Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SLAM POETRY MISSZIONÁRIUS PÓZBAN

Vita a slam poetryről a Revizoron, 3.
2014. szept. 14.
Megkockáztatom, hogy egyetértek. Ez persze nem szerencsés, hiszen ez egy vita, nekem is inkább vitáznom kellene valakivel. De nem olyan időket élünk sajnos, hogy arról lehetne vitatkozni, kik jobbak, a sznob értelmiségi irodalmárok vagy a kamaszlány módjára duzzogó slammerek – hogy mindjárt ne csak valami bántót, de valami szexistát is mondjunk. Duzzognak-e a slammerek? Igen. Légy erős, a költők is. Legalább annyit. KAPELNER ZSOLT ÍRÁSA.

De mondom, most nem vitázni szeretnék, hanem egyetérteni. Azzal tudniillik, hogy „a mai, magyarországi formájában [a slam] meglehetős kultúrmisszió”. Mit jelent ez? A misszió ugyebár szervezett térítő tevékenység, amelynek célja – névleg legalább –, hogy megmentse az extra ecclesiam, az egyház ölelő karján kívül tévelygő pogányok lelkét.

Ezek volnánk mi: kultúrpogányok. Ahogy Simon Márton helyesen megjegyzi, a hivatalos „kultúra” – de maradjunk csak az irodalomnál – magunkra hagyott minket. A magyar költészet évtizedek óta kiválóan explikálja a klasszikus műveltségű, német vagy francia egyetemeken doktorált, és a pesti belvárosi éjszakai élet zugaiba alkalmilag lezüllő esztéták egzisztenciális válságait.

A baj csak az, hogy ezek az esztéták nem léteznek. Még a költők sem azok, hanem alulfizetett szövegírók, szabadúszó fordítók, irodalmi lapok és kiadók bedolgozói. De erről nem beszélnek. Helyette megpróbálják továbbvinni a Kemény István-i (vagy Marno János-i) szöveghagyományt.

Igyekeznek megtanulni a technikát: hogyan tegyék be testrészek és női alakok neveit a szövegekbe, hogy pont ne tűnjön úgy, mintha Nemes Z. Máriót koppintanák. Milyen metaforákban tudják használni a „hazám” és a „Magyarország” szavakat, amiktől a versük már „közéleti”, de még nem „aktuálpolitikai”. Tisztelet az – egyébként hál’ istennek létező – kivételnek.

Mi, többiek meg itt maradunk szótlanul. A mi történetünket nem mondják el. Mert amíg be nem illesztjük a mondandónkat a poszt-posztmodern próza- és/vagy líratörténetbe, addig nem hozza le a Holmi, hogy mit jelent a számunkra európainak lenni egy olyan országban, aminek a szomszédjában már kétezer háborús halott van. Hogy micsoda Borsodban cigánynak, egy Vas megyei faluban biszexuális férfinak, a gazdasági válságban pályakezdőnek lenni.

Pedig a kultúra erre való. A nyilvánvaló igazság – amit a magyar irodalom, de a széles értelemben vett művészet és akadémia is sokszor elfejelt – az, hogy a kultúra nem öncél. A kultúra nem azért van, hogy előrevigyük, a kultúra azért van, hogy minket előrevigyen. A kultúra feladata, hogy létrehozzon egy olyan keretrendszert, egy elbeszélést, egy értékrendet, amelyen keresztül meg tudjuk érteni magunkat és a helyünket a többiek között. A kultúra rólunk és nekünk kell, hogy szóljon.

Ezt az egyszerű igazságot prédikálják a slam kultúrmisszionáriusai (egyebek mellett, de kétségtelenül ez a legfontosabb). És a misszió sikeres. Nem azért, mert sokan eljárnak a versenyekre, hanem azért, mert a slam segítségével sokak válnak képessé arra, hogy megfogalmazzák, kik ők, rájöjjenek, hogy mit gondolnak magukról, a többi emberről és a világról körülöttük. Ha a hagyományos költészet ezt meg is adta egyeseknek, biztos, hogy csak keveseknek (nekem biztos, hogy nem).

Kapelner Zsolt
Kapelner Zsolt

Nem titok persze, hogy ez szerintem sem az ideális állapot. Ha marad a slam kultúrmissziós monopóliuma, tartok tőle, hogy a jövő generációk számára abban merül majd ki az önmeghatározás és a reflexió, hogy kiállnak egy közönség elé, ami csak éljenezni tud vagy fújolni, és versenyeznek a több tapsért. Akkor pedig rövid úton a demagógia kultúráját kezdjük el építeni. Ezt már megírtam, elmondtam.

A slam arra jó – és arra nagyon –, hogy állításokat tegyen. A segítségével képessé válunk állítani a saját identitásunkat, oda tudunk állni szülők, barátok, tanárok, a közönség vagy bárki elé és el tudjuk mondani, kik vagyunk. De egy gondolatmenet – hát még egy párbeszéd – nem állítások egymásutánja. Viszont a kultúrának – úgy gondolom – minden körülmények között párbeszédnek kell lennie magunkkal és a világgal.

A slam tehát csak az első lépés lehet egy hosszabb úton. Kultúrmissziója addig nem lehet sikeres, amíg a művészet, a kultúra –de maradjunk csak az irodalomnál – többi része fel nem zárkózik hozzá. Nem értek egyet Simon Mártonnal abban, hogy az irodalom vagy a költészet ne lenne képes becsatlakozni ebbe a misszióba. Képes rá, ha akar.

Ehhez csak el kell sajátítania egyet s mást, amiben a slam már elég jól áll. Hogy pontosan mit? Az én szememben a legfontosabb gondolat, hogy a kulturális alkotást egy valódi, hús-vér ember hozza létre azért, hogy más valódi hús-vér emberekkel beszéljen valódi, emberi, hús-vér dolgokról.

Lírai ének és vershelyzetek nem tudnak osztozni a problémáinkban, elfogadni az identitásunkat, megérteni az élethelyzetünket. Különösen akkor nem, ha ezek a költői szubjektumok mást sem akarnak, mint továbbvinni vagy megújítani egy költészeti paradigmát – még ha a „közéleti költészet” paradigmájáról is van szó. Így nem lehet hozzánk és rólunk beszélni.

A helyzet távolról sem reménytelen. A párbeszédre való képtelenség, legyen bár olyan súlyos, ahogy azt Braun Barna lefesti – meg vagyok róla győződve –, átmeneti. Sem az irodalom nem engedheti meg magának sokáig, hogy ne figyeljen oda a slam olyan jellemvonásaira, amelyeket a saját megújulása érdekében fel kell vennie. De a slam is rákényszerül előbb-utóbb, hogy az öreg nagytestvértől, a hagyományos költészettől tanuljon, ahogy azt a külhoni példa is mutatja.

Egy szó, mint száz: furcsán áll a slamnek ez a misszionárius póz. Nem – vagy nem egyedül – az ő feladata volna, hogy hozzásegítsen minket a kultúra, a saját kultúránk kialakításához. Mégis, ma Magyarországon úgy tűnik, nem sokan vállalják fel ezt a feladatot. Azoknak a többsége biztosan nem, akiknek egyébként ez volna a dolga. Ideje ezen változtatni.

 

A slampoetry-vita további cikkei:

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek