Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TABLÓ ELÖL-HÁTUL

Molnár Ferenc: Liliom / Katona József Színház, Kecskemét
2014. nov. 4.
Örökzöld, persze: Molnár Ferenc Liliom című darabját el kell játszani, ha akad a társulatban egy színész, aki után kiabál a címszerep. Vagy egy színésznő, akit az isten is Julikának teremtett. Vagy csak úgy. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Orth Péter és Blanka e.h.
Orth Péter (Liliom) és Mészáros Blanka e.h. (Julika)

Kecskeméten az első pillanatban látjuk, hogy Szász János rendezése ez; noha a díszlet és a jelmez Vereckei Rita munkája, a szürkés-fémes tér, közepén a mozgatható rozsdás-kopott, magas fallal rögtön elmeséli, hogy itt kevés helye lesz az idillnek. Pedig a díszlet többi eleme a vurstlit, pontosabban a körhintát idézi; onnan való a forgó „kehely”, a lovacska, a csónak. Jó kopott, lehasznált mindegyik.

Dallal indul az előadás (Szemenyei János zenéje), arról szól, hogy „kész, mindennek vége”. És előttünk terem egy csoportkép, annyira tágas, hogy még a jóravaló, de hoppon maradó asztalos két, alig emlegetett gyereke is ott van. Néznek szúrósan ránk – jaj, hogy minek előre elmesélni mindent…

A hintáslegényt Orth Péter játssza – az előadás elején inkább az imázst hozza, mint az eleven embert. Széles mozdulatok, mesterkélten hányaveti modor, szűkös intonáció – de még a csíkos felső is mintha egy megelevenedett szobrot mutatna. Julika és Marika az első jelenetükben ugyancsak rádolgoznak a „falusias” beszédre – aztán ez szerencsére elmarad. De még Muskátné is a forszírozottan ízléstelen kosztümjében is ezt a szándékolt, nyilván rendezői elrajzolást sugallja.

Bognár Gyöngyvér (Muskátné) és Orth Péter (Liliom)
Bognár Gyöngyvér (Muskátné) és Orth Péter (Liliom)

Hát jó. Az ember rákészül egy „brutális” Liliomra, amely nyilván arról mesél majd, hogy „odalent” nincs szépség, hogy a nyomor megöli a szerelmet, hogy az életbe bele kell dögleni. Láttunk már ilyent is, rá lehet játszatni a kortársi jelenre – bár nem könnyű –, és Liliom munkanélküliségében fölfedezni a kapcsolódást.

De nem ez történik. Részint azért nem, mert Molnár darabja ennek azért ellene feszül (például azzal, hogy Liliom lehetne házmester, ha akarna lenni – s mégsem lehet, hogy ennyin múljon a dráma), másrészt azért nem, mert maga Szász is eltávolodik a saját kezdeti elképzelésétől (ha ugyan jól értem tetten, hogy volt ilyen), és a lehető leghagyományosabban levezényli a történetet.

A színészek is erre hajlanak. Orth Péter egy idő múlva rátalál a klisé mögött a figurára is, némiképp líraira, olykor gyerekesre veszi. Mészáros Blanka e.h. Julika szerepében a szikárságban véli megtalálni a szerep lényegét, ami viszont kevéssé áll összhangban azzal, amit mondanak róla. Némi lágyság és szín nem ártana az alaknak, s még csak ellent sem mondana annak a bizonyos belső tartásnak.

Hajdú Melinda Marija – a szögletes Húgó oldalán – igazi karriertörténetet jár végig, a kiscseléd étteremtulajdonosné lesz és ehhez idomul a viselkedése is, csak éppen minden lépcsőfokon új figurát hoz be, nem átalakítja, hanem újraírja a jellemét. A többi szereplő beéri egy-egy domináns jellemvonás megmutatásával – igaz, Molnár sem volt bőkezű velük.

Orth Péter és Mészáros Blanka e.h. Forrás: port.hu Fotó:
Orth Péter és Mészáros Blanka e.h. Forrás: port.hu Fotó: Wágner Csapó József

A Liliom című darabnak immáron több évtizede van egy kanonizálódott dramaturgiai variánsa, Babarczy László nevéhez és a kaposvári színházhoz fűződik. Molnárnál a balul sikerült rablás után Liliom öngyilkos lesz, otthon, Julija karjaiban hal meg, majd a mennybe kerül, ahol kiszabják rá a méltó büntetést: tizenhat évi tisztítótűz. Utána egy napra visszatérhet a földre, hogy megmutassa, igazán megjavult, cselekedjen valami jót, és akkor eldől, menny vagy pokol lesz a lakhelye. Babarczy fölcserélt két jelenetet: miután Liliom leszúrja magát, mintegy lázálmában vizionálja a mennybéli jelenetet, az egynapi visszatérést, majd magához térve otthon, Juli karjában meghal.

Szász egy közbülső megoldást választott: megszakítja a haldoklási jelenetet, beilleszti a mennybéli bíróságot, a visszatérést, amikoris nem sikerül semmi jót tenni, csak megütni a saját gyerekét – és utána hal meg. Majdnem ugyanaz, de mégsem: mire eddig elérünk, már kihúnyt a kíváncsiság, vajon mi és mitől lesz másképp.

A közönség minderről nyilván mit sem tud. Megnézi a vége-tablót: megint ott áll minden szereplő és szúrósan mered ránk; s ha a néző úgy érzi, megkapta a tankönyvi Molnárt, a szerencsétlen sorsú hintáslegény és a szerelmes mindenescseléd lírai, szomorú-szép legendáját, nem fogja bánni, hogy az előadás rendezőt csak nyomokban tartalmaz.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek