Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„E HALOTTI HÁZBAN”

A fáraók Egyiptoma / Móra Ferenc Múzeum, Szeged
2014. okt. 28.
A szegedi Móra Ferenc Múzeum a mostani kiállítás tervezése során szerencsésen talált rá az ókori Egyiptomra, mint a radikálisan pluralizálódott mai múzeumi közönség tagjai, csoportjai számára közös nevezőt jelentő népszerű hívószóra. TÓTH ÁKOS ELEMZÉSE.
A fáraók Egyiptoma című kiállítás, melyet a szegedi Móra Ferenc Múzeum a budapesti Szépművészeti Múzeummal való többoldalú együttműködés keretében (az ottani egyiptomi gyűjtemény felhasználásával, a múzeum szakembereinek kurátori közreműködésével), egyben a rendelkezésre álló városi múzeumi struktúra lehetőségeit-kötöttségeit újraértelmezve valósított meg, az ókori magaskultúra több ezer évnyi történetének egyenletes, de nem az ajánlkozó kronológia szerint elképzelhető bemutatását vállalja. 
Az inkább tematikus csomópontok köré megszervezett tárlatok legfőbb eszköze és szemléleti segítője a metafora, vagyis a helyettesítés muzeális elmélete és gyakorlata, mely a színre vitt tárgyat mindenkor a saját jelentőségen túli utalás-szerűség, analogikusság szerepkörében idézi meg. Ahogyan A fáraók Egyiptoma cím egységesíteni képes a korszakokra bontható, rétegzett történeti elbeszélést, úgy a központi kiállítás (és főcím) alá sorolódó kísérő tárlatok az egészként elképzelt vagy megképzett hajdani élet egy-egy fontos területét ábrázolják az indító ötletre visszamutató résznarratíváik által. A kiállítások nem a tér- és időbeli, hanem szemléletbeli folytonosság jegyében egymásból/egymásba nyíló termekként üzemelnek akkor is, ha a város különböző pontjain (a Tisza-parti főépület mellett a Kass Galériában és a Fekete házban) tekinthetők meg és több hónapnyi eltéréssel nyitották meg kapuikat. 
A legnagyobb, számos külföldről (a bécsi Kunsthistoriches Museum és a heidelbergi Karl Ruprecht Universität egyiptomi gyűjteményéből) kölcsönzött tárgyat felvonultató középponti kiállítás az ókori egyiptomi élet magában is érvényes összefoglalásaként jeleníti meg egyrészt a férfi-nő kapcsolatok alakulásában testet öltő társadalmi realitást, a mindennapok kultúrájának (a mikrotörténet-írástól ösztönzött) nem-reprezentatív, akár mondhatjuk: tudat-alatti struktúráit, másrészt azokat a formulákat – az uralkodás és az istenhit jelvényeit, kultusztárgyait -, melyek a reprezentáció legfőbb eszközeként, az irányított ideológia elemeiként és a kívánt maradandóság biztosítékaiként működtek. Mintha e nagy összefoglalás által nyújtott hiperkeret ellenőrizné és kommentálná mindvégig a két kísérőtárlat változatos installációit is: a Kass Galéria sírkamra együttese (Egyiptomi sírkamra) nyilvánvalóan egyesíti magában a sajátos, sokat elemzett túlvilághit és a hozzá viszonyuló emberi magatartás elemeit. A Fekete házban található, vegyesebb muzeológiai programot megvalósító kiállítás (Egyiptomi múmia – A balzsamozás terme) pedig a test tartósítása, a gyógyítás korabeli praktikái és az írásbeliség bemutatása kapcsán szcenírozza a modern gondolkodásban elkülönített természettudományos és szakrális műveltség hajdani eggyé forrottságát. 
Elmondható, hogy a szegedi Móra Ferenc Múzeum a mostani kiállítás tervezése során szerencsésen talált rá az ókori Egyiptomra, mint a radikálisan pluralizálódott mai múzeumi közönség tagjai, csoportjai számára közös nevezőt jelentő népszerű hívószóra (erre utal a múzeumi esemény szegedi vonatkozásban máris példátlan sikerről tanúskodó látogatószáma). Az is elmondható, hogy a tárlatok megóvják-felmentik látogatóikat az alól a teher alól, melyet a múzeumok önreflexív gyakorlata ír elő a jelen-jövő kiállításai számára, s egy némileg konzervatív koncepcióval, a múzeum tudásközvetítő szerepébe vetett töretlen hittel irányítják a figyelmet mindig magán az intézményen túli és kívüli tárgyra, az egyiptomi ókorra. 
A kiállítás egésze mégis majdnem annyira szól a hagyományosnak tekinthető muzeális bemutatás, a tudományos ismeretterjesztés aktuális lehetőségeiről, vagyis a közreadó médiumról, a múzeumról magáról, mint az elsődleges-megnevezett tárgyról, az egyiptomi kultúráról. A kiállítások termeit, váltakozó intenzitással ugyan, de átjárja egy azonosítás, a múzeumi tér és a sírkamra/temető tipográfiai-funkcionális egybevetésének lehetősége, mely szerencsés módon a múzeum szerepén merengő újabb muzeológiai irodalom egyik visszatérő ajánlatával is egyezést mutat. Valóban nem kell sok fantázia ahhoz, hogy az eltűnt kultúrák tárgyi emlékeit összegyűjtő és megőrző, mintegy végső nyugalmukat garantáló termek és tárlók kapcsán a temetői mozdulatlanságra és csendre asszociáljunk. 
