Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A TRAGÉDIA AKARÁSA

Gengszterkorzó, 5. évad
2014. nov. 2.
Az ötödik évaddal befejeződött a HBO nagy sikerű és még nagyobb költségvetésű maffiasorozata, a Gengszterkorzó. Könnyes-véres búcsú Atlantic Citytől, egyben visszatekintés az együtt töltött 56 óra néhány emlékezetes pillanatára. KRUSOVSZKY DÉNES ÍRÁSA.
Ha valaki azt gondolta volna, hogy Nucky Thompson lelke a második évad lezárása körül kárhozott el végképp, amikor a fiaként, de legalábbis pártfogoltjaként nevelt, s az első világégésből csak testben hazatért Jimmy Darmodit két fejlövéssel átsegítette a mennyei lövészárkok közé, az tévedett. Nagyjából így lehetne összefoglalni a Gengszterkorzó (Boardwalk Empire) utolsó évadának mondanivalóját. Egyébként meg a nyolc részesre zsugorított „szezonban” lázas szálelvarrás folyik, ami az utolsó részekre konstans mészárlásban ölt testet, s ez különösen a főbb karakterek életkilátásait befolyásolja negatív irányba.

A blockbuster-ként indult sorozat (ne feledjük, a Gengszterkorzóé volt minden idők legdrágább pilot-ja, ami önmagában 18 millió dollárt kóstált) kissé leült a befejezéshez közeledve, vagy legalábbis kiszámíthatóvá vált, mintha az írók-rendezők, tudva, hogy itt a vége, új lendületet nem akartak volna belevinni, azt használták csak fel, amit a korábbi években összehordtak. De még így sem volt érdektelen végignézni ezt a nyolc órát, és nem csak egy-két színészi alakítás, illetve a mindig is csúcsra járatott, hihetetlenül precíz korhangulat miatt, hanem azért is, mert a most behozott (az előző szezonokban nem volt ilyesmi) flashback-ek a maguk kissé esetlen módján is egy grand finale-t ígértek. És hát nem is árultak zsákbamacskát, még ha ez a befejezés, ahogy maga szegény Nucky is, sok sebből vérzett.
Ha emlékszünk, a legelső részt még maga az amerikai gengszterfilm-készítés koronázott társuralkodója (Coppoláé kell legyen a másik fejdísz), Martin Scorsese rendezte, mintegy belendítve ezzel a széria szekerét, hogy aztán egyet hátralépve producerkedje végig a maradék 55 epizódot. Rendezése alapján egyértelmű volt, hogy ő is szerelmes Nelson Johnson, a széria alapjául szolgáló mű szerzőjének figuráiba. S ez teljesen érthető is, hiszen a New York árnyékából kitörni vágyó óceánparti kisváros, Atlantic City ambiciózus, de már első blikkre sem olyan rettenetesen nagy volumenű, velejükig korrupt és születetten sértett, a metropolisz alvilágához képest azonban szinte megejtően vidékies gengszterei, és a velük átfedésben ténykedő városvezetők hálás témát szolgáltattak a couleur locale-t mindenekfölött tisztelő sorozatkészítők számára. Nem véletlen tehát, hogy a széria cselekményének motorja mindvégig ez a szűk közegben való fészkelődés maradt, a kiszorítósdi, ami egy ilyen kisvárosban még plasztikusabban és egyszersmind abszurdabban mutatkozik meg, mint egy világváros végtelennek tetsző utcáin. A Gengszterkorzó sok évada ugyanazokat a tereket járta be újra meg újra, a parti deszkasétánytól a feketék szegénynegyedéig, s ez a körbe-körbe járás fáradt el kissé az utolsó nyolc részre. 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Terrence Winter forgatókönyvíró és csapata láthatóan küzdött is a helyzettel, hiszen egyfelől egyre többet utaztatták a szereplőket, sőt néhány főkaraktert egyenesen száműzetésbe is kényszerítettek Chicagóba és New Yorkba, másfelől azonban, az eredeti atmoszféra megtartása érdekében – habár sok minden már nem dőlt el ott – legalább a visszapillantásokon keresztül mutogatták még egy kicsit „Amerika kedvenc játszóterének” homokbuckás partvidékét.  
Az előző négy évad után a nézők java is nyilván kellemesen hidegrázós nosztalgiával járatta végig még egyszer a tekintetét a kisváros véráztatta terein és utcácskáin, de valóban inkább a nosztalgia, és nem annyira a feszült izgalom volt jellemző ezekre a pillanatokra. Steve Buscemi mindenesetre jól hozta a már inkább a nyugdíjas éveit tervezgető kisvárosi keresztapát, akit – fájós derék ide vagy oda – azért még mindig ki lehet hozni a sodrából, ám ezekben a megindulásaiban már több volt az ön-, mint a közveszély. Dramaturgiailag inkább az jelentett gondot, hogy mellé nem nőtt fel senki ebben az évadban, így pedig egypólusú magánszámmá vált kissé a Gengszterkorzó, ami önmagában nem is azért baj, mert Buscemit nem lehet elnézni nyolc órán át, hanem, mert a többi ígéretes karakter (és többé-kevésbé lendületes alakítás) így csírájában maradt egész végig. 
Pedig a fél maffialegendárium felvonult itt, de se az ideggörcs Capone (Stephen Graham erősen sodró előadásában), se a szépfiúból komótosan beszörnyülő Lucky Luciano (a kiegyensúlyozottan közepes Vincent Piazza megformálásában), se a teljesen kiégett öcs, Eli Thompson (az amúgy remek Shea Whigham közreműködésével) nem kapott elég teret, hogy betöltse az utolsó évad hiátusait. Látjuk, hogy az új generációt nem lehet megállítani, de mégsem rettentenek meg eléggé ezek a fiúk, hiszen nem elég plasztikusak ahhoz. Az olyan abszolút üresjáratokról pedig, mint Nucky kubai kalandja, meg aztán végképp semmi más nem jut eszünkbe, mint hogy itt valakik húzzák az időt.
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Mindezt ellensúlyozandó kaptuk meg ugyanakkor a tragédia-forrás, az ősbűn elbeszélését kissé szervetlen retrospekcióba rendezve. A fiatal Enoch-ot alakító Marc Pickering ugyan igyekszik kitenni magáért, ám a rászabott színészi szerep annyira kilóg a sorozatból, hogy nehéz is komolyan venni. Itt ugyanis egy görög sorstragédiába fordul az addig már-már puritán gengsztersztori, s Pickeringnek épp e regiszterváltás miatt szinte lehetetlen feladatot kellene teljesítenie azzal, hogy bemutassa, mi játszódott le a fiatal alsheriff Nuckyban, amikor a bűn útjára lépett, ahonnan, ugye ezt mindannyian tudjuk, nincs visszatérés. Látjuk a főgonosz, szinte már sátáni Kaestner Commodore-t és az angyali árvalány Gillian Darmody-t, látjuk a kettejük között örlődő nagyravágyó, de nyomokban még morális lényt is tartalmazó fiatal és teszetosza Nucky-t, tudjuk, hogy Gillian történetének mi lesz a vége, mégsem élünk át katarzist sem akkor, amikor Thompson kiszolgáltatja a kislányt a pedofil városalapítónak, sem akkor, amikor kettejük unokája, a Nucky által meggyilkolt Jimmy Darmody fia (aki amúgy Nucky kifutófiújaként tűnik fel inkognitóban) egyszer csak agyonlövi az élettel éppen végső békekötésre készülő főhőst. Kétségtelen, hogy Buscemi szépen haldoklik, ez az egész így mégis túl görög és túl brazil egyszerre. 
Talán ünneprontó dolog idecitálni a valóságot, de végül is ez a sorozat egész hosszan kacérkodott vele, s jó darabig nem is ügyetlenül. Tehát a valódi Nucky-t, alias Enoch Johnsont nem egy bosszúálló gyermek, hanem a NAV kapta el (ugyanúgy, mint Caponét) és ültette le adócsalásért. Igaz, pár évre csak, de ahhoz pont elég időre, hogy felhagyjon a szervezett bűnözéssel, s tisztességben megőszült Atlantic City-i lakosként ágyban, párnák közt haljon meg 1968-ban. Ennek persze a sorozatra nézve viszonylag kevés jelentősége van. Annyi azonban mégis, hogy megmutatja: amint a stáb elengedte a valóság kezét, a legblődebb, legközhelyesebb megoldásokba hajszolta magát a nagyszabású lezárás érdekében. Borzasztóan meg akarták emelni a sorozat végét, s ebbe a nagy akarásba kicsit bele is rokkantak.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek