mint kiindulási alap: az ezekből kibomló jelenetek több értelemben is kilógnak az előadásból, mert bár az alkotók minden esetben magukhoz és az előadáshoz szelídítették a súlyos szövegeket, ezek megformáltsága és tömörsége elüt a többi elhangzó epizódétól. A nyitány, amely végül keretet kap, rögtön mélyre megy: kurta mondatokból bontakozik ki egy kihallgatási jelenet, ami Borbély Szilárdnak Az olaszliszkai című darabja részletei alapján íródott. Két bíró közrefogja és rövid kérdésekkel bombázza a kétségbeesett vádlottat: az Olaszliszkán 2006-ban autójával egy kislányt kis híján elsodró tanárember meglincselése után vagyunk a tárgyalóteremben. 

A következő jelenet Háy János A bal kéz című novellájának nagyszerű színpadi adaptációja: a balkezes kamaszfiút erőszakkal átszoktatni akaró („Mert olyan nálunk nincs, hogy ballal.”) brutális apa (Komlóczi Zoltán) és kevésszavú anya (Cseri Hanna) között vergődő fiú (Várkonyi Dániel) kínját éles, rövid képekben exponálják a játszók. A nagyon is konkrét témát jól eltalált ötletekkel elemeltté tevő jelenetben sikerül elérni azt, ami az egész előadásnak lehetne, lehetett volna célkitűzése, hogy ti. egyszerre érezzük magunkat rettentő kínosan és nevetünk felszabadultan a látottakon. 

A képek forrása: Apolló Kulturális Egyesület
A képek forrása: Apolló Kulturális Egyesület
Az érezhetően saját improvizációk alapján született további epizódok némelyike kevésbé sikerült: az apa és anya iránti kötelező tiszteletről szóló showműsor-szerű példázat túlságosan hosszúra nyúlik, az aktuálpolitika félmondat erejéig történő megpendítése egyenesen fölöslegesnek tűnik, ahogy a gyereknevelés költségeiről szóló dalbetét is a helyét keresi a nagy egészben. Az elnyomó szülő és a „rabságban” nevelkedő gyerek viszonya, a köztük fennálló fordítási, azaz megértési problémák taglalásából persze több előadás is kitelne, az elhangzó szöveg minősége azonban mégsem az igazi, még ha a sodró tempójú jelenetek, a zenés betétek, a sok vicces kiszólás és (többé-kevésbé) azonosítható utalás jótékonyan elfedni is látszik a hiányosságokat. Az összes szerepet hárman játsszák: Cseri Hanna, Komlóczi Zoltán, Várkonyi Dániel laza eleganciával váltogatja álarcait, bárkiből lehet szülő vagy gyerek, tanár vagy diák, bíró vagy vádlott, gyilkos vagy áldozat. Valahogy úgy, mint a színpadon kívül.

Borbély Szilárd egy másik szövege, a Végignéz című elbeszélés is színre kerül, torokszorító perceket szerezve a nézőnek: a feleségére féltékeny, agresszív férfi brutális kínzás alá veti a nőt, közös gyereküket pedig arra kényszeríti, hogy végignézze a tortúrát. Snitt után a tárgyalóteremben vagyunk: a „gyerek” alakítja a tétova, bizonytalan bírót, az agresszív férj pedig nem egyszerűen kínos magyarázkodásba kezd, hanem nevetséges módon újra és újra bocsánatot kér, szinte már a puszta létezéséért is exkuzálja magát, majd álszent módon, a gyerekkel kvázi szerepet cserélve azt ismételgeti, hogy ez „máskor nem fordul elő”. A kamasz-bíró pedig természetesen (?) hisz neki, a büntetésről szóló abszurd alkudozás végül hat hónap felfüggesztettnél megáll. Isten hozott minket Magyarországon. 
Cím:  Saller,  Rendező:  Tölgyfa Gergely,  Szereplők:  Cseri Hanna, Komlóczi Zoltán, Várkonyi Dániel