A szegedi kiállítás mintha csak e hipotézisből kiindulva vezetné látogatóját és osztaná rá az örökösre/emlékőrzőre is jellemző, meglehetősen ambivalens feladatokat. Az Egyiptomi sírkamra című Kass Galéria-béli tárlat, mely inkább egyetlen, a középponti szarkofág köré szervezett installációnak tekinthető, például mindjárt ezt a jól kidolgozott kettős identitást ajánlja a belépő számára: egyrészről a civilizációtörténet modern kódfejtőjének, másrészről viszont az avatatlan, de beavatottá váló szem birtokosának szerepét. (Ez utóbbira, a tér általános, dekoratív ajánlatán túl a kiállítás részét képező, a Tutankhamon-sír 1922-es feltárásának népszerű, a populáris kultúrában is számos feldolgozást megérő történetét ismertető animáció hívja fel a figyelmet.) 
Fotók: Móra Ferenc Múzeum, Szeged

Mind a múzeumlátogató, mind az önkorlátozó sírrabló vagy sikeres egyiptológus – bárminek is tekintsük magunkat – számára lényeges lehet és a kiállítás által szuggerált nagy elbeszélés kisebb epizódjait alkothatja meg a konkrét tárgyakhoz való változatos viszonyulás, valamint a tárgyfajták kategóriák, eredetiség szerinti csoportosítását végző olvasás. Eszerint alapvetően háromféle tárggyal kerülünk kapcsolatba. Elsőként is, természetesen az eredeti egyiptomi emlékekkel, melyek ambientumként, a hozzájuk társuló emberi szándék kiegészítése nélkül jelennek meg. A bemutatott tárgyak következő csoportját azok a szimulákrumok alkotják, melyek a korabeli térhatás felidézéséért felelős belső kulisszáktól a kézbe vehető tárgy-rekonstrukciókig az eredet-illúzió előállításáért felelősek, s melyek, bár jellegadó hasonlóságuk alapján összeköthetők a múzeumi tárgyak csoportjával, a mintha-létükben megtestesülő másodlagosságuk miatt állandó differenciaként ütköznek ki. Az elénk kerülő tárgyak harmadik csoportját mindazok a technikai eszközök és hagyományos szemléltetések jelentik, melyek nem kívánnak konkurálni a bemutatott tárgyak hitelességével, nem rejtik el a környezethez viszonyított anakronisztikus voltukat és a múzeumi kisegítő környezethez való szándékos odatartozásukat. 
Fotók: Móra Ferenc Múzeum, Szeged
Fotók: Móra Ferenc Múzeum, Szeged
Elmondható ugyanakkor, hogy a múzeumba bekerült minden tárgy, éppen muzeális jellegénél fogva, már magában is hordozza ezeket az azonosítási lehetőségeket, a múzeumi tudatosítás különféle műveletei által felidézhető jelentéseket. A képet/ábrázolást életre hívó ősi megszólíthatatlanság-tapasztalat és a szórabírás szakszerű mozdulatai együtt teszik azonban értelmezhetővé azt a speciális múzeumi élménykört, melyről Rilke, egyiptomi tárgyakkal való karnaki találkozása során számol be, s melyet „a titok csupasz megjelenésének” nevez. A szegedi kiállítás ezen együttállás elemei közül talán túl sokszor is a megjelenésre, a megjelenőben bizonyosan jelenlévőre koncentrál. A kiállítás olykor mintha nem engedélyezné a tárgyak tagadhatatlan némaságának titokként – vagy legalább többértelműségként – való érvényesülését, mintha a metafora-fejtő múzeumi munka mindegyre létező, bár elhalkult megnevezések felidézésére kötelezné csupán a látogatót. 
Pedig – ahogyan a Kass és az ókor című kiállítás egy váratlan megfejtést kínáló kelléke, az Agyagtáblák üzenete című, Kass János által illusztrált könyv megnyitott oldalán olvasható vers az egész bemutatás tükreként felajánlja – „e halotti házban”, a kizárólagos oktató-nevelő és szórakoztató küldetésétől eloldott, komplex helyszínként megmutatkozó múzeumban, e tárgyak ideiglenes másvilágán is ítélet, a múzeumi befogadás ókori halálnál és újjászületésnél semmivel sem kisebb és nem kevésbé bonyolult csodája zajlik. Mint számunkra adatott legújabb kori csoda. 
A fáraók Egyiptoma című kiállítás (Móra Ferenc Múzeum), az Egyiptomi múmia – A balzsamozás terme (Fekete ház) és az Egyiptomi sírkamra (Kass Galéria) című kiállítások 2014. december 30-ig tekinthetők meg. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek