Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban
2014.10.13.

Baj-e, ha egy nemzetközi hírű divattervező életrajzi regénye nem bizonyul kimagasló szépirodalmi alkotásnak? Természetesen nem. Ahogy legjobb íróinkat nem öltözködésük alapján ítéljük meg, divattervezőink hírnevét sem irodalmi munkásságuk öregbíti. POGRÁNYI PÉTER KRITIKÁJA.

Pedig ez a látszólag ad hoc párhuzam sem nélkülözi az aktualitást: e sorok írásakor éppen zajlik egy Írók öltönyben fantázianevű rendezvény, amelynek keretében egy budapesti öltönyüzlet bújtat kiváló írókat és költőket elegáns ruhába. De ettől még – várhatóan – egy csíkos inget és kockás rövidnadrágot viselő irodalmár életműve se válik esztétikailag hiteltelenné szakmai berkekben. 

Ez csak félig tréfa: Náray Tamás könyve azt a kérdést veti fel, hogy miképpen kell olvasnunk egy önéletrajzi ihletettségű könyvet, amely egyfelől „valóságos regénynek” nevezi magát alcímében (a szókapcsolatban rejlő játékos kétértelműség vonzó marketingfogás), másfelől a szokásos „a valósággal való egyezés a véletlen műve” formulával a fikció birodalmába utalja a szöveget. A szerzővel azonosítható főszereplő egy Dárnay Dávid nevű fiú, akinek életét egyes szám harmadik személyben beszéli el a hozzá nagyon közel álló elbeszélő, de mivel semmi értelme nem lenne Náray személyétől függetlenül olvasni (vagy pontosabban: ha így olvasnánk, semmi értelme nem lenne írni róla), kénytelen vagyok a könyvre mint egy stilizált önéletrajzi összegzésre, memoárra tekinteni. 

És ha így nézzük, a kételyek egyre csak gyűlnek. Mert ha a szerző életrajzát szeretnénk megismerni, ami ebben az esetben bőven indokolt lehet (Náray híres, mi több, egy tehetségkutató zsűrijében is szerepelt, vagyis minden jel szerint celebnek számít), elsősorban informatív, adatokban, történetekben, poénokban gazdag olvasmányélményre vágyunk, ilyen terjedelemben elengedhetetlen ennek stiláris megmunkálása. Ehelyett a könyvben bőségesen túlírt közhelyek, rettenetes, széteső, életszerűtlen dialógusok („– Nagyon szép vagy” – mondta Dávid. / Cili nevetett. / –Ezt még soha nem mondtad! /– De akartam. /–Az azért nem ugyanaz. /–Sajnálom. De most mondom.”), bugyuta eszmefuttatások sorakoznak. A karakterek papírízűek: természetesen a mindentudó narrátor ismétlődő jellemzéseiből, nem pedig saját aktivitásukon keresztül ismerjük meg őket. A pálcikaember-összetettségű jellemábrázoláshoz pedig egy bicskanyitogatóan arisztokratikus emberkép és az elemi történelmi tényeknek is fittyet hányó történelemszemlélet társul. 

Az időben nem lineárisan kibomló fejezetek rendkívül egyszerű sémát követnek: az előkelő, nemesi származású családot mindenféle megrázkódtatások érik a háború és főleg a kommunizmus alatt, annyira, hogy fényűző életet élnek Debrecenben, a főhős manöken-kinézetű édesanyja exkluzív ruhákban jár, Dior rúzst használ és elegáns parfümöket, saját autójukkal („Az országban magánszemélyként nagyjából a huszadikak voltak, akiknek ez sikerült”) járnak külföldre (!). Az elbeszélő plasztikusan ábrázolt undorral néz tulajdonképpen mindenkire a családján és pár közeli baráton kívül, de főleg a tahó, igénytelen prolik seregére („prolirevü”), akik rendszeresen beszólnak neki piperkőc stílusa, külseje miatt. Dárnay Dávid családjában mindenki kimagaslóan tehetséges, a környezetéről elütő, fénylő tekintetű zseni, így nem csoda, ha őt magát is így láttatja az elbeszélő. A gyerekkorának epizódjait felvillantó flashbackek is azt illusztrálják, hogy rendkívül öntudatos, csökönyös és makacs fiú ő már egészen kicsi korától, akinek az önmegvalósítás és a szabadsága mindenek fölött áll. Ezzel az embertípussal állnak szemben a kommunista igazgatók és a kádári kisember is: ők igénytelenek, műveletlenek és ebből adódóan irigyek a sikeres, gazdag és szép Dávidra, illetve hasonló tulajdonságokkal megáldott felmenőire. „Igénytelen külső, az előnytelen frizurák és ruhák, a nulla nyelvtudás és pocsék modor” jellemzi azokat, akikkel ő gyakorlatilag háborúban áll. 

Ma különösen megszívlelendő társadalomkritikai eszmefuttatásai úgy összegezhetők, hogy a szegények saját lustaságuknak és irigységüknek köszönhetik, hogy nem vitték semmire, és kifejezetten szánalmas, ahogy a sikeres embereket megszólják, gáncsolják, ahelyett, hogy beletörődnének a nyomorba. Az előrejutás pusztán akarat kérdése tehát. Igaz, ő járhat egyetemre (komoly konfrontációs pont ez: ő művészettel foglalkozna, míg szigorú atyja közgazdászt akar faragni belőle), lakást kap, nemcsak megvan mindene, de luxuskörülmények között él. Erőfeszítés nélkül kap álomállást egy külkereskedelmi vállalatnál, ahol fényes sikerek várják. A pökhendi, lenéző modor szinte átüt a papíron, nehéz a jóízű prolizásokban eleganciát látni. Sokkal inkább bizonyul a könyv – talán akaratlanul, de ez nem mentség – a Lázár János-i „akinek nincs semmije, az annyit is ér” filozófia olcsó propagandaművének.

Persze, a divatról is szó esik a könyvben, főleg Dávid édesanyjának rendkívül ízléses ruhái kapcsán, és abban a részben, amelyik Dávid öltözködési stílusának kialakulásáról szól. De ez a vonal nem túl hangsúlyos, a lényeg a visszatérő önfényezés. Őszintén nem értem, miért van erre szükség, elvégre tényleg egy elismert divattervezőről van szó. Ami viszont igazán nagy baj, az az, hogy ez csak az első kötet. Dávid Párizsba érkezésekor zárul a történet, innen fog folytatódni a vélhetően hamarosan megjelenő második kötet. 

Szükségét érzem, hogy utaljak két olyan könyvre, amelyek mostanában jelentek meg, és ismert művészek életéről szólnak. Két nagyon különböző műfajú könyvről van szó, de mindkettő szép példája annak, hogy egy ilyen típusú kiadványnak nem feltétlenül kell olvashatatlannak lennie. Bodor Johanna Magvetőnél kiadott regénye a történelmi háttér (romániai magyarok a Ceaușescu-korszakban) és a személyes hang miatt lehet izgalmas olvasmány, Lovasi András életrajzi könyve pedig Lévai Balázs közreműködésével vált jól szerkesztett szöveggé, (nem csak) rajongóknak szóló igazi csemegévé. Ezeket a könyveket egyébként nem tartottam kimagaslónak a saját célkitűzéseikhez viszonyítva, ám Náray Tamás regényéhez képest abszolút felértékelődnek.  Az utolsó reggel Párizsban című opusz első kötete ugyanis – hírnév ide, reklámkampány oda – nem más, mint papírpocsékolás.
Szerző:  Náray Tamás,  Cím:  Az utolsó reggel Párizsban,  Kiadó:  Libri,  Kiadás éve:  2014,  Oldalszám:  396 oldal,  Ár:  3990 Ft.