Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KALLÓDÓ SENKIK SZIGETE

Török Ferenc: Senki szigete
2014. okt. 17.
Zavarba ejtően céltalan, magával ragadóan meseszerű Török Ferenc új filmje. Szeszélyes sutasága ellenére - vagy éppen amiatt - az utóbbi évek egyik legizgalmasabb magyar alkotása. GYENGE ZSOLT ÍRÁSA.
Bánfalvi Eszter
Bánfalvi Eszter
A húsz és harminc körüliek kallódása egyre több újságcikk, szociológiai elemzés és persze irodalmi vagy filmalkotás tárgya, ahogy mindinkább egyértelművé válik, hogy korunk gazdasági és társadalmi folyamatai egyre kevésbé teszik lehetővé azt a tudatos életutat és karrierépítést, amit a sikeres élet receptjének szokás tartani. A kortárs filmben Bridget Jones-tól Frances Ha-ig terjed az állandósult ideiglenesség (női) figuráinak a sora, akik bár bizonyos tekintetben emlékeztetnek a huszadik század híres flaneur-jeire, mégis különböznek tőlük. Amellett, hogy azon kószálóknak kifejezetten maszkulin identitása volt, itt inkább egyfajta kallódásról beszélhetünk, ugyanis ezek a szereplők inkább kényszerűségből, mint meggyőződésből kerülnek ebbe az életmódba. A quarterlife crisis-tól a midlife crisis-ig tartó sodródásnak, a szülői elvárások alapján épített szakmai és párkapcsolati struktúrák gyors összeomlásának egyik fontos jellemzője az állandó újrakezdés, a mindig újabb kompromisszumok megkötése, a másik pedig a nagyon távoli, megfoghatatlanul elszállt vágyak passzív szemlélése.
A Senki szigete ebbe a világba, életérzésbe enged betekintést, azonban Török Ferenc megközelítésének különlegessége az, hogy filmje maga is ugyanolyan kallódó állapotban van, mint hősei – de erről majd később. A történet középpontjában az esküvőjét hirtelen döntéssel otthagyó huszonvalahány éves Juli áll, aki már a faluból őt elszállító vonaton, nem pontosan érthető körülmények között identitást cserél a mellette ülő lánnyal. Ezzel pedig belekerül a fővárosi forgatagba, ahol jósorsa összehozza Verával, a kőkemény kleptomániás taxissal, egy kanos, de jólelkű kosarassal, és a kínai maffia finomkodóan durva helyi emberével. No meg mellettük millió apró, gyakran csak pillanatokra felbukkanó figurával, akik egy olyan, egyébként fura módon szexinek ábrázolt Budapestet népesítenek be, amely valahol a valóság, a mese és az álomvilág határán egyensúlyoz.
Jakab Juli
Jakab Juli
Az a helyzet ugyanis, hogy ennek a filmnek valójában nincs főszereplője, hiszen – bár az elején Juli karaktere körül forognak az események – a történet közepe táján messze elkalandozunk tőle, és hosszan időzünk olyan helyzetekben, amelyekhez neki semmi köze. Éppen ezért a „főszereplő” maga a város, illetve az a világ, környezet, amelynek felszíni rétegét jól beazonosítható budapesti helyszínek képezik, de amelyet Török egyáltalán nem valósággal átitatott helyként próbál bemutatni. Budapest a Senki szigetében egy felület, egy papírlap, amelyre ráíródnak a szereplők sorsai, de amely felületnek magának is saját szabályai vannak, maga is állandó átalakulásban van, és szeszélyesen ahhoz igazodik, ami éppen az alakokkal történik. Budapest itt olyan, mint azok a trükkös mesebeli univerzumok vagy vidámparkbeli csodapaloták, ahol minden visszatérés alkalmával kicsit másképp vannak a dolgok.
Ebbe a különleges, változó közegbe komponálja bele Török az ugyancsak kiszámíthatatlan történetet, amelynek szeszélyessége abból fakad, hogy a sztori állandóan változtatja az őt meghatározó szabályrendszert. A már említett szereplők közötti hangsúlyeltolódások mellett a realisztikusság szintje is folyamatosan hullámzik, hiszen időnként a valósághoz lazán kötődő történetként tudjuk értelmezni a látottakat, máskor pedig teljesen eluralkodik a mesei elem. Ráadásul a film dramaturgiája, ritmusa is esetleges, gyors pörgést elmélázás, aztán határozottnak tűnő haladás, majd megint tétova kódorgás vált fel. Ez a szürreális elemekkel tűzdelt, időnként parodisztikusra sarkított karakterábrázolással operáló történet ugyanolyan céltalan, mint kallódó hősei: nem tudjuk kivel, nem tudjuk miért és főleg nem, hogy hova haladunk.

Ráadásul mindehhez egy nagyon hasonló szellemben komponált, rendkívül tudatos, magával ragadó képi megformálás társul. Török Ferencről leginkább az Overnight és a Koccanás révén tudjuk, hogy nagy formaművész, aki még napjaink forgatókönyv-bűvöletében is rengeteget foglalkozik a vizualitás koncepciójának kitalálásával és megkonstruálásával. A rendező által valahol Instagram-szerűnek nevezett képeket tétova, abbamaradó, „elharapott” kameramozgásokkal vették fel, amelyeknek elindulásai majd megtorpanásai, kapkodó vágásai leképezik a szereplők és a történet céltalan kallódását. Ugyanakkor ezek a gesztusok olyan képeken jelennek meg, amelyeknek szinte szaguk vagy ízük van: az operatőri munka (Szecsanov Martin) mellett ki kell emelni a látványtervező csapatot (Stark Attila, Müller Kata, Törőcsik Ambrus és Szlávik Juli) is, akik együttesen teremtették meg a film egyedi, és nagyon erős vizuális atmoszféráját. 
Merésznek nevezhető a film színészválogatása is, hiszen míg a nagyobb sztárok (Stohl András, Thuróczy Szabolcs vagy Schell Judit) néhány mondatos szerepeket kapnak, fiatal ismeretlenek vagy éppen amatőrök kapják a vászonidő legnagyobb részét. Ezek közül leginkább Jakab Juli választása tűnik megkérdőjelezhetőnek: bár alkata és mindenre rácsodálkozó nagy szemei alkalmassá tennék a szerepre, mereven, idegenül hangzó megszólalásai minduntalan durván kizökkentenek a film által teremtett varázslatból.
Mohai Tamás, Jakab Juli, Bánfalvi Eszter. Fotók: PORT.hu
Mohai Tamás, Jakab Juli, Bánfalvi Eszter. Fotók: PORT.hu
Zavarba ejtő film a Senki szigete, amely kicsit olyan, mintha a Frances Há-t Michel Gondry rendezte volna. Zavarba ejtő, mert a hagyományos filmes szabályok szerint helyenként rossznak nevezhető a színészi játék, a történet struktúrája miatt lehetetlen a szereplőkkel való azonosulás, a szokatlan ritmus miatt talán középtájon még az unalom szele is meglegyint, ráadásul nem egyszer érezzük modorosnak.  És mégis, valahogy lépésről lépésre elvarázsol ez a mozi, ahogy rájövünk, hogy itt nem motivációk által mozgatott szereplőkről, nem realisztikus történetről van szó, hanem egy fura, kissé vicces világról, amelyet meseszerűsége ellenére a belőle áradó életérzés felmutatása miatt érdemes nagyon is komolyan venni. Szürreális kis mese ez egy tétova világ céltalan fiataljainak kallódó életeiről. Rólunk.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek