Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CIPŐT A CIPŐBOLTBÓL!

SHOEting Stars; Shoes in Art and Design – KunstHaus Wien
2014. szept. 24.
Azok a cipők, amelyeket a bécsi KunstHaus „SHOEting Stars” kiállításán lehet látni, semmilyen cipőboltban nem kaphatók. Ezek a cipők ugyanis nem hordásra készültek, hanem az extravagancia korlátok nélküli tobzódását valósítják meg. VÁRADI ANDRÁS ÍRÁSA.

cipo5.jpg

A címben idézett rövid, velős reklám a hatvanas-hetvenes években jelent meg, és nyomban közröhej tárgyává vált; abban a gazdasági-társadalmi környezetben ugyanis, ahol időről időre valamiből hiány volt, ahol nem volt piac, nem volt verseny, ott semmi szükség nem volt bármit is reklámozni. Ráadásul cipőt amúgy is csak a Cipőboltban (ez egy állami vállalat neve volt) és az Állami Áruházban lehetett venni. Aki ezt véletlenül nem tudta, az cipő nélkül maradt.

Nos, azok a cipők, amelyeket a bécsi KunstHausSHOEting Stars” kiállításán lehet látni, semmilyen cipőboltban nem kaphatók. Ezek a cipők ugyanis nem hordásra készültek, hanem az extravagancia korlátok nélküli tobzódását valósítják meg. A kiállítás kurátora, Brigitte Wolschnik (az eredeti koncepció Sabine Epple-től származik) ugyan kísérleti cipőtervezésről beszél, és a kiállított 220 lábbeli közül néhány el is készült kis szériában, a legtöbbjük mégis egyedi műtárgy, a cipő fogalmának kevésbé praktikus, inkább abszurd kiterjesztése. Egyik gag a másik után; ritkán lát az ember ilyen felszabadítóan szórakoztató kiállítást. A tárlat kiválóan illeszkedik az épülethez: a KunstHausWien a Hundertwasser-épületben található.

A kiállítás plakátja, amit az egész városban látni lehet, két égnek meredő, igencsak formás női láb, rajta a cipő, amelyiknek hosszúszárú kefe (partvis?) a talpa. Ez egészen biztosan nem alkalmas járásra, de hátha másra igen; például a parketta „vikszelésére” (ez a művelet még a lakkozás elterjedése előtt volt divatban, amikor a padlóviasszal beeresztett padlót a cseléd vagy a háziasszony a cipőjére szerelt lapos kefével fényesítette. A belga Sol Alonso cipője föltehetően erre sem alkalmas, viszont igen mulatságos (Brooms, 2012). Egy másik „műtárgy”: magas (tíz centis) talp, extrém magas (húsz centis) tűsarok, pszichedelikus színek, minták, gyöngyök. A magas talp anyaga konkrétan elefánt-gombóc (az elefánt, mint köztudott, nagyon rosszul emészt – amúgy az ürüléke nem szaglik –, és az elfogyasztott növényi rostok egybecementeződve, nagy golyók formájában jönnek ki az állatból. A mű címe is találó: „Everything goes when it comes to shoes”: „ha cipőről van szó, bármi lehetséges”.  

Ha már állatok, láthatunk olyan női topánkát – ugyancsak magas talppal és tűsarokkal – amely lópatán áll; ha pedig a szagok, hát van itt egy gyönyörűséges fehér estélyi cipő, amely csupa foghagymagerezdből épül fel (Barbara Zucchi műve), és nem is kell nagyon közel hajolnunk, hogy az illat megcsapja az orrunkat. Kobi Levi cápa-cipőt állít ki (Shark), hagyományosnak tekinthető délutáni magassarkú cipő zöldesszürke fényes bőrből, hátul a sarokpántkivágást cápafog-minta „díszíti”, elől kis uszony. Marieka Ratsma porcelánból készített cipőt, pontosabban egy összetört piros mintás kávéskészlet darabjaiból. Nem vagyok biztos abban, hogy nem töri fel a lábat. Egy másik cipő feltűnően csillog, apró ezüst gömbök borítják, azok szórják a fényt. Csakhogy a csillogó ezüst gömböcskék – milliónyi van belőlük – gombostűfejek, a tűk pedig precízen befelé, a cipő belseje felé mutatnak…

Van néhány férficipő is. A sztár egy sima fekete bőr félcipő, amelynek a talpa hézagmentesen valódi fogakkal van borítva (Frantich and Young: Predator /ragadozó Shoes). A talp peremén a fogak oldalról látszanak, elől két aranyfog. A popart késői terméke a Zebra című műremek: a hosszanti fekete-fehér csíkozás enyhe íveket ír le a cipő felső részén, kétféle bőrből mívesen összevarrva. Hódolat Vasarely előtt. Ezt speciel szívesen hazavittem volna!

A női cipő fétistárgy is lehet. Iréne Andessner 1993-ban készült csokoládé-cipője (van barna csokiból is, és fehérből is) selyempárnán, üvegdobozban pihen. Felette a képernyőn a csokoládécipőt egy fekvő hölgy lábán látjuk, előtte egy férfi fekszik, és kéjes harapásokkal falja fel (le) a cipőt a nő lábáról. Ivo Hoste nagy színes fényképén félmeztelen férfi, oldalról; az arcára fekete estélyi cipő van kötve, álla a cipő belsejében, a magas sarok agresszíven mutat felfelé. A férfi kihívóan néz felénk.

És van közönséges bolti cipő, szolid, fekete magassarkú, jó anyagból, visszafogott, finom fazon. Hátulról azonban villásdugóban végződő vastag villanyvezetéket építettek bele (Julius Welby: Suicide Shoes/Öngyilkos cipők).

A kiállítás záró darabja egy virágkompozíció: egy orchidea-csokorból egy pár női láb áll kifelé (a modell nyilván fejen áll a virágvázában), lábán vörös orchideát formázó könnyű kis topánka.

Amikor az ember kilép a múzeumból, mosolygó látogatók mindenfelé, és mindenki a saját és a többiek cipőjét nézegeti, hátha azok a látottak hatására átlényegültek.
 
A kiállítás október 5-ig van nyitva. Fotók: KunstHausWien.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek