Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MAGYAR PARADICSOM

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
2014. okt. 28.
Reisz Gábor első filmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan amellett, hogy kedves, szerethető nemzedéki mozi, látlelet a mai Budapestről egy huszonéves fiú szemén keresztül. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

A film egyik jelenetében a 29 éves Áron (a rendező Ferenczik Áron alakítja) a haverjaival arról beszélget egy kocsmában, mennyire fura már, hogy míg a magyarban a szexuális beteljesülést a nyelv az „elmegy” igével mondja, más országokban erre a „megjön” kifejezést használják. A párbeszéd kiragadott példának tűnik a film számos szórakoztató szócséplése/agymenése közül, mégis több annál: hősünk végig mozgásban van a film során, jön-megy, bóklászik össze-vissza, céltalanul sodródik egyik jelenetből a másikba (hol Budapest romkocsmáit/köztereit/utcáit rója, utazik a BKV járatain, elrepül Portugáliába, hol a virtuális térben, vagy éppen az emlékeiben, fantáziájában csatangol).
Erre a talajvesztett téblábolásra konkrét indoka is van: a szerelmi bánat, amiből épp próbál valahogyan kikecmeregni. Ahogy azonban a lazán kapcsolódó epizódokat nézzük, és megismerjük a baráti körét, akikkel már az általános suliban is együtt koptatta a padokat; a szülőkhöz való viszonyát (Takács Katalin, Kovács Zsolt – mindkettő remekel), nyilvánvalóvá válik, hogy a mi srácunk nem egyedi eset. Áron a harminchoz közeli generáció (értsd: a „romkocsmák félhomályában merengő állástalan diplomás” réteg képviselője, félúton a gyereklét és a felnőtté válás, valamint az egyelőre bizonytalan életcélok és a társadalmi/szülői elvárások között. Pechjére épp ez a gazdasági válságtól sújtott éra jutott neki, a korszak, amikor a diplomájával (filmszak, ELTE-BTK) simán kitörölheti a fenekét, pontosabban elmehet vele mosogatni vagy portásnak. Külföldre vagy egy multihoz. 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Reisz Gábor filmje azonban nem politikai pamflet (bár a városban csatangoló Áron időnként belefut pártzászlókkal teli tüntetésekbe, sőt az anyja váltig esküszik a magyar paradicsomra és egyéb honi zöldségekre, az apja pedig a hungarikum tejfölre), hanem generációs hangulatmozi, ha úgy tetszik, közérzetfilm. A hétköznapi epizódok, amelyeket hősünk megtapasztal, sosem tragikusak, legfeljebb melankolikusak, és gyakran abszurdak vagy ironikusak (részvétel a halotti toron egy nő miatt; beszélgetés a BKV jegypénztárosával egy bordó maciról, stb). Áron hosszú monológokat nyom a zavarát leplezendő, és mindig felkészületlenül éri, ha a valóság felülírja a fantáziavilágát. A VAN humora épp ebből az ellentmondásból táplálkozik: mihez kezd a fiú az egyéjszakás kaland lehetőségével; a rettegett általános iskolai ellenfél felbukkanásával; a HR-essel, aki munkára fogná adatrögzítőként; vagy azzal, hogy csontrészegen 140 ezerért vett egy repülőjegyet Lisszabonba a szülei hitelkártyájával. 
Reisz hőse (ahogy a generációja) a helyét keresi a világban, Budapesten, a családi asztal mellett, a baráti társaságban, a munka világában. Az, hogy Áron a film narrátora; hogy a képeken megjelennek az SMS-ei, a netes bejegyzései; helyenként bevillannak az általános iskolai élményei, vagy a „fantáziaképei” (számos példányban követi őt például az exe, jelezvén, hogy nem tudja kiverni a lányt fejéből), csak még közelebb hozzák a személyét a nézőhöz. Bár első látásra ő az a figura, akin könnyedén átlépnénk egy bulin, mert össze-vissza beszél, és láthatóan kínban van a megfelelési vágytól, épp e tulajdonságai miatt válik egyre szerethetőbbé. Különösen azoknak a „sikeres” célorientált szereplőknek a fényében, akik a kamerának beszélnek, és olyan lózungokkal jönnek, mintha a Szomszédok záró jelenetét látnánk a XXI. században. 
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Az operatőri munkát is ellátó rendező Tálas Zsófia vágóval egy nagyon mai, nagyon élő, lüktető Budapestet mutat be a történet háttereként, amely egy bizonyos szubkultúra számára ismerős lehet. A VAN igazi „városfilm”, amelyben Áron az egyik legfrappánsabb jelenetben átszeli az egész várost, miközben az anyja nem veszi fel a telefont (megfordul a Sziget Fesztiválon, egy strandon, ismerős utcákon). És nem csak a külső helyszínektől olyan jellegzetesen pesti ez a film – a mai Budapestre ráismerhetünk a multik ugyanolyan recepciójáról, a Munkaügyi Központról, a BKV ellenőrökről, a gangos bérházakról, a pártrendezvényekről, vagy épp a romkocsmákról, amelyeket ellepnek a külföldi turisták.
Előzményfilmként a Moszkva tér című mozit emlegetnénk, vagy fogalmazzunk másképp: ami a mai negyvenesek Moszkva tere volt, az a mostani harmincasoknak a VAN. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek