Az erdő
2014.10.15.

A körbedicsért Fövenyóra rendezőjének agyonhallgatott új filmje a Magyar Filmhéten debütált. Ám akik Az erdőtől is hasonlóan éteri, melankolikus filmélményt várnak, csalódni fognak. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Tolnai Szabolcs filmjeit nehéz megnézni. Nehéz, mert kvázi lehetetlen hozzájuk jutni. Korai munkáit (Nyári mozi, Arccal a földnek) még a furmányosabb netes keresők sem lelik, hozzáférhető DVD- vagy VHS-kiadása pedig még az egyöntetű kritikai sikert besöprő Fövenyórának sincs. Pénzszűkéből fakadó forgatási csúszások után, idén elkészült Az erdő című filmjéről nem szólnak a hírek. A legnagyobb magyar netes műsorújság és filmadatbázis, a port.hu úgy tudja, dokumentumfilmről van szó. Másik 2014-es alkotása, a költő édesapa, Tolnai Ottó műve nyomán improvizált és nullpénzből forgott, a szerbiai gyárak privatizációjáról szóló A romlás virágai pedig se a Port, se az IMDb szerint nem létezik.
 
G. Erdélyi Hermina, Tilly Róbert
G. Erdélyi Hermina, Tilly Róbert
Tolnai Szabolcs filmjeit nemcsak meg-, de nézni is nehéz, mert gyakran nem követik a klasszikus dramaturgiát. A Danilo Kiš önéletrajzi könyveiből szőtt Fövenyóra például az emlékezés ritmusára a múlt- és az énkeresés útvonalán kanyargott. Idősíkok csúsztak egymásba, emlékek tűntek álomnak és álmok emléknek. Sikátorok, éjszakai sakkozások, erdőbeli esőzések kaptak szürreális kontúrokat. A melankolikus húron pendülő holokauszt-, emlék- és nyomozásfilm az apja nyomába szegődő íróról, a szerb-magyar kettős identitásról elmélkedett, Pohárnok Gergely fekete-fehér, fény-árnyék kontrasztos, rejtelmes képeivel.
 
Mindebből csak a szürreális kuszaság marad Az erdőben, melynek szintén központi s hangsúlyos motívuma a kutatás. Egymástól elhidegedett férj és feleség ered fiuk nyomába, aki eltűnt a tanyasi drog-rehabilitációs központból. A férfi a feltételezett maffiakapcsolatoknak néz utána, a nő a közeli erdőt fürkészi, a felsejlő tragédia azonban nem összehozza, hanem egymásnak ugrasztja Annát és Ferencet.
 
A széthulló család drámáját mégsem lehet átérezni. Az alig pár vonással felrajzolt kapcsolatot már a történet kezdetén is elhalófélben, végstádiumban leljük; a famíliát szétrepesztő diszfunkciók egy pusztabeli veszekedés közben, szögegyenes mondatokban fogalmazódnak meg. Tolnai megtagadja a pszichológiai mélységet karaktereitől, a vallási ellentét mentén is szembefeszülő szülőkről, a drogozásba menekülő gyermekről alig mond többet az alapinformációknál. Miértekre, hogyanokra keresnénk a választ, de feleslegesen. Papíron a család felbomlása, a fiatalok drogfogyasztása dereng a történet hátterében, de Az erdő pusztán regisztrálja a folyamatokat, vagyis azok végpontját. Közöl, de csak annyit és úgy, hogy az kínosan ismerős marad bármelyik káeurópai honpolgárnak.
 

Tolnai esztétikája sem olyan sajátos, mint a Fövenyórában. Az erdő túl tökéletesen illeszkedik a magyar szocreál művészfilmekről alkotott sztereotípiákhoz: szótlan gyaloglások a pusztában, hosszú követősnittek a lekoszlott városi negyedekben, az arcokat egymástól elszigetelő profil-nagyközelik. Tolnai a klasszikus filmes szabályok megszegésével teremt még a szokottnál is ridegebb, sivár közeget; folyamatos tengelytörések, a közelik és a totálok éles váltogatása teszi szándékoltan tüskéssé, kellemetlenné a filmélményt. Ám Az erdő nem váj ki magának önálló, markáns stílust, a vászonra vitt történet pedig kifejtetlen marad ahhoz, hogy a merészebb esztétikai húzások igazán érvényesülhessenek.
 
Az erdő a játékidő előrehaladtával széttöredezik, előbb hangnemet, majd kvázi történetet vált. A földhözragadt, társadalomkritikus dráma hirtelen természetfelettibe fordul, mikor az anyának éjszakánként világítani kezd a bőre. Az előkészítetlen hangnemváltás komikusnak, oda nem illőnek hat, később pedig a megpendített metafora – az anya megszabadult az elnyomó férjétől, majd az emlékeiben, érzelmeiben kereste a fiát – közhelyessége sem árnyalja eléggé a mágikus motívumot. Az eltűnt gyermek utáni nyomozás helyét aztán a kisemmizetteket, a mélyszegényeket, a tudatlanokat átvágó csaló veszi át, aki görögországi apartmanokat kínál eladásra. Elegáns ebédlő, öltönyök, Anna és Ferenc az előadást hallgatják, a Minotaurus nevű cég svindlerigazgatója pedig arról szaval, hogyan élősködnek a politikusok, a vezetők, a cégek a kisembereken.
 

Ez a jelenet már jobban működik, a kortárs valóságot modellálja, ahogy az amorális üzletember, mint a politika, a dühüket és csalódottságukat kihasználva manipulálja az embereket. Ám a végkifejlet – a lelkes vevőt eljátszó színésszel – egyrészt szintúgy kiszámítható, mint a családi kálvária, másrészt ízlésességében megkérdőjelezhető, amikor egy mentálisan sérült ember énekli el az anya történetére rímelő dalt. A két blokk csak gondolatilag kapcsolódik egymáshoz, előbbiben az erdő, utóbbiban – a Minotaurus révén – a labirintus a vezérmetafora, ami kiábrándítóan üresen cseng annak a rendezőnek a szájából, akinek a Fövenyóra mentális labirintusát köszönhetjük. A film a végére szürreálisan széteső filmélménnyé válik, melyet apróbb, de zavaró inkonzisztenciák – a fiú, mikor az anyja keresi, még szőke, mikor megtalálja, már barna – is központoznak.
 
Tolnai Szabolcs filmjét ezért különösen nehéz nézni, és – a Fövenyórával ellentétben – még csak nem is élvezetes.
Szerző: Soós Tamás
Rendező:  Tolnai Szabolcs,  Szereplők:  G. Erdélyi Hermina, Tilly Róbert, Nenad Jezdic,  Producer:  Tolnai Szabolcs,Koproducerek: Stalter Judit,Sipos Gábor,Rajna Gábor,  Forgatókönyv:  Tolnai Szabolcs,Dragan Stankovic,  Operatőr:  Pohárnok Gergely,  Vágó:  Branislav Klasnja, Vuk Vukmirovic,  Hangmérnök:  Ripli Gábor, Vladimir Dabic, Beke Tamás,  Zeneszerző:  Mezei Szilárd, Strange Party Orchestra,  Díszlet és látvány:  Diana Radosavljevic