A Kugler Art Galéria cselekszik: egy 196 négyzetméteres belvárosi lakásban működik, amely időről időre megnyitja az impozáns lépcsőházból nyíló ajtaját, meg a gangra vezető konyhai kisajtót is az érdeklődők előtt. A CAFe Budapest névre hallgató őszi fesztivál égisze alatt megrendezett Kortárs Galériák Hétvégéjén ide vetődő látogatónak az lehet az érzése, hogy összeszokott társaságba csöppent, olyan otthonosan és fesztelenül mozognak a látogatók a műtárgyak festői káoszában. 

A lakás maga is műtárgy, Kondor Béla lazán a sarokba támasztva, a nappali (szalon?) plafonján faragott-festett kazettás mennyezet töredéke, remekbe szabott bútorok, babák, textilek művészi egyvelege. Az ajtók felett mesteri faragások, melyekről a vak is látja, hogy nem oda készültek, mégis pontosan megtalálták a helyüket, ahogy az ablakokat keretező textíliák is: koruknál fogva kizárt, hogy egy ismeretlen mester az adott nyílászáróhoz szabta volna őket. A lakás tulajdonosai Surányi András és Kőszegi Edit filmrendező missziót teljesítenek azzal, hogy privát szférájukba engedik, sőt vonzzák a tébláboló értelmiséget. 

A civil karakter, a nyitottság, az odafordulás hovatovább kötelező trenddé válik, magára valamit adó értelmiségi csak pop up rendezvényekre vagy romkocsmákba jár, és vállalkozását minimum sok éve kiadatlan utcai üzlethelyiségbe szervezi, ám az mégsem szokásos, hogy valaki a saját ágyát kínálja fel Júlia ravatalául, és nem tart attól, hogy egy eltévedt tűsarok átszakítja Kondor angyalának szárnyait. Pedig úgy tűnik, nincs középút: a szabályozott kultúra korában csak a közvetlen, face to face kapcsolatok képesek őrizni és továbbadni a kulturális értékeket, létrehozni és fenntartani az új generációk szociális érzékenységét. Kőszegi Edit a cigány képzőművészet, iparművészet és népművészet produktumait gyűjti és mutatja be otthonában időről időre, nem csak saját lakásgalériájában, hanem a Magyar Nemzeti Galériában, a Néprajzi Múzeumban, Pekingben, s az UNESCO égisze alatt New Yorkban, Párizsban és Indiában is. 

Bár a roma művészeti gyűjtemény Balázs Béla díjas tulajdonosának dokumentumfilmes életműve jelentős, mégis vélhetően egy szűk szakmai közegben ismert csak igazán – márpedig az ügy, amelyért Kőszegi Edit küzd, kifejezetten publikus természetű. Ezért telitalálat, hogy a cukrász Kugler família leszármazottja nem csak galériát, hanem igazi szalont működtet, ahol a cigány identitását kereső értelmiség épp úgy otthonra lelhet, mint a cigány kultúra iránt érdeklődő nem romák, vagy a romológus, szociológus szakemberek.  

Azt, hogy újdonsült látogatóként is fesztelenül érezheti magát itt az ember, személyesen is megtapasztalhattuk, és ebben a Kortárs Galériák hétvégéjére időzített programok össz-művészeti jellege is sokat segített – lovári és magyar nyelven előadott Rómeó és Júlia íze keveredett az isteni töltött káposzta illatával. A cigány szakácsnő főztjét a család meghitten zsúfolt étkezőjében belapátolva gondolkodhattunk azon, hogy Montague-k és Capuletek ősi ellenségeskedése semmivel nem ésszerűtlenebb, mint a cigánygyűlölet. A zene persze elmaradhatatlan, de ezúttal egy kevésbé ismert műfaj, a divat is bemutatkozott. Az Erzsébet körúti lakásban működő Romani Design műhelyt Varga Erika mátészalkai divattervező hozta létre 2010-ben kifejezetten azzal a céllal, hogy a roma viseleti kultúra kortárs értelmezésével a divat világán keresztül szólítsa meg a vásárlókat és így küzdjön egy elfogadóbb, nyitottabb társadalomért. Ruhái egyaránt szólnak az identitását kereső cigánysághoz és a többségi társadalomhoz. Testvére, Varga Helena ékszerekkel egészíti ki a kollekciót. A marketing része, hogy a ruhákat cigány önkéntesek is hordják, akár diszkóban, akár egyetemen.  A Rómeó és Júlia előadás szereplői szintén számtalan helyről verbuválódtak – az ELTE szociológia szakától kezdve amatőr színjátszó csoporton át a 7-es buszig. 

Ez a sok szál szövődik egybe a Kugler Art Szalonban a beszélgetések alkalmával. A Kortárs Galériák hétvégéjének első estéjén, pénteken a képeikkel szereplő fiatal alkotókkal ismerkedhetett meg a közönség és Csehovot kóstolhattunk, szombaton a Vesho Farkas Zoltán fordításában elhangzó, Pasqualetti Ilona által rendezett Rómeó és Júlia előadását egy bál keretezte, a bevételt a Romani Design által gyártott álarcok gazdagították. Az előadást a szereplőkkel, zenészekkel, nézőkkel folytatott laza beszélgetés követett, s bár a moderátor a töltött káposztával nehezen tudott konkurálni, végül mégis sikerült hosszabb-rövidebb időre a kazettás mennyezet alá csábítani a résztvevőket. 

A témában szinte teljesen szűz kívülállóként röpke háromnegyed órában többet tudtunk meg a roma kultúráról, mint egy többéves kurzuson. Szuhay Péter néprajzkutató rögtönzött előadását valószínűleg csak az érintettek tudták igazán követni: szegkovácsok, vályogvetők, beás és oláh cigányok viszonyai, nyelve és kapcsolatai számunkra háttértudás híján homályban maradtak, de az ott ülő roma értelmiség mély érdeklődéssel követte. Megtudtuk viszont, hogy létezik a tanoda műfaja – saját gyermekeim unalmas napközi-élményei után itt kellett rádöbbennem, hogy van olyan közeg, ahol a délutáni közös tanulásnak igenis van jelentősége. Az eredetmítoszok pedig már kiragadtak a roma-nem roma kérdés sokszor megkerülhetetlen mocsarából és a kulturális antropológia izgalmas területére repítettek – hisz a monda szerint a cigányok is szárnyakon érkeztek, de leszálltak lakmározni egy gabonamezőre, és addig-addig csipegették a magot, míg elnehezültek, a szárnyaik elcsökevényesedtek, és nem tudtak többé felszállni. 

A nyitott hétvége véget ért, az eseményeknek keretet és ürügyet szolgáltató képek azonban október 31-ig továbbra is láthatók.  Az állandó gyűjtemény, többek között Bada Márta, Balogh Balázs András, Bogdán János (Amigo), Oláh Jolán, Orsós Teréz művei mellett fiatal, képzőművész végzettségű alkotók képei is szerepelnek. A még kezdő Balázs Kitti Balogh Balázs András unokája, képei meglepően pasztell színekkel ábrázolnak egy az autodidakta festőkénél nem kevésbé egzotikus és szimbolikus világot. A fiatal festőnő sorozata egy általa alkotott, képzeletbeli mítoszt dolgoz fel, amelyben a nők kutyákkal hálnak, de a kutyaisten rendületlenül keresi azt a nőt, aki tiszta. Hepiend nincs.  

Az USA-ban tanult Lakatos Erikának már több kiállítása volt Magyarországon, ő az ismert kortárs roma festők közé tartozik, portréi a fotó műfaját elegyítik egyéb képzőművészeti hatásokkal. A harmadik fiatal kiállító Frenyó Júlia. A képek elemzése külön dolgozat témája lehetne, de valószínűleg nem érdemes róluk túl sokat okoskodni – a kép többlete, hogy arról is beszél, amiről a szó képtelen. Bár, mint Szuhay Pétertől megtudtuk, a Néprajzi Múzeum – többek között az ő gyűjtésének köszönhetően is – gazdag roma képgyűjteménnyel rendelkezik, ilyen átfogó tárlat jelenleg másutt nem látható.  A Kugler szalon színorgiája a benne zajló kulturális orgiával analóg – leülepítése pedig a néző, a résztvevő feladata.