Szabó Balázs Bandája / Müpa
2014.09.26.

Nem is olyan könnyű Radnóti Miklós verseit megzenésíteni, de azért nem a Bájoló az egyetlen, mely jól sikerült. Ez Szabó Balázs koncertjének tanulsága. A polihisztor hírében álló énekes-dalszerző a Müpa Fesztiváltermében lépett fel zenekarával. CSABAI MÁTÉ CIKKE.

A koncert Radnóti költészetének jegyében zajlott, de az ő versei mellett két Pilinszky-alkotás és két saját szövegű dal is elhangzott. Szabó Balázs régóta jár költők után, vagy – ahogy Grecsó Krisztián megjegyezte – Sebő Ferenc nyomában. Első lemezén Faludy György verseit dolgozta fel, s régebbi együttese, a Suhancos dalai között bukkant fel a Bájoló, melyet az egész ország megszeretett. Talán még soha nem teljesedhetett ki annyira, mint jelenlegi zenekarával, mely a népzenéből, a popból, a funkból és a jazzből egyaránt merít. Legutóbbi albuma, az Élet elvitelre pedig már úgy jelenhetett meg, hogy az egész ország ismerte a nevét.

„Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott, / és várta, hogy talán megszólal ujra” – írta Radnóti 1944-ben, de ma más korban élünk. Ahogy Szabó Balázs elmondta, hálásak lehetünk, hogy szabadok vagyunk. Nagyon távol, és mégis közel van hozzánk Radnóti világa, döbbentem rá akkor este. Távol, mert fogalmunk sincs, milyen lehetett „a szögesdróttal beszegett, vad tölgykerítés” vagy a „hanyattfeküdt (…) házfal”, „a förtelmes halál”. De a költői nyelvben, amellyel Radnóti közelít felénk, mi is ott vagyunk. Titka, hogy egy gyilkos korból mentett át szépséget egy olyan későbbibe, amelyet saját giccse már émelyít s vágyakozva tekint vissza a régebbi generációk költői nyelvére.

Szabó Balázs zenekara képes rá, hogy átadja ezt a szépséget, hangzása nem csupán különböző zenei stílusokból építkezik, hanem hangulatokat és korokat is megidéz. Figyelemre méltó a Vihar előtt című dalban hallható, a századforduló hegedűmuzsikáit idéző szóló, a Bájoló pedig már a tangóharmonika franciás hangszínével gazdagodott. A jelenleg kilenctagú együttes persze jóval letisztultabb (s némileg a sablonokba is jobban illeszkedő) hangot hozott a Müpába, mint amilyet lemezeik alapján megszokhattunk. Amíg Ölveti Mátyás csellista és Harangozó Sebestyén gitáros korábban egy, a kolozsvári tévének adott interjúban elmondta, milyen nehéz volt a cselló helyét megtalálni egy ilyen kevert stílusban játszó zenekarban, most nem csak a cselló, de egy egész vonósnégyes segített annak az „ünneplő ruhás”, plasztikus hangnak a létrehozásában, melyet a zenekar a Müpába hozott.

Elsősorban persze az a könnyedség szembetűnő, melyet egy underground(hoz egykor tartozó) zenekar már elvetne, s amely viszont sodróvá és lendületessé tesz olyan verseket, mint az Esik eső, fölszárad, a Két karodban és a Hasonlatok. Persze akadt itt olyan dal is, mely máshogy fogott meg: ilyen volt a nagyon is aktuális Mivégre, melyet a dalszerző a mai generáció versének nevezett és a drámai Pilinszky-feldolgozás, a Ne félj. Szabó Balázs pedig a saját szövegeiben is, mint jó mesterember, hibátlan munkát végez – mesterembert mondtam, hiszen dalszövegei meglehetős Radnóti-utánérzéssel születtek, főleg, ha olyan sorokat olvasunk, hogy „elszökik a napfény, mászik a ház falán”, „bújik a szem mögött az a kis alvó részlet”. De Radnóti-utánérzés így vagy úgy, mégsem szeretném bírálni Szabó Balázst szövegeinek eredetisége miatt. Hisz épp ez az azonosulás az, mely szerda este kiváló koncertet teremtett, ez az azonosulás teremti meg a zenés versek ilyen mértékű hitelességét, mely jónéhány alkalommal kikristályosodott az est folyamán. Nem is beszélve arról az alázatról, mely akárhogy is, de megérint, ahogy Szabó Balázs Radnótiról beszél.

Sajnáltam azonban, hogy bátortalanul válogatott a versekből a dalszerző-énekes, ez leginkább abból tűnik ki, hogy keveset hallottunk Radnóti utolsó, a Tajtékos égben és a Bori noteszben található verseiből. Az Erőltetett menet pedig úgy hagyott érintetlenül, hogy szinte szégyelltem. Noha a szerző megemlített egy másfajta értelmezést, a hatás annak fényében is elmaradt, s a szavak – „kiálts rám! s fölkelek!” – most kevesebbet jelentettek. Ismét beigazolódott, hogy a perfekcionizmus olykor megfojtja a drámai erőt. Szabó Balázs hajlamos túl szépet alkotni, ami jól működik ugyan a Két karodban és a Hasonlatok szerelmes lírája esetében, de erőtlenebbé teszi a drámaibb költeményeket.

Ezt szerencsére azonnal megcáfolja a koncert csúcspontját jelentő Előhang egy „monodrámához” feldolgozása (a vers szövegrészletei egyébként az Átjárók albumának Zaj című dalában is visszaköszönnek). Az egy szál gitárral és énekkel, a folk erejével induló kompozíció végül a teljes zenekarban teljesedett ki („lélek vagyok, élni szeretnék”), s újból bebizonyosodott: a közönség várni szeret igazán.

Legutóbbi nagylemezük után nyilvánvalóvá vált, hogy Szabó Balázs Bandája frissítő erő lehet a kiöregedő Quimby- és 30y-fémjelezte alternatív zenében. S hogy megkezdődik-e a magyar verséneklés reneszánsza működésük nyomán, eldől, ha egy kicsit elcsitulnak körülöttük a rajongók. Jelenleg népszerű a vers és népszerű a zenekar is, Szabó Balázsék a koncert főpróbáját ugyanis már abban a tudatban tarthatták, hogy minden jegy elkelt.

Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Fesztivál Színház, Művészetek Palotája,  Időpont:  2014. szeptember 17.