A Holokauszt Emlékév alkalmából Erzsébetváros önkormányzata számos olyan kezdeményezést támogatott, amely a zsidó történelmi múlt feldolgozására és a méltó megemlékezésre irányult. Ezek közül is kiemelkedik az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár létrehozása, amely több évi előkészítő munka után, 2015-ben otthonra lel többek között az önkormányzat jóvoltából egy műemlék épületben, a Klauzál tér szomszédságában. Jáki Mónika, a kiállítás rendezője, Dombi Gábor ötletgazda, és kurátor-társa, Bársony István építész bemutatkozó kiállításukkal olyan névjegyet tettek le a városrész, de egész Budapest asztalára, amely nívós belépő az ígéretes folytatáshoz. 

Az Erzsébetváros zsidó múltját megidéző intézmény szerencsés létrejöttében a személyes szándékon és a múltbéli gyökereken túl látszólag távoli tényezők is közrejátszottak. Zsidónegyedként a városrészt egy nagyon is friss jelenség, a XXI. század ingatlanspekulációja kapcsán kezdték nyilvánosan emlegetni. Amikor a paradox módon épp izraeli befektetők munkára kész bontóbrigádjai már nekiestek volna a városrész vitán felül silány állapotú épületeinek, a folyamatra áldását adó műemlékfelügyelet helyett a civilek parancsoltak megálljt a kihegyezett csákányoknak. A tiltakozás élén az Óvás egyesület állt, amely Belső-Erzsébetváros zsidó örökségének megóvására hivatkozva szervezte megmozdulásait. 

A házak megmenekültek, de a területen található kiemelkedő, vagy csak a bennfentesek számára ismert zsidó vallási emlékek ellenére új életet nem a szórványosan felbukkanó pajeszos-kaftános helybeliek, hanem a romkocsmák turista-inváziója lehelt belé. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Budapestnek nincs és nem is volt soha olyan határozott karakterű zsidónegyede, mint, mondjuk, Bécsnek, vagy akár Krakkónak. Számos kerület – a nyolcadik, a tizenharmadik – rendelkezik sajátos, és egymásétól is eltérő zsidó karakterrel, de a magyar fővárosban éppen az együttélés, az összeolvadás jellemezte ezeket a negyedeket is. A hetedik kerület pedig – részben fizikai adottságai folytán – a háború után az elszegényedő lakosság migrációjával nézett szembe, és fokozatosan elvesztette hajdani identitását. A köztudatban azonban egyvalami kitörölhetetlenül őrizte a városrész zsidó múltját – akkor is, ha ennek sem fizikai nyomai, sem múltidéző emlékei nem voltak láthatóak: itt működött 1944 őszétől a pesti gettó, ma már elképzelhetetlen szenvedések színhelye.  

A Zsidó Történeti Tár szabadtéri kiállítása ennek az emlékét idézi fel, a Klauzál tér egyik sarkában, diszkréten, falak mögé rejtve. Az 1944. november 29-i rendelettel létrehozott gettó központja a Klauzál tér volt, és bár 12 ezer lakó helyére a következő év januárjáig 68 ezer embert költöztettek, volt idő, amikor a falak mögött összezsúfoltak élete nagyobb biztonságban volt, mint a külföldi menlevelekkel rendelkezőké a védett újlipótvárosi házakban, azok ugyanis túlságosan csábító közelségben álltak a jeges Dunához. A gettóban az embertelen körülmények szedték az áldozataikat, akiket egy idő után a Klauzál téren temettek el, tömegsírokba, azután már oda sem. A szolid méretű fekete doboz a tér sarkán tárgyilagosan mutatja be az utat, amely idáig elvezetett. 

Az installáció telitalálat, a tálalás nemkülönben: gondolat, szándék és forma szokatlanul erős együttese jellemzi ezt a térbeli szobor-kompozíciónak is tekinthető ideiglenes emlékművet, amely megelőlegezi az egy sarokra létesítendő történeti tár szellemiségét. A bronzba öntött narratív szájbarágás emlékmű-konjunktúrája idején önmagában is üdítő színfolt egy ütős kortárs köztéri alkotással találkozni – és ez korántsem csak szűk szakmai szempont. A mindennél erősebb, pillanatonként felvillanó és eltűnő vizuális ingerek korában a művészet éppen az, ha az erős vizualitás megállásra készteti a befogadót, és az álldogálás netán gondolkodásba torkollik. 

A jelen esetben a hagyományos tablókból álló kiállítást befogadó építmény, a feketére mázolt deszkapalánkkal lekerített szűkös tér maga is műalkotás – sötét zártsága taszít és vonz, borzongató asszociációkat hív elő a tudatalatti sötét mélyéről. Kapuján átlépve szinte barátságos megkönnyebbülés fogja el a látogatót – ismerős kép, szöveges tablók sorakoznak körben a falon, középen pedig egy újabb fekete doboz, ami egyelőre további titkokat rejt.  Magyar, amerikai, izraeli és német forrásokból összeállított történeti kiállítás, a címe is tárgyilagos: A pesti gettó emlékezete. A tablók szűkszavú, lényegre törő komponálása megkönnyíti a befogadást, lépésről lépésre haladunk korrekt menetben a felfoghatatlan borzalom felé, és nem is értjük, hogy találjuk magunkat hirtelen szemben meztelen, fagyott holttestekkel. Vagy értjük mégis? Hisz mindez csak törvényekkel és rendeletekkel indult…

A ravasz tárgyilagosság sokkoló mementója után következik a terápia második fejezete: a feldolgozás – szinte kívánkozunk a még kisebb fekete doboz belsejébe. A szervezők az itt látható mini mellék-tárlatnak a Trauma-Tér-Terápia címet adták. Nyolc fiatal, harmincas éveiben járó képzőművész reagál saját eszközeivel a Klauzál tér metaforájára. Az ő személyes emlékezetüknek a holokauszt már csak áttételes formában része – nem élmény, hanem viszonyulás: a megértés kísérlete. Érzékeny műveikben hol személyes sorsok jelennek meg, hol a Klauzál tér mai lakóinak reflexiói a történtekre, hol pedig általános tanulság és szembesülés. A létrehozók szándéka ténylegesen a terápia – a fájdalmas szembesülés folytonos ismétlése, amely végül megértéshez és megtisztuláshoz vezet. A létrehozandó történeti tárnak is ezt a szerepet szánják. 

A civil kezdeményezéseket pártoló, a minap útjára bocsátott legutóbbi fővárosi főépítész még hivatalának idején szorgalmazta a TÉRKÖZ pályázat kiírását, ahol használaton kívüli, üres ingatlanokra pályázhattak közcéllal működő vállalkozások. Így sikerült a Csányi utca 5. szám alatti műemlék épülethez hozzájutni, amelyben a romkocsmák építészetéből ismert udvar-lefedés révén a zsidó polgári életet bemutató állandó kiállítás, időszakos kiállítások, gettómúzeum, oktató, kutató és konferenciahelyiségek kapnak majd helyet. Ide kerül a Klauzál téren kiállított képzőművészeti alkotások közül az is, amelyikre a legtöbb látogató szavaz. A helyi zsidó vállalkozások életét, szolgáltatásait a kávéházak elődjei, az úgynevezett kávéforrások bemutatása ad lehetőséget egy korhű kávémérés rekonstrukciója révén. A Csányi utcai fejlesztés a már zajló Klauzál téri csarnok felújításával együtt az alapítók reményei szerint inspirálni fogja a tér funkcióinak újragondolását is.

Felbecsülhetetlen az az érték, amit a magukat büszkén magyarnak valló fővárosi zsidó polgárok az építészetben, a gazdaságban, a kultúrában Budapestnek adtak, ahogy az veszteség is felbecsülhetetlen, amit a zsidó polgárok jogfosztása, üldözése, és részbeni elpusztítása okozott – mondta a Klauzál téri emlék-kiállítást megnyitó beszédében a főpolgármester-helyettes.  Gettókat manapság is nap mint nap emelünk – falak nélkül zárjuk ki az életünkből mindazt, ami félelemmel tölt el, mert tőlünk különbözik – mert különb vagy éppen nyilvánvalóan elesettebb. Minden kezdeményezés, ami az indulatmentes társadalmi párbeszédet erősíti, minden ítélkezés nélkül megosztott tapasztalat hozzájárul a hőn áhított társadalmi tolerancia kialakulásához – hogy, ha nem is szeretjük, legalább viseljük el egymást.