Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

DAS WAR SCHÖN

Bodó Viktor – Vinnai András: Motel /Schauspielhaus Graz
2014. nov. 1.
Áll ez a nagydarab, atlétatrikós portás a motel recepciós pultjában, és bamba képpel nézi, ahogy furcsábbnál furcsább alakok rohangálnak ki s be. Nevetünk azon, hogy semmit nem ért – és hát magunkon nevetünk, mert mi sem értünk semmit. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Amikor elkezdődik a zene és kialszanak a fények, ez elég evidens egyezményes jele annak, hogy elkezdődik az előadás. Ha hirtelen megáll, és felgyulladnak a fények, ez elég egyezményes jele annak, hogy valami probléma miatt leállt a még alig elkezdődött előadás. De ha ez négyszer ismétlődik, ez elég evidens – bár, megengedem, kevésbé egyezményes, legalábbis szokatlan – jele annak, hogy mégiscsak elkezdődött az előadás.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból

Bodó Viktor utolsó grazi rendezése teli van ilyen szokatlan egyezményes jelekkel. Sőt, voltaképpen a Vinnai Andrással közösen írott darab, a Motel is hasonló – mondhatni, klasszikus – dramaturgiai patentekből áll össze: tévedés-tévesztés, váratlan összetalálkozás, tipikus-szokásos szállodai jelenetek; csak éppen mindet megsokszorozzák, kitekerik, széttörik, felturbózzák és egymásra csúsztatják a játékos kedvű szerzők, és ettől áll össze a káosz, amely optimális esetben mérnöki pontossággal mutatja magát.

Persze, Bodó rendezésében nem egy motelben, hanem egy színházban játszódik a történet; Hanna Penatzer díszlete is elsősorban színházi díszlet, s csak másodsorban lepukkant motel. A színházi díszlet, az öt vagy hat cikkelyre osztott forgó pozdorjafalainak rései közt mutatkozó technikai középpont, a közlekedőterek láthatósága mind ezt mutatja, és ahogy Bodó grazi rendezéseiben megszoktuk, bravúros profizmussal kel életre a nagyszínpad, a maga bonyolult és látható masinériájával együtt. Vicces: Bodó az egyik legprofibb magyar nagyszínpadi rendező, még ha ennek itthon alig is látjuk jelét.

A Schauspielhaus Graz igazgatója, Anna Badora viszont annyira tudja, hogy most, hogy grazi terminusa kitelt és a bécsi Volkstheaterben folytatja pályafutását, viszi magával Bodót Bécsbe. És tudja, miért: nem pusztán hálából azért, mert Bodónak köszönheti, hogy a grazi színház fölkerült a német nyelvű színházi térképre (ezt bizonyítja az utóbbi évek számos díja és az élénk sajtófigyelem is), hanem azért, hogy tegyen valami hasonlót Bécsben is: adjon markáns profilt az előkelő belvárosi színháznak.

Szóval afféle búcsúelőadás ez a grazi Motel, búcsú Graz városától. Kemény búcsú; és noha eddigi rendezéseivel is meglehetősen feszegette a finom és tradicionális színházhoz szokott közönség befogadói határait, ezzel az előadással – mint egy nagy rohammal – igazi ostromot indít. Ráadásul – persze, nem a helyieknek, inkább nekünk, magyaroknak – fölidézi nagyszínházi pályakezdését, hiszen bő évtizeddel ezelőtt ezzel a darabbal vizsgázott a Katona színpadán, ami bizony ott is rendhagyó előadásnak tűnt.

A történet vagy sztori hagyományos értelmében a Motelnek ilyenje nincsen: helyzetek sorozata van, amelyek keresztbe és kasul ugyan kötődnek egymáshoz, de nem ez a lényeg. Még csak az sem, hogy a kavalkádot lazán keretezi az a motívum, hogy van egy író, aki ennek a fura helynek a regényét írja – és amúgy azonosnak tűnik a motel igazgatójával, bár ezen a ponton elbizonytalanodom, mert lehet, hogy csak Bodó szereposztási fricskájáról van szó. Mindenesetre ez az alak olykor holmi kéziratlapokkal tűnik föl, máskor igazgatóként osztogat parancsokat, de refrénszerű felbukkanásai nem rendezik egymáshoz mindazt, ami a felbukkanások közt látható.

Szobák, bennük egy pár, esetleg három fickó, avagy két ügyetlenkedő, rosszban sántikáló lúzer, vagy egy csapat ember, akik valamilyen obskúrus kísérletet végeznek, amitől hülyén beszélnek, de hogy ők végzik-e, vagy egy láthatatlan erő végzi rajtuk, az sem derül ki egyértelműen.

Mindez nem lenne baj; viszonylag gyorsan belerázódunk abba, hogy ne keressünk összefüggést vagy linearitást – különösen mi, magyarok, akik egyrészt a darabot is ismerjük, másrészt Bodó szobaszínházi produkcióit. Lenyűgöz a színpadi masinéria előtérbe tolt működése és a színészi gyorsváltozások-gyorsöltözések bravúrja – és ezzel el is vagyunk egy ideig, még jelentést is sikerül biggyeszteni hozzá: ez a zűrzavar, a megfejthetetlen szeméyazonosságok, a látszólag egyértelmű szerepek fejreállítása legalábbis ismerős, törődjünk hát bele, hogy senki nem az, aminek látszik, túl azon, hogy nem is tudjuk, minek-kinek látszik.

Beletörődünk. És ekkor még csak az előadás felénél vagyunk. A kavalkád és a sokszínűség egy színné és egy hanggá áll össze, aztán ebben a színben és ezen a hangon tart ki még vagy egy órát; lehet, hogy ez is szándékos, vagyis rendezői ügylet, hiszen aztán az igazi vége előtt még futja egy ötletre, egy csavarra, ami kimozdít bennünket az egykedvű szemlélődésből, nagyjából akkor, amikor már egy igazi bohóctréfa sem tud megnevettetni: a nézőteret hirtelen beborítja sok-sok aláhulló papír, rajta egy kiáltvány, ami arról szól, hogy mindegy, kinek mi és hogy tetszik, a lényeg, hogy megérintse, amit lát; nem baj a bukás, nem baj az unalom, csak kapjuk már össze magunkat.

Fotók: Lupi Spuma. A képek forrása: Schauspielhaus Graz
Fotók: Lupi Spuma. A képek forrása: Schauspielhaus Graz

És jön némi interaktív zárlat: a közönség engedelmesen teszi, amit mondanak, búzik és mordul, aki meg mégsem, az felcihelődik és kimegy, az sem baj.

Viszont: Bodó ezúttal is vitte magával itthoni csapatának egy részét, és a szputnyikosok pompásan fúzionálnak a grazi színészekkel, akik egyébként ugyancsak nagy kedvvel teszik a Bodó által rárótt dolgukat. Vagyis színészileg igazán odaadó, jó hangulatú összmunkát látunk, erre is lehet büszkének lenni.

Bodó grazi pályafutásából – nem láttam az összes ottani előadását, aber es war schön, es ist sicher – biztosan nem felejtem a Liliomot, Kafka Amerikáját és Handke szöveg nélküli színpadi művét, az Órát (amikor semmit nem tudtunk egymásról). Lehet, hogy ez a Motel gyorsabban hullik ki majd az emlékezetből – de Bodó Viktor első bécsi rendezéséig hátha kitart.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek