Hamlet |
A Krétakörre jellemző színészi játékmód egyszerűsége következtében a közönség közvetlenül tapasztalja és élheti meg a hamleti léthelyzetet. A Leonce és Lénában a játékosság és a miniatürizált világ intimitása bontja le a néző és a színészek közti falakat. A Siráj és a Hamletek nem emelnek a kanonizált drámák világirodalmi rangjához méltó, érinthetetlen emlékműveket. A Siráj mintegy nézőtéri csevegésként kezdődik, s a színészek épp a Hamlet örökérvényű mondatait csavarják ki (Time is out of joint…, The rest is silence), amikor a sorokat lassan tagolva, szájbarágósan, angolul éneklik az amúgy beszélgetésszerű előadásban.
Siráj |
Nemcsak a drámák reflektálnak a színházcsinálásra, maguk az előadások is – akár Hamlet – folyamatosan a színház világáról kérdezősködnek. Hamletnek lételeme a színjátszáson keresztüli létezés (hiszen őrültnek tetteti magát), és haladó gondolatai vannak a színházról, mely szerinte ideális esetben tükröt tart a természetnek. Trepljov kezdő drámaíróként az új formák iránt lelkesedik, s olyan színházat akar, amelyben az élet olyan, „mint amilyennek álmainkban látjuk”. Leonce királyként gondolkodik azon, hogyan üsse el élete fennmaradó idejét Lénával, s egyik javaslata a színházépítés; igaz, ez a mondat – a Krétakör színházi épületekkel való kapcsolatát s jelenlegi helyzetét tekintve aligha véletlenül – a Merlinben látott előadásból kimarad. A szőnyeg-színpad, a bőröndszínház mikrovilága és a folyton jelen lévő színészek azonban épp a színház és a színész szerepére és mibenlétére kérdeznek rá. A Siráj és a Hamletek egyre minimalizáltabb világa egyfajta válasz: a színház akkor is működik, sőt akkor működik igazán, ha pusztán a játszók és a nézők vannak jelen egy közös térben. A Hamletek a színészi játék milyenségét, mibenlétét is megkérdőjelezik. Az előadás elején a nézők olvassák fel Hamlet gondolatait a letisztult, egyszerű színészi gesztusokról. A Hamlet3 más előadásmódokat is bevon a játékba: Markus Meyer Laertesként túlzottan gesztikulálva, habzó szájjal üvölt, Martin Schwab Hamlet apjának szellemeként korábbi színházi tradíciót, a patetikus stílust idézi fel.
Leonce és Léna |
Schilling színháza tehát – amennyiben a négy előadást egy folyamat részének tekintjük – a hamleti, kérdező létmód felé közelít, melyben a szorongó hősök a világot űrként érzékelik, s melyet ők maguk hivatottak megtölteni. „Úgy ásít rám az életem, mint egy nagy, fehér papírlap, tele kellene írnom, de egyetlen betűre sem futja. A fejem üres bálterem…” – Leonce monológja a hamlet.ws-ben is előkerül. A Krétakör előadásaiban kiürül a színpad, hogy a végén már csak az üres tér legyen. És az alkotók, akik az ürességet értelemmel töltik meg.
Liliom. Forrás: kretakor.hu |
Schilling számára az élet alapvető kérdéseivel szembenéző, gondolkodó (ebben az értelemben hamleti) közönséggel való kapcsolat legalább olyan fontos, mint maga az alkotás. A Krétakör talán minden más társulatnál többet dolgozott ezen, honlapjuk üzenőfala tele van a Schilling és a többi tag bejegyzéseivel; színvonalas programfüzeteikkel, közönségtalálkozóikkal, játékmódjuk közvetlenségével segítik, ugyanakkor együttgondolkodásra hívják a nézőket.
Mizantróp. Forrás: kretakor.hu |
A Krétakör maratoni előadássorozata ennek az együttgondolkodásnak a mámorában zajlott. A színészek, Csákányi Eszter, Láng Annamária, Péterfy Borbála, Sárosdi Lilla, Bánki Gergely, Gyabronka József, Katona László, Nagy Zsolt, Rába Roland, Scherer Péter, Terhes Sándor és Tilo Werner a fájdalom és egyfajta felszabadultság hangulatában, kitűnő színészi játékkal búcsúztak kinevelt közönségüktől. S hogy a Krétakör egy új szakaszt nyitott a magyar közönség életében, azt a hamlet.ws előadása alatt, éjféltájt történt incidens jelzi. Rába Roland leállította a játékot, s egy látványosan unatkozó és beszélgető nézőt a választás lehetőségére emlékeztetett: ha akar, kimehet.
Schilling Árpád az elmúlt évben már gondolkodott és döntött. Választása prosperói.